Ha az anya nem akarja visszafogadni a gyerekét (a gyerek elköltözött az apjához, mert azt gondolta, ott jobb lesz), akkor nem is szereti, szerette soha igazán?

Felnőttek is játszanak meg ilyesmit - apu elköltözik a szeretőjéhez, aztán vissza - nemhogy kamaszok. Megpróbálta.

Eleve hátrányból indul a gyerek, mert elváltak a szülei és pl az apjával is megpróbálná, milyen élni.

Írom ezt elvált szülőként, elvált szülők gyerekeként.

Ezek nem halálos bűnök. Nem tartozik feltétlen hálával meg örök engedelmességgel egyik szülőnek sem.

71es, egy nő akinek van önbecsülése, nem fogadja vissza azt a férfit aki elköltözött a szeretőjéhez.

Oké, nem tartozik hálával, de akkor vissza se kell mennie az anyjához. Ennyi erővel egyik szülő se tartozik felé feltélen megbocsátással és szeretettel.

A szeretosdi egy példa volt

Nem a megbocsatasra hanem felnőtt döntésekre, mert ezt én se bocsatanam meg

A fiamnak nem volt mit megbocsassak mert egy percig nem haragudtam rá, nem is esett rosszul hogy imádja az apját és vele akart élni

Természetesen találkoztunk ebben a 1,5 évben is és ahogy szüksége volt rám, mentem

De ha teljesen normális szituációban, esetleg anyukával megbeszélve, közös akarattal jutottak arra a döntésre, hogy a kamasz megpróbálja apunál, akkor nehezen hiszem, hogy anyuka nem fogadja vissza, ez a verzió nekem totál életszerűtlen.

A kérdező meg továbbra sem nyilatkozik, szóval sanszos, hogy nem ez volt a forgatókönyv :)

(Vagy kamu)

78-as, a szülők döntése a gyerekvállalás és a válás is, nem a gyereké. A gyerekek elemi érdeke lenne, hogy a szülei együtt neveljék fel őket, de ha ez nem sikerül, az nem a gyerekek bűne.

Szülő vagyok, de sose jutott eszembe azért hibáztatni a gyerekeimet, mert nehezen tudtak dönteni, kivel szeretnének élni a válásunk után. Szívből sajnáltam őket a válás körüli hercehurca miatt, nagyon nehéz volt nekik is az egész, elvesztették a megszokott otthonukat, a megszokott életüket.