Édesanyámmal kapcsolatban jogos a csalódásom, vagy igaza van erről?

Anyukám háztartásbeli, mióta csak élek.

A családunk mindig kiegyensúlyozott volt, még most is van heti egy családi esténk, pedig már nem élek velük. A barátnőim mindig jóban voltak anyával, nekem sem voltak velem vitáim, olyan volt, mint egy idősebb legjobb barátnő.

Bármit megbeszélhettem vele én is, a barátnőim is.

Most elég nehéz helyzetben vagyok párkapcsolat-ügyileg, volt egy szakításom, de visszavágyom a (volt) páromhoz, viszont ő már szeretett volna házasságot, gyereket, közös családi otthont, nekem ezek pedig túl nagy lépések lettek volna... De hiányzik, és próbáltam anyával beszélni erről, hogy szerinte mit tegyek.

Közölte, hogy menjek vissza a volt barátomhoz, ő úgyis megadott nekem mindent és hogy már a szakításkor is mondta, hogy ez a nagy önállóságra vágyász addig lesz csak bennem, amíg rá nem jövök, hogy 300 ezres fizetésből milyen nehéz boldogulni, és ne gondoljam, hogy neki a 20 év házasság alatt ne lett volna oka soha elválni, dehát valamiből élnünk kellett és higgyem el, hogy a tanári diplomájával nem tudott volna olyan életet biztosítani, amilyet éltünk, élünk. És hogy a nagy szerelem az elmúlik úgyis, de az anyagi biztonságnál nincs fontosabb.

Ez így nagyon meglepett, mert sosem éreztem, hogy apával válás közeli szituációban lennének, meg anyám sem láttam ezt a pénzközpontúságot. Most meg kis túlzással közölte, hogy menjek vissza a volt páromhoz, mert tehetős.

Abban igaza van, hogy egyedül, a fizetésemből nem boldogulnék. De nem is az az ok, amiért hiányzik a volt párom.

Én éltem eddig túlzottan buborékban, vagy tényleg minden családot a pénz köt össze valahogy egy idő után?

Mert anya is mondta, hogy ha nem így, ahogy őt apával, akkor akár közös hitel útján, akár úgy, hogy a felek egyedül nem élnének meg, apuka nem tudna 3 gyerekre gyerektartást fizetni + magának még albérletet is stb.