Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Édesanyámmal kapcsolatban...

Édesanyámmal kapcsolatban jogos a csalódásom, vagy igaza van erről?

Figyelt kérdés

Anyukám háztartásbeli, mióta csak élek.


A családunk mindig kiegyensúlyozott volt, még most is van heti egy családi esténk, pedig már nem élek velük. A barátnőim mindig jóban voltak anyával, nekem sem voltak velem vitáim, olyan volt, mint egy idősebb legjobb barátnő.

Bármit megbeszélhettem vele én is, a barátnőim is.


Most elég nehéz helyzetben vagyok párkapcsolat-ügyileg, volt egy szakításom, de visszavágyom a (volt) páromhoz, viszont ő már szeretett volna házasságot, gyereket, közös családi otthont, nekem ezek pedig túl nagy lépések lettek volna... De hiányzik, és próbáltam anyával beszélni erről, hogy szerinte mit tegyek.


Közölte, hogy menjek vissza a volt barátomhoz, ő úgyis megadott nekem mindent és hogy már a szakításkor is mondta, hogy ez a nagy önállóságra vágyász addig lesz csak bennem, amíg rá nem jövök, hogy 300 ezres fizetésből milyen nehéz boldogulni, és ne gondoljam, hogy neki a 20 év házasság alatt ne lett volna oka soha elválni, dehát valamiből élnünk kellett és higgyem el, hogy a tanári diplomájával nem tudott volna olyan életet biztosítani, amilyet éltünk, élünk. És hogy a nagy szerelem az elmúlik úgyis, de az anyagi biztonságnál nincs fontosabb.


Ez így nagyon meglepett, mert sosem éreztem, hogy apával válás közeli szituációban lennének, meg anyám sem láttam ezt a pénzközpontúságot. Most meg kis túlzással közölte, hogy menjek vissza a volt páromhoz, mert tehetős.

Abban igaza van, hogy egyedül, a fizetésemből nem boldogulnék. De nem is az az ok, amiért hiányzik a volt párom.


Én éltem eddig túlzottan buborékban, vagy tényleg minden családot a pénz köt össze valahogy egy idő után?

Mert anya is mondta, hogy ha nem így, ahogy őt apával, akkor akár közös hitel útján, akár úgy, hogy a felek egyedül nem élnének meg, apuka nem tudna 3 gyerekre gyerektartást fizetni + magának még albérletet is stb.


2023. okt. 1. 13:41
1 2 3 4 5
 31/41 A kérdező kommentje:

Gyereket akarok, mindig is akartam. Csak nem 22-24 évesen.

De azóta jó pár dolgot átgondoltam, átértékeltem.

2023. okt. 1. 17:36
 32/41 anonim ***** válasza:
83%

A (volt) parod 2 even belul szeretne gyereket, te 6-8 ev utan. Egyezzetek ki 4-5 evben.

O egyebkent mennyi idos?

2023. okt. 1. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 A kérdező kommentje:
35 éves.
2023. okt. 1. 18:28
 34/41 anonim ***** válasza:
93%

Más ideológia mentén nevelkedett, mint a te korosztályod. Neki a tanulás, házasság, család lista végén nem volt más tétel, csak a család összetartása. Kis sarkítással.

Neked az önmegvalósítás is bőven előrébb van, és így feláldozol olyat is, ami neki szentségtörésnek számot. Szeret és a maga módján jót akar, de nem kell csak a pénz miatt bevállalni olyat, amit nem akarsz. Márpedig a gyerek nagyon átírja a lehetőségeidet.

2023. okt. 1. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
68%
Röviden. Visszavágysz a volt párodhoz, anyád szerint is jó ötlet. De neked nem tetszik az érvelése...probléma csinálás a semmiből. Gratulálok.
2023. okt. 1. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
82%
A ferjem es koztem is 11 ev van, tavasszal hazasodtunk ossze. 27/38 evesek vagyunk es mostanaban szeretnenk gyereket. Lehet a te parod azert nem akar sokat varni mert nem 40+osan szeretne apa lenni.
2023. okt. 1. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 anonim ***** válasza:
92%
Neki a 6-8 év sokára lesz.Szerintem is egyeztettek ki mondjuk 3-4-ben.Ha ő vár rád 8 évet, akkor lesz 43.Ha akkor benyögöd,hogy mégsem,vagy még mindig nem,vagy neadj isten nem sikerül sokáig, akkor ő lekésett róla.
2023. okt. 1. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/41 anonim ***** válasza:
75%
mit gondoltál anyád miért nem vált el? ha sose dolgozott mehetett volna a híd alá
2023. okt. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 anonim ***** válasza:
95%
Anyukád, ha legalább dolgozott volna, már nem így hatnának a szavai. Mert van igaza is, egy bizonyos fokig. De téged abszolút nem értelek, mert benne ugyan csalódtál az érvelése miatt, de ugyanazokat az érveket felhozod te is a többi mellett. Most akkor mizu? Mégiscsak biztonság és kényelem, ugye. Mert hát az lám, milyen fontos.
2023. okt. 1. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/41 Darius- ***** válasza:
94%
Nem, mivel csupán más véleményen van. Hazudjon azért, hogy ne sértsen meg ? Emiatt nem is kellene csalódott lennie senkinek, ugyanis jót akar neked. Mások azzal küzdenek folyton, hogy mennyire rosszak hozzájuk a párjuk szülei. Katasztrófa vagy.
2023. okt. 2. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!