Szembeállítsam végre anyámat a könyörtelenségével?

10.

Pontosan. Bennem is ugyan ez zajlott le. :(

Utolsóval értek egyet,és én is tapasztalatból mondom,hogy egy gyöpös,egoista,és emellett még valamilyen pszichés betegséggel is kűzdő szülőnek hiába is tárod fel a színtiszta igazságot.

Te fogsz még jobban sérülni,mikor azt fogod tapasztalni,hogy a valódi fájdalmaidat a saját anyád érvényteleníti,vagy tagadja le.Ekkora igazságtalanság is létezik ugyanis,és fáj,amikor már nincs több könnyed,amivel kifejezheted az érzéseid.Én speciel pánikba is estem,azaz,hogy: miféle világban élek én,ahol még a saját anyámhoz se fordulhatok nagyon súlyos,és egész életre kiható problémákkal? De sajnos,igen,ezek az idők járnak,amikor mindenki tévedhetetlennek,tökéletesnek,hibátlannak véli magát,amivel generációkat tesznek tönkre.

Csak hát,késő itt már bármit is tenni,ők vannak többségben,már bele lehet fulladni ebbe a típusú emberbe,és cseppet se érzik szégyellnivaló dolognak,hogy olyanok,amilyenek.

Szóval én nem ajánlom a lelki feltárulkozást,egy ilyen ember előtt semmiképp.

Foglalkozz magaddal,a saját gyerekeiddel (ha már vannak)gyógyulj ki a múltból,találj vissza magadhoz,és sok örömet kívánok neked az életben.

"egyszerűen NEM ÉRTI, hogy nekünk mi és milyen bajunk van"

Vagy nagyon is tudja, vagy soha nem fogja megérteni.

Én tennék egy próbát. Higgadtan elmondanám, miért vagyunk ilyen "szemetek".

Vele van még a férfi?

Ha igen, akkor még kevesebb az esély arra, hogy meg AKARJA érteni.

Tkp magát próbálja menteni, azért nem hiszi el. Akár nem is tudatosan... Képzeld el, milyen lenne azzal szembesülni, hogy egy férfi miatt hagyta a gyerekeivel ezt történni! Tagadásba menekül.

Neked talán megnyugvást hozhat, ha megpróbálod.

Mókás számomra, hogy azóta frissítetted a kérdést. Nagyon nagy felelőtlenségnek tartom, hogy hagyod, hogy tudatlanságban éljen. Nem számít, hogy felfogja-e, hogy elhiszi-e, hogy elfogadja-e. Az számít, hogy végre a tudatában van az, amit te gondolsz, az amit te az oknak tartasz azért, amiért kizártad az életedből. Nem azért kell elmondani a dolgokat ilyen esetben, hogy a másik végre megértse és leálljon, vagy, hogy kielégüljünk, vagy belássa és sajnálja, hanem azért, hogy végre elkezdjen szembe nézni önmagával. Ez így pszichológiailag még mindig egy menekülés, hagyod magad elnyomni. Nem csak tudsz arról, hogy szemétnek tart titeket, és hagyod, de még be is fogadod, és termeled magadnak a mérget.

Ennek sehogy sincs értelme. Mond el neki jó alaposan, hogy az, hogy tönkre tette az életeteket, csak egy semmitmondó, enyhe kifejezés, és mindent, ami történt, és mindent amit gondolsz, és érzel.

Tudnia kell, hogy benned mi van, hogy mindig amikor ez a téma feljön benne, akkor szembesüljön azzal is, amit tőled kapott. Nem azért, hogy leálljon és a többi, hanem, hogy ne az legyen végre benne, hogy ő van felül, és tényleg igaza van, és még csak okot sem adsz. Azért, hogy amíg meg nem hal, addig se erősödjön benne ez a negatív egó, pökhendiség.