Egy életen át idősgondozás?
33 éves nő vagyok, 20 éves korom óta gondoztam a nagymamám szinte egyedül a szüleimtől külön élve. Miután meghalt idén a közel 100 éves nagymamám aki fekvőbeteg volt, most apám kezd leesni a lábáról. Ő lassan 80 közeli. Úgy számol lakjak vele, meg foglalkozzak vele.
Nos 33 éves nőként én is szeretném élni az életem, szinte a nulláról indulok az életemben (apám lett nagymamám örököse). Én is szeretnék dolgozni (van egy diplomám), családot alapítani, élni, utazni. Eddig szinte mindenről le kellett mondanom nagymamám mellett. Nem pedig az egyik idős emberből a másikba lépni.
Hozzáteszem semmit nem kaptam a szüleimtől, nem tanítattak (magam erejéből tanultam nagymamám ápolása mellett), éveken át alig foglalkoztak velem. Sőt anyám ejjel nappal elhord a hátam mögött munkakerülőnek aki nem dolgozott, mert szerinte nagymamám ápolása nem nevezhető munkának (nem volt főnököm igy ez nem munka) és úgyis a nyugdíjából éltem. Micsoda egy szemét vagyok, hogy nem akarok apámmal élni és vele is foglalkozni.
Nekem nincs jogom a saját életemhez? Van egy testvérem aki nem foglalkozik senkivel.
Az, hogy későn születtél az nem magyarázza azt, hogy hogy bánnak veled.
Az első gyerekemnél férjem 40volt, a másodiknál 48.
Még picik, de arra törekszik, hogy megalapozza a jövőjüket.
Itt azért vagy áldozat, mert te vetted magadra ezt a szerepet. Neked kellett azon agyalni, hogy... dehogy kellett. Mára már meg úgy vannak vele, te úgysem dolgozol,nincs életed,semmi nem tettél azért, hogy másképp legyen tehát, neked ez megfelel,akkor folytasd így.
Nem ismerik a másik oldalad, mutasd meg. Ne gondold, hogy apád után majd bármit is örökölsz, ugyanúgy le fognak tojni.
Igen, egy életen át, ha nem változtatsz.
Nagynéném mérgező szülő.
Az unokatesóm a szoknyáján ülve élte le az életét, mert az anyja depressziójával nem lehetett egyedül hagynia tesója szépen éli életét.
Most az unokatesóm 40lesz jövőre. Otthon él, pasi nincs, barátok nincsenek, élet nincs. (munkahely van, de utána rohan haza az anyjához.)
Nagynéném 70lesz, most kezd leépülni fizikailag és kicsit szellemileg is,nincs komoly betegsége, gondolj bele ez még hány év lesz és senki nem köszöni meg, hogy feláldozta az életét.
Erre a sorsa fogsz jutni, ha nem állsz a sarkadra.
Éld az életed és foglalkozz a saját gyerekeddel. Biztos vagyok benne hogy nagyon jó anya lennél.
Kevés ilyen jólelkű ember van, viszont sok olyan, aki ezt ki akarja használni. Szomorúan látom hogy a saját anyukád is ilyen...
Gondozza ő a nagyapát, és meglátja hogy nem csak az a munka ahol dirigálnak, sőt.
Miért is neked kellett gondozni nagyanyádat? Ilyet mondana nekem apám, hogy gondozzam az ő apját, szerintem ki is nevetném.
De te már legalább 4 kérdést írtál, amiből is látszik, hogy nem akarsz változtatni, különben nem ezen ennéd a kefét még mindig, hanem elköltöztél volna, pl.
Nincs önbecsülésed, ezért elvállalod majd zsarolás miatt apád gondozását is, aztán 45 évesen kiírod, nem volt életem.
Kedves kérdező, talán ennyi egyöntetű válasz felnyitja a szemed. Áldozat típusú személyiség vagy, aki a végtelenségig képes a másik érdekeit képviselni a sajátja elhanyagolása mellett.
Ez nem baj ilyen vagy és kész, de ezt az energiát a saját családod felé közvetítsd.
Férj, gyerek.
Lépj le onnan, majd lesz.
Szerintem nemhogy nem kell ápold apádat, hanem még pert is kéne inditanod, amiért nem te örökölted a lakást. Más idős emberek full idegenekkel kötnek egy eltartási szerződést, és haláluk esetén ráhagyják a házat. És ez az eltartás nem szokott 10+ évig tartani, Teljesen méltánytalan, hogy nem részesültél az örökségből, teljesen érthetetlen, hogy apád miért költözne el a feleségétől, és teljesen érthetetlen hogy a felesége miért nem akarja gondozni.
Szóval én a helyedben első körben konuzltációt kérnék egy ügyvédet, ki kell majd fizesd neki 1-5 órai órabérét, de szerintem ennyit mindenképpen megérne az ügy. Pláne úgy, hogy nem a szüleid elől veszed el a házat, mert nekik van saját.
Testvéred milyen nemű? Valahogy mindig a nők nyakába akarják varrni az ilyen dolgokat.
Testvéreddel kell megbeszélni, hogy mi legyen apukáddal. Ha nem tudja magát ellátni, akkor legjobb lenne, ha egy nyugdíjas otthonba költözne, ahol figyelnek rá és egyedül sem lesz.
Anyáddal mi van? Nem együtt élnek?
Testvéremet nem érdekli senki és semmi.
Anyámat már lehúzta 10 millióval azt ki pótolva vett újépítésű lakást Budapesten 2016-ba, aztán egy következőt 2019-be abból a pénzből amit összedolgozott külföldön. Mivel ő is 18 éves korába elment otthonról a vállalhatatlan közeg miatt, amit leginkább anyám gerjesztett.
Anyám nem normális. Őt nem érdekli semmi csak az hogy lehúzzon akit tud anyagilag, köztük engem is éveken át amíg nagymamámat ápoltam. Amikor apám a kórházba volt be se ment hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!