Normális, hogy elvárja ezt anyám tőlem? Ti megvennétek?
Az előzmény röviden annyi, hogy tizenévesen meghalt apukám, ketten maradtunk anyummal és élnek nagyiék is. Èn suli mellett amikor tudtam dolgoztam, egyetemen aztán lett havi jövedelmem, persze nem sok, de a hobbijaimra tellett és adnom kellett a rezsibe. A ház közös, apum halála után elintéztük a papirokat is.
Anyumnak sosem volt sok pénze, mióta ismerem mindig panaszkodik, hogy nincs elèg, apum mellett nem dolgozott aztán lett munkahelye de mióta megismerte a mostani élettársát az ő kis vállalkozásába segit, ő ad neki valamennyi pénzt de nincs bejelentve és változó mennyit.
Még annó apukám vett egy autót, már akkor réginek szamitott, de elvoltunk vele, jogsi szerzés után néha használtam. Aztán lett párom, alig vártam, hogy saját kis életünk legyen ès másképp élhessek. Hosszú volt, sokat tanultam és két szakmát szereztem, nemrég jutottunk odáig, hogy külföldön dolgozzunk és végre van remény rá, hogy pár év múlva saját lakásunk legyen. Nehéz a mai árakkal ilyen dolgokat elérni, de minden erőnkkel azon vagyunk, nem költekezünk feleslegesen, illetve pár éven belül azért gyereket is szeretnénk, amihez szintén akarunk egy szintű anyagi biztonságot.
Ami a kérdésem lényege volna, hogy elromlott az említett autó és most anyám elvárja, vagyis kijelentette hogy vennünk kell közösen egy másikat.
Olyan alapon, hogy néha használtam, illetve nagy ritkán amikor itthon vagyunk 1-2x szükségem volt rá ha a férjem elment a miénkkel. Amikor használtam, mindig tankoltam és ha kellett, szerelőnél felesben fizettünk.
Jogosan várja-e el ezt tőlem?! Kettős érzéseim vannak, mert mint gyereke kötelességnek érzem, hogy ha tudok segítsek majd anyámon, másfelől pedig zavar is, hiszen alig birtam egyenesbe hozni a saját èletem, azt akarom építeni és nekünk sem terem csak úgy a pénz. Plusz nem az én hibám, hogy nem vállal normális munkát, amiből lenne egy kis autóra 48évesen.
Ti hogy látjátok ezt a helyzetet?
26n
A legnagyobb baj itt azzal van, hogy anyukának büdös a munka (a vállalkozásba besegítgetés "zsebpénzért" nálam nem munka kategória egy felnőtt embernél).
Szerinte neki jár, hogy eltartsák, csak az a gond, hogy most pont nem azoktól várja el (szülők, gyerek), akiknek el kellene: a pasitól. Azaz persze neki sem kellene, de ha már valaki eltarthatná, az ő lehetne.
És a na
gyszülők szerintem sem tesznek jót, hogy tàmogatják, mert így csak azt tanítják ezzel, hogy nyugodtan lehet más f*szával verni a csalánt...
"Ugye tudod, hogy ez nagyon nincs így? Kitenni nem lehet, de nem tilthatja meg hogy a tulaj belépjen az ingatlanba."
Előre bejelentve, az ingatlan állapotát felmérni. Otf lakni megveletlenul se
Az a baj kérdező anyukáddal, hogy mindig volt van valaki akin élősködik. Apukád, majd a szülei, most hogy kereső képes lettél külföldi munkával te jössz a sorban.
De csak azon lehet élősködni aki hagyja.
Én azt mondom, hogy anyud még nagyon fiatal 48 évesen ahhoz hogy a gyereke támogassa. Keressen normális munkahelyet. Ha ez 70 évesen lenne kérdés azt mondom segíts neki, de 48 évesen kösse fel magát aki a gyerekén akar élősködni. Dolgozzon ő is és lesz pénze és ha mellette még besegít a vállalkozásba az meg plusz pénz.
Az a baj hogy a besegítek az azt jelenti ha van kedvem. A dolgozni pedig azt hogy minden nap ha tetszik ha nem.
Szóval ne dőlj be az érzelmi zsarolásnak. 26 évesen a férjeddel kell közösen kocsit venni, nem az anyáddal. Főleg hogy nem is itthon vagy. Elképesztő pofátlan, lehúzós anyád van. Egy normális anya nem ilyen. Tudom te ezt szoktad meg az évek alatt de nem ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!