Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szülőként ti hogyan viselkedné...

Szülőként ti hogyan viselkednétek, belemennétek így ebbe a felállásba?

Figyelt kérdés
Szóval a bátyám fia a hétvégén esküszik, és nyilván az egész család meg van hívva, így a mi gyerekeink is. A fiunk csak 17 éves, ő még most 12.-es, a lányunk viszont 24 és ő már egyedül él, éppen az egyetemi mesterképzést csinálja, mellette pedig dolgozik. Szerintem nagyjából fél éve van párja, vagyis én azóta tudok róla, de lehet kicsit régebben kezdődött. Viszont még nem találkoztunk vele, őszintén azért, mert láttunk már fényképeket róla és a férjemmel kicsit tartottunk ettől az egésztől. A lányunknak is van egy stílusa… sokszor feketét hord, van néhány tetkója, de ennyi, viszont a fickó ő programozó, 28 éves, szakállat visel, tetoválásai vannak, koponyás pólóban láttam róla képet. Félek hogy a lányomat is rossz dolgokra veszi rá mikor kettesben vannak, értitek. Szóval a hétvégi esküvőre ő a lányom plusz egy fője, de nem akarja hogy ott ismerjük meg, ezért megkérdezte, hogy csütörtökön eljöhetnek-e vacsorázni, hogy bemutassa a párját végre (ezt ő tette hozzá, mert már volt hogy megkértük, hogy ne hozza). Szerintetek belemenjek? Hogyan viselkedjek majd? Egyetlen barátját mutatta be eddig, 18 évesen, de az a srác egy tünemény volt.

2023. okt. 3. 11:36
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%
Ezen most nagyon jót nevettem :D Férjem programozó, hosszú hajú, fekete cuccokba jár, főleg bandás pólókban, van tetoválása is de a legjámborabb személy akit csak ismerek, és nagyon jó férj.
2023. okt. 4. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
78%

Mostohaanyám 2.0 :D


Nem véletlen, hogy csak 3 év együttélés után látta először a barátomat - persze rögtön beszólt neki, mert egy bunkó.


Na, azóta sem találkoztak többet, bár én sem megyek hozzájuk. Apámat bármikor szívesen látom, azt a nőt nem, és ha lenne gyerekünk, nem tarthatná velük a kapcsolatot.

2023. okt. 4. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
77%
örülj, hogy a fiad nem engem visz haza ebben a korban :D :D :D
2023. okt. 4. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
100%
Elérkezett a nagy nap, lesz végül közös vacsi?
2023. okt. 5. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 A kérdező kommentje:
Lett, de még mindig nem szimpatikus a párja. Erre is számítottunk, mit mondhatnék…
2023. okt. 6. 01:33
 26/26 anonim ***** válasza:
100%

Szakálas vagyok tetovált koponyás polót hordok és a hajam is hosszú. A nevem SÁTÁN. Muhahaha mindenkit rosszra csábítok haha.


Miaz hogy "rosszdolgokra veszrá mikor kettesben vannak értitek.

Mire embertölnek, betörnek vagy mire ?

A programozók annyira nem hűlyék,hogy balekságokért kockára tegyék a karrierjüket.

Ismerek egy párat,nem igazán bünöző alakok.

2023. okt. 24. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!