Mit csináljak, hogy édesanyámmal javuljon a kapcsolatunk a leírottak alapján ? (Többi lent)
21 éves leszek a nyáron. Lassan 7 hónapja vagyok kapcsolatban a jelenlegi párommal. Édesanyám állandóan minősítget, hogy kihasznál, meg, hogy csak" arra "kellek neki és, hogy a mi kapcsolatunk nem fog sokáig tartani.Pedig én nem ezt érzem, mert bármi van egymással megtudjuk beszélni és, ha úgy van akkor segít is bármiben, és számíthatok rá és viszont is így van . Édesanyám nem mondja ki, de ő azt szeretné, hogy mi szakítsunk, azt veszem ki a szavaiból . Szó szerint lekurv.zz és lerib.ncozz, egyszer azt is mondta, hogy ő nem tekint már rám a lányaként. A szüzességem 18 éves koromban vesztettem el, 2 évig jártunk együtt az exemmel anno.Szerettük egymást nagyon . Nem mondtam el neki, mert ő házasság előtt tiltja az ilyeneket, életemben eddig 3 barátom volt a mostanival együtt, de még egyikkel sem hagyott még együtt sem aludni .
Egyszer megtalált egy óvszert a táskámban, 1 hétig nem szólt hozzám. Mindennek lehordott. Azóta kb. mindennap valami megjegyzést tesz rám . Amióta élek sosem jártam el bulizni gyakran , kb. :2 kezemen megtudom számolni, hogy hányszor voltam ilyen bulis helyen. Nem iszok, nem cigizem, nem drogozom. Amikor el is mentem az első szava az volt, hogy ne kurv.skodjak. Sehova se mehetek el, úgy, hogy nem szólna be,barmit teszek én egy kurv. vagyok. Kérlek adjatok valami tanácsot, hogy ezek a cirkuszok megszűnjenek köztünk, mert kb. mindennap sírok ez végett, hogy ennyire minősít, és semmi rosszat nem teszek és tettem, hogy ennyire minősítsen. 21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!