Édesanyámmal kapcsolatban jogos a csalódásom, vagy igaza van erről?

Anyukádnak van igaza, még ha nem is hegyezném ki ennyire az anyagiakra.

A szerelem elmúlik. Nálam már pár hónap után is. Erre párkapcsolatot nem tudnék alapozni, mert akkor ugrálnék ágyból ágyba. Ellenben egy tartós párkapcsolat alapja szerintem a szeretet és a közös célok, meg persze legyen annyi vonzalom, hogy a szexuális élet is működjön.

Egy tartós párkapcsolatban és házasságban vannak hullámvölgyek. Mi 10 éve vagyunk együtt, két gyerekünk van, és nagyjából 4-5x volt eddig, hogy komolyabb mélypontot értünk el, pl pont a gyerekek születése után. Megoldottuk. Szóval az hogy nem érezted hogy válas közelében vannak az nem azt jelenti, hogy nekik ilyen hullámvölgyük nem volt, hanem hogy nem abuzív környezetben, toxikusan drámáztak, hanem dolgoztak rajta. Ezért szoktam mindig a szemöldököm felvinni amikor jön a "gyerekeknek is jobb ha elválunk" szöveg. Mert a két fél kommunikációján múlik, hogy mi a jobb...

Az anyagi részen lehet hogy htbként ő jobban rugózik, de van igazság ebben is. Párban sokkal egyszerűbb otthont teremteni és megélni, gyerekeket logisztikázni. Tudom és tartom hogy egy nő képes legyen akár egyedül is etetni a gyerekeit, de egy normális életszínvonalat sokkal egyszerűbb párban fenntartani. Én keresek jobban a házasságunkban, képes lennék megélni egyedül a gyerekekkel akár gyerektartás nélkül is, de fájna és ezerszer meggondolnám anyagi okok miatt is, hogy kiugorjak-e. No meg az is hozzátartozik, hogy egyedülálló anyukaként stabil segítség nélkül azért baromira nem egyszerű. Van egy extrém sokat segítő (szintén htb) anyám, aki nélkül a lehetőségeink szűkebbek lennének, és akkor játszana az anyagi rész is rendesen.

A htb léthez még annyit, hogy ma nem divat már, de volt idő amikor ez sokkal általánosabb volt, valószínűleg te is közel vagy még ehhez a korosztályhoz. 32 vagyok és amikor általános iskolás voltam, az osztály kb felének az anyja tartósan otthon volt htbként. Ma ez ritkább, pont a sok széteső házasság és a gazdasági körülmények, megváltozott igények miatt. Én örülök hogy az enyém otthon volt, jó volt csak délig járni oviba, hogy otthon friss, meleg ebéd várt, vagy hogy délután türelmesen leült velem tanulni. Kamasz voltam amikor végül elhelyezkedett bő 15 évre, aztán most 2 éve újra htb, nekem segít a gyerekek körül, míg én dolgozom.

Persze az én anyám sem a munkahelyek hőse, de egyszer erről beszélgettünk az én karrierem kapcsán, és annyit mondott hogy ő soha nem érezte magát elég értelmesnek egy jobb karrierhez, így neki a munka egy kötelező rossz, hogy együnk, de semmi több. Amit 100%-ig megértek. Van egy csomó terület ahol karriert be lehet futni, de őszintén, egy gyártó soron vagy Excel tábla másolgatóként milyen szép karrierről beszélünk? Valószínűleg a kérdező anyjának nem volt álmai netovábbja a pedagógiai pálya, úgy pedig nehéz...