Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Édesanyámmal kapcsolatban...

Édesanyámmal kapcsolatban jogos a csalódásom, vagy igaza van erről?

Figyelt kérdés

Anyukám háztartásbeli, mióta csak élek.


A családunk mindig kiegyensúlyozott volt, még most is van heti egy családi esténk, pedig már nem élek velük. A barátnőim mindig jóban voltak anyával, nekem sem voltak velem vitáim, olyan volt, mint egy idősebb legjobb barátnő.

Bármit megbeszélhettem vele én is, a barátnőim is.


Most elég nehéz helyzetben vagyok párkapcsolat-ügyileg, volt egy szakításom, de visszavágyom a (volt) páromhoz, viszont ő már szeretett volna házasságot, gyereket, közös családi otthont, nekem ezek pedig túl nagy lépések lettek volna... De hiányzik, és próbáltam anyával beszélni erről, hogy szerinte mit tegyek.


Közölte, hogy menjek vissza a volt barátomhoz, ő úgyis megadott nekem mindent és hogy már a szakításkor is mondta, hogy ez a nagy önállóságra vágyász addig lesz csak bennem, amíg rá nem jövök, hogy 300 ezres fizetésből milyen nehéz boldogulni, és ne gondoljam, hogy neki a 20 év házasság alatt ne lett volna oka soha elválni, dehát valamiből élnünk kellett és higgyem el, hogy a tanári diplomájával nem tudott volna olyan életet biztosítani, amilyet éltünk, élünk. És hogy a nagy szerelem az elmúlik úgyis, de az anyagi biztonságnál nincs fontosabb.


Ez így nagyon meglepett, mert sosem éreztem, hogy apával válás közeli szituációban lennének, meg anyám sem láttam ezt a pénzközpontúságot. Most meg kis túlzással közölte, hogy menjek vissza a volt páromhoz, mert tehetős.

Abban igaza van, hogy egyedül, a fizetésemből nem boldogulnék. De nem is az az ok, amiért hiányzik a volt párom.


Én éltem eddig túlzottan buborékban, vagy tényleg minden családot a pénz köt össze valahogy egy idő után?

Mert anya is mondta, hogy ha nem így, ahogy őt apával, akkor akár közös hitel útján, akár úgy, hogy a felek egyedül nem élnének meg, apuka nem tudna 3 gyerekre gyerektartást fizetni + magának még albérletet is stb.


2023. okt. 1. 13:41
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
68%
Még vissza lehet csinálni nem?
2023. okt. 1. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 A kérdező kommentje:
Nyilván, ezen vagyok rajta! :)
2023. okt. 1. 16:41
 23/41 anonim ***** válasza:
75%

Jogos a csalódásod, hiszen felnőttként döbbentél rá, hogy szüleid házassága nem teljesen olyan mint amilyennek gyerekként láttad.

Mindegy, ez az édesanyád útja, neked nem kell ugyanazt tenned, ha nem erre vágysz. Hallgass az érzéseidre. Ha azt súgják, hogy most még nem szeretnél gyereket, akkor ne erőltesd ebbe magad bele mindenféle külső elvárások miatt.

A te életed. A kapcsolatodba nem láthatunk bele, hogy milyen is a számodra 10/10-es ex, de mielőtt visszamész hozzá, tisztázzátok a közös jövőt, a gyerek tervezést is. Ne azt nézd, hogy mit vár el a társadalom, anyukád, a párod, hanem azt, hogy te mit szeretnél valójában. Egy életünk van.

2023. okt. 1. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 A kérdező kommentje:
Pont ezért megyek vissza hozzá, mert ez az egy életem van, és nem úgy akarom eltölteni, hogy napi 8-10 órákat dolgozom, hogy egy picivel átlag feletti életem lehessen.
2023. okt. 1. 16:50
 25/41 anonim ***** válasza:
96%

"Pont ezért megyek vissza hozzá, mert ez az egy életem van, és nem úgy akarom eltölteni, hogy napi 8-10 órákat dolgozom"


Látom nem esett messze az alma a fájától.

2023. okt. 1. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
88%
A korodat nem lattam, leirnad hany eves vagy? Mert 21-22 evesen nyilvan nem a hazasodas meg a gyerekszules a prioritas.
2023. okt. 1. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 A kérdező kommentje:

25-ös, rosszul látod.


24 leszek novemberben.

2023. okt. 1. 17:08
 28/41 anonim ***** válasza:
90%
Most csak nekem teljes homály ez a kérdés?! Írod hogy de még nem akarsz gyereket, leírom válaszba hogy akkor ne vállalj ha nem akarsz mert rossz lesz mindenkinek, erre felháborodsz, hogy csak egy gyereket akarsz. Ember, eddig azt mondtad, hogy jelenleg egyet se akarsz, döntsd már el. Egyébként írtam egy normális, segítő szándékú választ, erre személyes sértésnek vetted, és szinte flegmán belekötöttél a részletekbe, amiket egyébként te mondtál. Akkor nem értem mit vársz tőlünk, válaszadóktól, sőt, azt sem értem egyáltalán mi értelme van ennek a kérdésnek, de szerintem ezt te se tudod.
2023. okt. 1. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
96%
Nem. Nem minden családot a pénz köt össze, de sokan emiatt nem vállnak el. Anyád biztos jövöt akar neked
2023. okt. 1. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
83%
Visszamész a pénzes pasihoz, hogy ne kelljen már napi 8 órát dolgoznod (mint minden normális embernek). Ugyanolyan golddigger vagy mint anyukád.
2023. okt. 1. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!