Van lelkiismeretfurdalásotok, ha nem sikerült/sikerült támogatni a gyereketeket az életkezdésben, miközben körülöttetek mások igen?

9 vagyok

De igen kérdező, azért is írtam meg ezt a kis gyerekszáj történetet.

Ha csak egy gyerekünk lenne biztos lakás kocsi minden lenne. Persze ezek csak a piszkos anyagiak, az, hogy milyen embert neveltünk belőlük, az majd a későbbiekben derül ki igazán.

# 13. Szerintem ez családonként teljesen különböző. Az én gyerekeim péládul nagyon szeretik egymást, és azt mondják, nekik sokkal jobb így, hogy vannak egymásnak, mint hogy többet tudjunk nekik adni, vagy többet örököljenek. Sőt, a lányom azt mondja, ő örülne, ha még három olyan bátyja lenne, mint a fiam. Egy jó testvér többet ér minden pénznél. Én se adnám a húgomat semmiért.

A 9-es helyében én azért lennék szomorú, mert ha a gyerekem azt mondaná, amit az övé, az azt jelentené, hogy nem szereti a testvéreit. Engem ez bántana.

17

9-es vagyok. A legkisebb gyerekem 6 éves, amolyan késői gyermek, neki a testvérei már nagyok számára, nyilván nem olyan testvéri kapcsolat alakult ki náluk mint a hasonló korúaknál, de azt nem mondhatnám, hogy nem szeretik egymást.

Én inkább azért vagyok szomorú, mert úgy érzi legkisebbként, hogy ő háttérbe szorul a nagyok miatt. Nem anyagiakban, inkább figyelemben.

Nem hiszem, hogy az anyagiakat bánják vagy az lenne fontos nekik. Megkaptak mindent ami szükséges. Én sem azt bánom, hogy nem tudtam lakást tolni mindegyik alá. Inkább azt, hogy voltak olyan időszakok az életünkben, amikor az anyai jelenlétem kevés volt egyszerre a 4 gyerekhez, sokszor voltam túlpörögve, túldolgozva és ilyenkor kevesebb figyelmet kapott egy egy gyerek, mint amennyit érdmelt volna.

Az az igazság, hogy 3-4 gyerekhez már az lenne az ideális, hogy az anyuka ne dolgozzon, hanem otthon legyen, hogy több figyelmet és törődést tudjon adni a gyerekeinek és hogy ő maga sem legyen túl fáradt, lestrapált.

Ez fontosabb, mint az, hogy tudok e lakást alájuk tolni.