Szüleim úgy küldtek albérletbe, hogy keresek mindössze 250 ezer Ft-ot. Mire mindent kifizetek marad 50-60 ezer Ft-om. Hogyan fogok megélni? 28/F
42es, nem tudsz mást ismételgetni?
Ez nem közhely, ez az igazság. Csak az életképtelen mama pici fiai és lányai nem tudnak tanulni ha akarnak. Főleg most, amikor egy átlagos IQ-val rendelkező csimpánz is kaphat diplomát egy gyengébb egyetemen, ingyen.
43.
Aki világra hozza a gyerekeit, az gondoljon ezekre is már előtte, ne valami nomád "há majcsak túlélik a dógokat" suttyó stílussal álljon hozzá. Tipikus mélyproli mentalitás!
44es, mint ahogy azt is, hogy szarkafiókaként csak a markunk tartjuk, kizsigerelve a szülőket.
Felnőtt embertől elvárható, hogy felelősséget vállaljon a saját életéért, és ne hisztis ovisként vergődjön.
45.
Ja, akkor gyártsunk csak 10-20 pulyát, aztán dobjuk őket utcára X idő után, "majd megoldják". + 20 bűnöző garantálva.
46, csak a gyenge jelleműekből lesz bűnöző, az értelmesebbje szerez végzettséget, ha kell munka mellett is, és nem a gonosz szüleire mutogat :-D
Lehet meglepő, de emberek ezreinek sikerül el, többek között nekem is.
De igazad van, nevelgessük édes csöpp gyermekünk 50 éves kroában is, ne felejtsük el esténként cicire tenni az 50 éves dedet, és kapjon jóéjtpuszit is, nehogy bántsa a csúnya gonosz külvilág. Természetesen tartsuk el halálunkig, nehogy lelki nyomorékká tegye az hogy dolgoznia kell:-( Vétek is lenne. És örüljünk, hogy sosem lesz párkapcsolata, hiszen minden ember álma egy 40 évesen is a mami cicijén szopikázó óriáscsecsemő.
De persze a többségi társadalom a buta, aki ehelyett önerejéből szeretne boldogulni, és saját családot alapítani- megyek is hazacuccolok a mamához, és felmondok a munkahelyen, hiszen csak nettó 600 ezret keresek, nehogy már külön éljek nyomorogva, mikor otthon van a kényelmes gyerekszobám, a kellemes kiságyammal. Mondom azonnal a férjemnek, menjen ő is.
47.
"picikét" végletes a gondolkodásod.
#38
Én sose raknám ki a gyerekemet, és nem érzem nyűgnek a jelenlétét.
Aki igen, az nem szülő típus, hanem csak társadalmi elvárásból csinált gyereket, egy önző szrdarab.
Igen, inkább elnézné, hogy a gyereke éjjel-nappal dolgozzon, csak neki ne kelljen kerülgetnie az nem szülő.
De mondom, ha megöregszik ugyanezt fogja kapni, amit ő adott.
Majd a gyereke se fog vele foglalkozni, mert neki se lesz kényelmes az idős szülőt gondozni.
#47
Az a baj, hogy nem önerőből boldogul a többségi társadalom, hanem CSOKból és társaiból, mert a szüleik csak világra toszták őket, de adni semmit se tudnak, de még a saját gyereke jelenléte is zavarja.
Ugye, aki nem veszi fel a CSOK-ot az meg fizesse az albérletet, dolgozzon 2 munkahelyen.
Azért így könnyű önállósodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!