Normális, hogy elvárja ezt anyám tőlem? Ti megvennétek?
Az előzmény röviden annyi, hogy tizenévesen meghalt apukám, ketten maradtunk anyummal és élnek nagyiék is. Èn suli mellett amikor tudtam dolgoztam, egyetemen aztán lett havi jövedelmem, persze nem sok, de a hobbijaimra tellett és adnom kellett a rezsibe. A ház közös, apum halála után elintéztük a papirokat is.
Anyumnak sosem volt sok pénze, mióta ismerem mindig panaszkodik, hogy nincs elèg, apum mellett nem dolgozott aztán lett munkahelye de mióta megismerte a mostani élettársát az ő kis vállalkozásába segit, ő ad neki valamennyi pénzt de nincs bejelentve és változó mennyit.
Még annó apukám vett egy autót, már akkor réginek szamitott, de elvoltunk vele, jogsi szerzés után néha használtam. Aztán lett párom, alig vártam, hogy saját kis életünk legyen ès másképp élhessek. Hosszú volt, sokat tanultam és két szakmát szereztem, nemrég jutottunk odáig, hogy külföldön dolgozzunk és végre van remény rá, hogy pár év múlva saját lakásunk legyen. Nehéz a mai árakkal ilyen dolgokat elérni, de minden erőnkkel azon vagyunk, nem költekezünk feleslegesen, illetve pár éven belül azért gyereket is szeretnénk, amihez szintén akarunk egy szintű anyagi biztonságot.
Ami a kérdésem lényege volna, hogy elromlott az említett autó és most anyám elvárja, vagyis kijelentette hogy vennünk kell közösen egy másikat.
Olyan alapon, hogy néha használtam, illetve nagy ritkán amikor itthon vagyunk 1-2x szükségem volt rá ha a férjem elment a miénkkel. Amikor használtam, mindig tankoltam és ha kellett, szerelőnél felesben fizettünk.
Jogosan várja-e el ezt tőlem?! Kettős érzéseim vannak, mert mint gyereke kötelességnek érzem, hogy ha tudok segítsek majd anyámon, másfelől pedig zavar is, hiszen alig birtam egyenesbe hozni a saját èletem, azt akarom építeni és nekünk sem terem csak úgy a pénz. Plusz nem az én hibám, hogy nem vállal normális munkát, amiből lenne egy kis autóra 48évesen.
Ti hogy látjátok ezt a helyzetet?
26n
Mint írtam, a lakás fele papíron is, hivatalosan is az én nevemen szerepel. Hadd lakhassak már itt két hetet negyed évente…
Miután elkezdtem dolgozni és lett valamennyi bevételem, szinte minden számlát a kezembe nyomott és feleztünk. Nagyièk, az ő szülei mai napig próbálják segiteni és adnak neki pénzt néha, akárhány éves… ràm kb 16 éves korom óta nem kellett költenie, nem is várok el semmit
Azért itt páran igencsak fordítva ülnek a bilin.
Egy 48 éves, egészséges, munkaképes szülőt nem a gyerekének kell támogatni anyagilag, mert nem ez az életfeladata. A gyerek most indul az életben, neki most arra kell koncentráli, hogy saját egzisztenciát teremtsen, megteremtse a feltételeit pl. a gyermekvállalásnak, ehhez jó esetben saját lakás kell, stb, stb. Le a kalappal a kérdező előtt, amilyen céltudatosan alakította ki az eddigi életét, én szülőként nagyon büszke lennék rá és eszem ágában nem lenne Őt lehúzni anyagilag.
Anyuka életformája egy időzített bomba, a gondolkodása meg igencsak problémás, ha azt hiszi, mivel ő szegény (önhibából), jogot formálhat a gyereke támogatására. A nagyszülők is hibásak, ha támogatják őt, mivel ezzel igazolva érzi magát, neki ez jár. Anyukának azért nincs elég pénze, mert nem tesz érte semmit és nagyon nagy bajban lesz, ha nyugdíjas korba kerül.
Nem ártana ezekről is beszélni vele, mert az ilyen szülő érdemtelen a későbbi támogatásra még akkor is, ha itt egyesek habzó szájjal támadják a kérdezőt, amiért nem szeretné anyagilag támogatni az anyját és nem szeretne közös autót venni anyukával. Ez amúgy teljesen nonszensz. Anyuka annyit tehet most, hogy eladja az autót, az árának a fele amúgy a kérdezőnek járna és szépen vesz magának egy kocsit, ha mindenáron autót akar. Gondolom Ő eddig is sokkal többet használta a közös autót, mint a kérdező, így a meghibásodás is sokkal inkább anyuka felelőssége, mint a kérdezőé.
(Szülő vagyok, de lesülne a bőr a képemről, ha így viselkednék)
17!
Nem, nem kellene segíteni, felnőtt emberek, oldják meg!
Mindenki kerülhet átmenetileg mélypontra (anyagilag és máshogy is), akkor persze segítsen, hisz kire számíthatna valaki, ha nem a családra.
De folyamatosan ELVÁRNI az anyagi támogatást sosem normális dolog keresőképes embernek.
(Pont a napokban volt egy kis nézetkülönbségem barátnőmmel, mert furcsálltam, hogy az évek óta dolgozó, albérletben élő lányának adta az összes pénzét, mert az kb. KÉT HETE felmondott, és nem volt egy fillérje sem... ez nekem nagyon nem normális, én sosem mondtam volna fel, míg nincs másik munkám, ha tartalékom sincs, és pofám sem lenne az amúgy sem gazdag anyám pénzén élősködni. Nyilván egyből más a helyzet, ha mondjuk kirúgnak, de itt nem ez történt.)
26!
Nem kell. Az anya ott ragadt le, hogy a jelenlegi autó közös, mint a ház. Simán szólni kell neki, hogy a kerdezonek nincs szüksége új autóra, mivel ő külföldön él.
Szerintem kérdezd meg, hogy Teslát vegyél-e vagy elég a BMW? (szarkazmus).
Egyébként a pasija a ti közös lakásokban lakik? Ugye tudod, hogy téged lakáshasználati díj illet meg a te részed után tőlük?
1. Kocsi: mikor legközelebb hazatérsz, te intézd, hogy bontóba kerüljön a kocsi és hivatalosan is kivonják a forgalomból, mert ha anyád intézi, és eladja valami olyan személyeknek, akik esetleg nem írják át a nevükre, stb, csak gondod lesz belőle. Nekem sajnos volt ebből rossz tapasztalatom, de a saját kocsim, saját hülyeségem volt. Utána mondd meg, hogy a közös kocsit felejtse el, vegyen magának, ha akar, te is veszel magadnak, ha akarsz, az, hogy eddig közös kocsitok volt, kényszer helyzet volt.
2. Nagyon gyorsan meg kellene szüntetni valahogy a közös tulajdont anyáddal a lakásban, mert ha elkezd adósságokat csinálni, stb, te szívod meg. Több módja is van, nézz utána.
3. Ha törődsz anyukáddal, beszélj vele egyszer arról, mennyire nem oké, hogy nincs bejelentve. Ennél az is sokkal jobb lenne, ha minimálbér takarító vagy portás lenne valahol. De ha ő hlye, nem tehetsz semmit.
"Egyébként a pasija a ti közös lakásokban lakik? Ugye tudod, hogy téged lakáshasználati díj illet meg a te részed után tőlük?"
Ugye tudod, hogy a kérdező anyjának a kérdező ingatlan részére holtig tartó özvegyi haszonélvezeti joga van? Ez azzal jár, hogy oda az költözik, akinek o engedi és ha akarja, a kérdező be se teheti oda a labat?
"és ha akarja, a kérdező be se teheti oda a labat?"
Ugye tudod, hogy ez nagyon nincs így? Kitenni nem lehet, de nem tilthatja meg hogy a tulaj belépjen az ingatlanba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!