Hogy lehetne felnőtt fejjel a kirúgásomat megmagyarázni?

Ennek az egésznek nincs jlentősége rád nézve, és ne is hibáztassad magad!

A valósághoz közelebb áll az, hogy egyszerűen nem tudnak alkalmazottat tartani, annyit amennyi kellene, így a gyengébb (nek látszó) láncszem, a "csókosakat" kivéve persze, kihullik!

A munka világa baromi rafinált (nekem elhiheted töb mint 40 munkahelyem volt már), vannak olyan "családias" vállalkozások szerte a világban, és kishazánkban is, ahol valójában egy rokoni bagázs alkotja a fél céget (persze eltitkolva, egymás előtt is megjátszva magukat), és vannak a kis rabszolgák.

Számtalan egyéb ok és összefüggés állhat még a háttérben, amelyről te nem hiszem, hogy tudsz vagy tudni fogsz valaha is, viszont az hogy hogyan dolgozol meg mit, kb a legjelentéktelenebb dolgok közé tartozik, főleg az ilyen "cégeknél".

Ha van pénz, van pénz munkásra ha nincs, akkor nincs megoldják ahogy tudják ennyi. Ettől vállalkozás!

Ne vedd Magadra, mert a régi időkben az volt a jó, ha valakinek fix állása van 40 éven keresztül.

Be jött sokaknak ez a minta és Nekik az maradt a fejükben, hogy Neked is úgy lenne jó.

A régi időkben ha valaki nem maradt meg egy helyen, akkor az volt, hogy az illető alkalmatlan.

Félnek attól, hogy a gyerekük alkalmatlan, mivel bennük ez a minta maradt meg.

Ez csak az, amit Ők tapasztaltak és azt gondolják ma is ez a világ és az lenne Neked a biztos, ha lenne egy nyugdijas éveidik tartó munkád.

"ennyi idősen sem találtam meg a helyem"

Bocsi, de ez tipikusan a múltban ragadt hozzáállás. Igen, régen ez úgy működött, hogy 16 évesen bekerült az ember a sarki vegyesboltba takarítónak, és 90%, hogy onnan is ment nyugdíjba. Aminek persze voltak előnyei is, pl. a stabilitás, és az, hogy ha nem volt munkahelyed, akkor kerestek, vagy akár csináltak is neked, viszont a nyilvánvaló hátránya is megvolt, hogy könnyeb leragadhatott az ember egy nem megfelelő munkahelyen/munkakörben. De akárhogy is volt, most ilyen téren másabb világ van. A körülmények is folyamatosan változnak, és az igények is. És ami talán a leglényegesebb: a munkahelyhez való vak hűség, és irreálisan nagy ragaszkodás miatt van az, hogy sokan kiégnek, befásulnak, sikertelenek, és boldogtalanok. Mert sokan úgy tekintenek a munkahelyre, mint valami életre szóló társra. És tragédiaként élnek meg egy váltást, és maguktól akkor sem váltanának, ha szenvednek. Sajnos a rokonságban is van olyan ember, akinek az egészsége is tönkrement egy olyan munkahelyen, ahol állandó volt a fizikai és szellemi túlterheltség, és úgy leromlott az egészsége, hogy most épp az életéért küzd. Nem szabad. Semmit nem ér el az ember a vak hűséggel, csak azt, hogy kihasználják. A munkahely nem egy éeltre szóló társ, hanem tulajdonképpen egy adásvételi szerződés: te eladod a munkaidődet és a teljesítményedet, ők pedig fizetnek érte. Erről szól a munkaerőpiac, és nem kell emögé semmiféle magasztos elveket gondolni.

Szóval: vagy megpróbálod megértetni velük, hogy nem a szocban élünk, a munkahely pedig csak egy munkahely, és nem az örök hűséged tárgya; vagy ha nem képesek felfogni, akkor megvárod, hogy legyen új munkahelyed, és akkor bejelented, hogy találtál egy jobb munkahelyet, ahol a feltételek is jobbak, és még jobban is fizet. Ha meg kekeckednek, akkor megmondod, hogy ez a te életed, és a te igényeid szerint éled, és nem fogod elvből a saját sorsodat megkeseríteni. A jövőben pedig akármennyire is a szüleid, lehet, hogy mellőzni kellene ezt a témát. Tudod, én 40 vagyok, és most mondtam fel a munkahelyemen. Szintén IT egyébként. Mit szóltak otthon? "Jól tetted, majd találsz jobbat." De nem kevés olyan embert ismerek, akik 40-50 éves korukban váltottak. Ez egy teljesen normális dolog, az életedből pedig egyetlenegy van, és a lényeg, hogy azt a lehető legboldogabban éld le, mert nincs belőle másik. Tök felesleges az embernek hülye elvek miatt kínoznia magát ahelyett, hogy előre tekintene. Ha meg valaki nem érti meg, és ahelyett, hogy támogatna, inkább elvből elvárná, hogy szenvedj, azzal minimum azt a témát redukálni kell, de talán még a kapcsolattartást is. Akkor is, ha rokon. Ugyanis normális körülmények között az ember támogatja a rokonát, főleg a gyerekét.

#13

+1

Nem kell elmondani, ilyen egyszerű. Az én életemről semmit nem tudnak, ami személyes, pontosan az ehhez hasonló "építő" jellegű sopánkodás és beszólogatás miatt.

Kirúgnak? Az én dolgom, majd lesz másik munkám, de legalább nem hallgatom azt, mekkora béna vagyok.

Valószínű aggódnak és igen, a régimódibb, konzervatívabb felfogás szerint gondolkodnak.

Jó szakmád van :) , nem velük élsz már, önálló vagy: nyugodtak lehetnek felőled. Legyen egy magabiztosságod, vállald fel előttük, hogy most ez így alakult. Mindenki hibázik. Ne aggódjanak, eddig is találtál munkahelyet, ez után is fogsz. Ma már nem úgy van, mint régen: még a HR-esek sem veszik jó szemmel, ha 10,15,20 évig vki egy munkahelyen van! Elvileg egészséges 4-5 évente váltani, változtatni. Legalább pozíciót, ha céget nem is.

#18

De pont ezért, hírzárlat. Én is ezt csinálom évek óta. Volt, hogy fél évig otthon voltam (szintén keresett végzettséggel és gyakorlattal, de nem volt kedvem belemászni a sz...ba sehol, ami jó lett volna, sokat kellett volna utazni, stb...stb...).

Férjemmel így beszéltük meg, hogy inkább tovább válogatok. Ő tartott el. Szüleimnek közük??

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a legfőbb baj az, hogy te 36 évesen még álomvilágban élsz. Betegesen meg akarsz felelni a szüleidnek, sőt, rettegsz, hogy mit fognak szólni. Értem én, hogy rokonok, de: sajnos ők nem azok a fajta szülők, akik szeretnék, hogy a te életedet éld, és hogy minél boldogabb legyél. Való igaz, nem ideális, hogy ők ilyenek, de sajnos ez ellen nem tudsz mit tenni. Ők tipikusan kirakat-szülők, akik tojnak rá, hogy te jól érzed-e magad, vagy épp naponta sírógörccsel kelsz, ha munkába kell menni, egy a lényeg: hogy a felszín meglegyen. Mert jaj, milyen jó, már X ideje ott dolgozik, stb, stb.

És persze, hogy a jó dolgokat nem fogják említeni, mert a szüleid alkalmatlanok szülőnek. Nekik te csak egy bábu vagy, akinek a feladata, hogy NEKIK elismerést gyűjts. Az ő értékrendjük szerinti elismerést.

Ezt kellene felismerned. Nem attól lesz az életed jobb, hogy a szüleid valaminek örülnek, vagy sem. Ők ilyenek. Nem tudsz ezzel mit kezdeni, ezt fel kell fogni, és továbblépni. Ők nem fognak annak örülni, ha te valamit elérsz, ők csak kritizálni tudnak. Épp ezért nem kell ennyire engedelmes kisgyerek módjára alárendelni magadat nekik. Éld már a saját életedet, és fogd fel, hogy nem attól lesz valami jó, hogy ők annak mondják.