Alkoholista szülők gyerekei, hogy alakult az életetek?

Kifejetetten nem alkoholista. Bár nem veti meg az alkoholt nevelőapám..ellenben iszonyú nárcisztikus személy.

3évesen meghalt apukám. 4éves voltam, anya hozzánk költöztette nevelőapámat.

Az első talán 1 év volt a beetetés.

Szép is jó is volt minden, bár én nehezen fogadtam őt el, emlékszem.

Aztán szépen lassan kinyílt a valódi énje.

Ha boldog volt, azért kocsmázott. Ha végeztek egy projekttel azért. Ha valami baja volt, azért.

Úgy 2hetente részegen jött haza. Pontosabban anya hizta haza, mert a szülőfalujába járt inni, mi meg a városban laktunk.

Aztán megvert. A mai napig nem tudom az okát.

Onnantól kaptam mindig ha részeg volt. Mindig talált okot. Mert 10perccel késöbb értem haza a suliból, mert van egy folt a ruhámon, mert rosszul néztem rá.

És nem csak pofon szinten, hanem kékre-zöldre.

Anyám minden alkalommal végignézte.

Másnap józanodott, 3.nap pedig bocsánatkérés gyanánt, mert ugye azt miért kérne, elvitt fagyizni, vett egy játékot, stb.

Ez így ment 5éves koromtól kb 12-14éves koromig.

Folyamat rettegtem, mikor és miért fog megverni.

Aztán amikor elkezdtem serdülni, a fizikai bántalmazás ugy elkopott.

Pontosabban anya kapott szerepet benne. Őt verte.

Engem pedig verbálisan.

Semmire nem vagyok jó, élettelen vagyok, ha ő nem lenne én elpusztultam volna már... ezt hallgattam évekig.

Sulin kívül sehova nem mehettem, barátaim nem igazán voltak. Pasi... azt meg felejtsük el. Azért kb halálbüntetés járt volna.

18éves koromra leérettségiztem, elkezdtem egy szakmát tanulni. Mellette nyelvvizsgát csináltam, dolgoztam. Otthon én vezettem kb a háztartást, mert nevelőapám 1 poharat nem tett volna arrébb sosem, mert az a nő dolga, anyám meg épp az 5.testvéremet várta.

De ez sem volt elég, igy is csak azt kaptam, higy egy szar vagyok.

Amit kerestem a munkával, illetve az engem illető árvaságimat szépen eltették. Ha akartam valamit, akkor a saját pénzemből úgy kellett kérnem.

Végül 23 évesen megismertem egy fiút. Titokban találkozgattam vele. Beleszerettem. Ő volt az első ember, akinek tudtam errők mesélni.

Kb 1 hónapja "jártunk" mikor egy otthoni veszekedés után sírva hívtam fel, akkor mondta, hogy van negyed órám, pakoljam össze a ruháim és jön értem.

Mivel veszteni valóm nem volt, mert már az öngyilkosság szélén álltam, 3 szatyor ruhával és üres zsebbel távoztam.

Azonnal bankszámlát nyitottam, a fizetésem és az árvaságim átkértem arra.

Utána nevelőapám még fenyegetőzött, hogy mertem ezt.

Azóta eltellt 7 év. Vagyis október elején lesz 7éve, hogy elköltöztem.

3 évig pszichológusokhoz jártam.

Így 7év távlatában ott tartok, hogy mostmár nem kérek a férjemtől engedélyt, ha elmegyek itthinról. Ha elmegyek, nem rohanok haza hogy baj lesz abból, hogy csavargok.

Hogy mostmár tudok nyugodtan is magamra is költeni, bűntudat nélkül.

Viszont a mai napig testkép zavarom van, semmi önbizalmam. Ez nagyon durván kihat a szexuális életemre is. Igen korlátolt.

Ha valakivel veszekszem, félek, hogy kezet emel rám.

Azóta ez a "megmentő fiú" a férjem. Lett egy családiházunk, 2 autónk. Mostmár 2 gyerekünk. Mind önerőből (úgy értem ő is üres zsebbel jött otthonról, egy kis hitelt vettünk fel, a többit mi teremtettük meg).

Anyámmal-nevelőapámmal nem tartom a kapcsolatot. Csak a rokonoktol tudom, hogy amim van, azt mind nevelőapámnak köszönhetem, mert ő nevelt az életre 🤦‍♀️

Anyámat a mai napig veri, 3 hetente járnak hozzájuk a rendőrök kb.

De ez már nem az én dolgom.

Tesóimmal a 4ből a 2 kicsivel tartom a kapcsolatot. Iszonyúan sajnálom őket, hogy ők is ebben nőnek fel. De tenni valamit is, nem tudok.

Elköltöztem. A címemet nem tudják, a tel.számomat sem.

Nem érdekel, mi van velük, felőlem meg is halhatnak, a temetésre sem megyek el.

Pszichológushoz jártam, az sokat segített. Nem vagyok absztinens, a barátom sem, de tudjuk a mértéket.

Rosszul.

A szülők közül apám ivott. Nem mondanám alkoholistának, mert nem mindennap és nem minden héten. Építőiparban dolgozott, s kőműves volt majd műszakvezető. Sokszor szombaton is dolgozott, de általában szabad volt a hétvégéje. Hétközben nem ivott ellenben sokszor előfordult, hogy péntek és/vagy szombat este részegen jött haza. Akadt olyan, amikor vidám volt és poénkodott, de akadt olyan, amikor vagy engem és/vagy anyámat megverte, leordított minket. De akadt olyan is, amikor valami balhé volt a munkahelyén hazajött, majd pedig az ágyon szó szerint elkezdett zokogni és anyám vígasztalta. Anyám epilepsziásként nem kapott sehol munkát ráadásul amikor egyszer jött volna értem egy autó elütötte. Utána pánikbeteg lett, s az orvos gyógyszerrel próbálta kezelni többnyire nyugtatóval. Így történt meg, hogy anyámnak nem volt munkahelye, s apám dolgozott csak. Gyerekként nagyon féltem tőle, mert sokszor minden apró dologért megvert. Akadt olyan, hogy elaludtam majd arra ébredtem fel, hogy pofoz, hogy én vagyok a hibás, hogy rossz a házassága anyámmal és miattam veszekednek folyton. Megvoltam róla győződve, hogy az alkohol miatt teszi ezt. Aztán jött egy pillanat, amikor részegen jött haza konkrétan dühöngve. Az ajtóból kiverte az üveget, s majd rá ült az asztalra, ami összetört alatta. Anyám térdre rogyva könyörgött neki, hogy ne pofozza tovább. Amikor kidühöngte magát elaludt. Másnap anyám azt hazudta, hogy kést szorított a torkunkhoz, s ettől megijedt, s megfogadta nem iszik többet. Nem is volt részeg többet, de megtanultam akkor, hogy nem az alkoholtól volt agresszív és primitív, hanem ő maga volt ilyen.

Gyerekként nem voltak barátaim. Nem szerettem, ha hozzánk jönnek, mert mindig féltem, hogy "lebukok előttük", s majd feljelentenek minket. Anyám egyedül marad vele én pedig intézetbe kerülök, mert ő nem dolgozik. Nagyon szenvedtem már akkor, mert anyám rászokott arra, hogy állandóan nekem panaszkodott, ha pedig valami probléma volt, akkor pedig igazi mártír típusként sajnáltatta magát. Akkor kezdtem rájönni, hogy ő pedig az érzelmi zsarolásban elég jártas. Ha konfliktus volt, akkor többnyire mindig én kértem bocsánatot még akkor is, ha igazam volt vagy megmondtam az igazat az adott dologgal/dolgokkal kapcsolatban. Majd jött a középiskola. Általános iskolában elfogadtak, de későbbiekben nem. Nem voltak menő ruháim. Kínaiban vásárolt melegítőkben jártam, s látszott csóró vagyok. Emellett nem tudtam barátkozni, megnyílni mások előtt emiatt pedig az osztály "nagyfiúi" rám szálltak. Akkor totálisan kiborultam, majd írtam egy búcsúlevelet a fiúkra fogva a döntésem. De a háttérben az otthoni dolgok álltak. Majd a levelet bedobtam a volt osztálytársam postaládájába este.

Bevettem egy doboz fájdalomcsillapítót, majd megpróbáltam felvágni az ereimet. Hazamentem, s azt hittem nem kelek fel többet. Reggel hatkor arra ébredtem, hogy hánynom kell, majd eszembe jutott, hogy mit csináltam és gyorsan elmentem otthonról, mert gondoltam úton vannak a volt osztálytársamék. A városban szédelegtem, kibőgve, kiborulva. Majd a telefonfülkéből felhívtam anyámat, aki nyugodt hangon szólt bele, s azt hittem nem tud semmit. Ezért hazamentem. Belépve már sírva várt.

Nem mondtam el az igazi okot. Azt hazudtam, ami a levélben volt, hogy kigúnyoltak a fiúk. Érzékenynek gondoltak majd jött a pszichológus, iskolaváltás, így 17 évesen futottam megint neki a középiskolának. Ekkor megint megtalált a többség, ekkor jöttek a napi sírások, valamint olykor még vagdostam is magam pengével. Nem mélyen, hegek nem maradtak, így idővel leszoktam róla. Helyette zenével próbáltam az aktuális lelki állapotomon segíteni. Sikeresen leérettségiztem, majd szakmát szereztem, s elkezdtem dolgozni.

Akkor anyám már valamennyire össze szedte magát, s mielőtt rákos lett dolgozott is komolyabb ideig. De nem tudtam hátra hagyni őt, mert mindig az járt a fejemben mi lesz vele, ha ketten maradnak apámmal. Spórolni nagyon nem spóroltam, mert megpróbáltam bepótolni, amik kimaradtak a gyerekkoromból. Nem ittam, nem drogoztam, s cigizni se cigiztem. Kirándultam, számítógépet fejlesztettem, s később az interneten ismerkedtem. Kereskedelemben helyezkedtem el, s ennek köszönhetően elég szépen fejlődött a kommunikációs képességem. De a történteket nagyon szégyelltem, s szégyellem a mai napig, s nincs olyan ember az életemben, aki tudná miken menten keresztül pontosan. Inkább úgy mondanám, hogy részleteket tudnak csak.

Aztán jött egy pont, amikor anyám végül utat mutat apámnak. Majd egy hét múlva megjelent az akkori és sajnos jelenlegi élettársa is, akivel az interneten ismerkedett meg. Hasonló jellemű volt, mint apám. Hullámzó lelki állapot. Ha úgy alakult azért ivott, mert jó napja volt, ha rossz napja volt, akkor azért. Akadtak hónapok, amikor egy korty nem ment le a torkán, de volt olyan, amikor hetente egyszer minimum részegre itta magát. Pont akkor lett egy villámkárom, ami nekem több százezres anyagi kárt okozott. A dolgaimat úgy tudtam megjavítani spórolt pénz hiányában, hogy a bankszámlámhoz tartozó hitelkeretemet használtam. De anyám válása további anyagi terhet rót rám, így majdnem két évig a bankszámla egyenlegem előtt egy mínusz előjel volt.

Akkor már többen ismerték a történetemet, s próbáltak bátorítani, hogy lépnek kellene. Megismertem egy férfit a városban, aki a fővárosból járt le pihenni ide a közös ismerősünkhöz. Szabadságom alatt felmentem hozzá, bemutatott sokaknak. Nagyon dicsérték, s nekem is nagyon szimpatikus volt. Főleg az őszintesége. Nagyon jól megértettük egymást. Amikor elmeséltem neki, hogy vezetői pozíciót ajánlottak nettó ötezer forintos béremelés fényében felajánlotta költözzek hozzá, mert barátok vagyunk és amúgy is kijövünk. Összegyűjtöttem a pénzem, s felmentem a fővárosba.

Négy év után költöztem most haza. Sajnos felköltözéskor derült ki, hogy problémás ember. Ismerősei drogosok voltak, éjszakai életet éltek, s sok ismerősöt szex és egyéb drogpartikból ismerte meg. A munkámat betöltötték, így visszaút a vidéki életbe nem volt. Akkor lett egy kapcsolatom az tartotta bennem a lelket, majd a covid miatt inkább csak csendben tűrtem.

Volt egy pár hónap, amikor más lakótársam volt, de sajnos vele is besűltem, amikor összejött valakivel. Végül visszaköltöztem a volt lakótársamhoz egy új lakásba. Úgy voltam vele legyen külön szobája és azt csinál, amit akar. Sajnos nem így lett. Úgy viselkedett, mintha az övé lenne a lakás. Az is előfordult, hogy randipartnere meglopott és hasonlók. A kaukciót sajnos a hitelkeretemből tudtam finanszírozni, így nem tudtam albérletet sem váltani. Ráadásul még egy munkahelyre is kerültem vele. Még jobban leadta magát. Sz*rt kavart, hazudott, nem hagyott pihenni. Volt, hogy sírva mentem dolgozni, ekkor pszichológushoz kerültem, de nem volt túl jó, így két recepttel jöttem el. Az antidepresszánst nem szedtem, majd el is tűnt a szobámból. A nyugtatót kipróbáltam, de annyira erős volt, hogy lehúztam a wc-n, mert tudtam innen két út van: szembenézni a problémával, vagy bogyókat szedni és elnyomják az érzelmeimet.

Eközben idehaza sikerült saját házat venni, így elég rendesen lecsillapodtak a kedélyek, de még így se tökéletes. Egy albérleti díj emelésének köszönhetően azt használtam indoknak, hogy hazaköltözzek.

A bankszámlám egyenlege előtt szintén mínusz volt, mert akadt olyan, hogy nem fizette ki a lakbért. Végül úgy tudtam megoldani, hogy minél kisebb legyen a kamat és az anyagi kár, hogy személyi kölcsönt vettem fel, hogy pozitív számlaegyenlegem legyen.

Iszonyatosan kiborultam, mert tudtam, hogy sokat hibáznak itthon, s azzal járok a legjobban, ha nem mondom el mennyit keresek, mennyi pénzem van, mert csak kihasználnának. Anyám "beleragadt" az önsajnálatba, míg az élettársa meg a hullámzó lelkiállapotába. Iszonyatosan megterhelő még úgy is, hogy tudom szerencsés vagyok, mert multinál helyezkedtem el, s átvettek az itteni kereskedelmi egységükbe, ahol nagyon szeretnek és jól bánnak velem.

Szeretnék saját ingatlant, biztonságot, félelem nélküli életet. Nem akarok végtelenségig anyámmal és az élettársával élni napi hangulati változatokban. Sokszor szorongok, s ha sokat kattog az agyam, akkor fáj a gyomrom vagy hasmenés jellegű tüneteim vannak. Igyekszem kezelni ezt. Például nyugtató teákkal vagy sok sétával. Most délután például relaxációs zenéket töltöttem fel, amit kifejezetten stresszes életmódra tettek ki, s úgy akarok dolgozni menni, vagy sétálni ha ideges vagyok, hogy ezt hallgatom.

Félek, ha az új ismerősök megtudják mi történt velem le fognak nézni, vagy lesajnálnak teljesen. Szégyellem, hogy ennyi emberrel besültem. Értelmi oldalról tudom, hogy nem az én hibám, de érzelmi oldalról iszonyatosan marcangolom magam, és emészt, hogy ennyi rossz dolog történt velem. Sírni szeretnék, de nem tudok. Szorongok társaságban, s félek konfliktuskor, hogy nehogy agresszívvá váljak.

Ami a legrosszabbul esik, hogy korrekt, megbízható vagyok. Egyenes ember, akire lehet számítani. Jó véleménnyel vannak rólam, s a munkámat is dicsérik és mégis ezt kapom viszont. Iszonyúan megterhel.

Elnézést a hosszú bejegyzésért, de muszáj volt kiírnom magamból.

35/F

Apám alkesz, aki jól sokszor el is vert gyerekkoromban, az esetek 99%-ában ok nélkül. Terrorizált szóban is. Jól alakult az életem, mert amikor már meg tudtam magamat védeni, akkor kapott egy olyan állast, hogy leült a kanapéra és utána soha többet nem próbált megütni. Anyám nem ivott soha, neki másfajta mentális problémái voltak.

Azt tudtam, hogy egyáltalán nem akarok rájuk hadonlítani, ha a nagyszüleim nem lettek volna, már éhenhaltam volna. Ők taníttattak, etettek, neveltek, velük tudtam beszélgetni.

16 éves koromban elkezdtem suli után meg nyári szünetben dolgozni, mamáméknál gyűjtögettem, aztán az érettségi után leléptem.

A nagyszüleimtől kaptam rengeteg lelki és (a lehetőségeikhez mérten) anyagi támogatást. Elvégeztem az egyetemet, utána megismertem a feleségemet és lett igazi családom.

Sosem hibáztattam magam, apám egy idióta, anyám is az volt (már meghalt), tulajdonképpen tizenéve nem tartom/tartottam velük a kapcsolatot, anyám temetésére sem mentem el. És semmilyen hiányérzetem nincs, mint mondtam van családom végre és jó életem van. A nagyszüleim sajnos már meghaltak, ők nagyon hiányoznak.

Apám volt alkoholista.

Rá az volt jellemző, hogy csak részegen verte anyámat. Fához kötözte és úgy verte, mikor mi volt a kezében hozzávágta, néha kést akart beleszúrni. Szeretett hangoskodni és parancsolgatni.

Mindezeket addig csinálta, amíg el nem költöztünk (megint), mi már nagyobbak lettünk és ebből a bántalmazásból visszavett.

Dolgozott pár évet több munkahelyen is, aztán elvitte egy szívinfarktus. Picikét szadista volt, a féltékeny típus. Vert minket apánk és anyánk is, érdekes módon anyám valamiért többször élt ezzel.

Felnőtt koromra egy szerencsétlen senki lettem önbizalomhiánnyal, bizalmatlansággal. Az alkoholhoz 20+ éves koromig nem nyúltam, haverokkal, baráti társasággal azért mi is kipróbáltuk. Én részegen nem vagyok az a típus, aki ő volt, elítélem az ilyet a mai napig, mert a saját bőrömön már megtapasztaltam.

Kb. 1 éve próbáltam felvágni az ereimet, de valószínűleg hangosan csinálhattam (sétáltam a sötétben) és lebuktam. 1 nap detox, közepes depressziós epizód.

Meleg vagyok és van egy bőrbetegségem, anyagiakban se emberi kapcsolatokban nem tudok semmit felmutatni. Szóval idáig egész jól alakult az életem.

Hibáztatni soha nem hibáztattam magamat, erős lettem, megtanultam a jég hátán is megélni. Az életemet én kovácsolom és ha öngyi lettem volna akkor nem lett volna az apám kevésbé alkesz. Örököltem egy jó nagy adósságot, azt is kifizettem ( igaz segítséggel de tudni kell segítséget kérni )

Persze tiniként bennem volt a düh és az hogy nem voltam elég jó, de felnőttem.

Az más kérdés hogy mai napig van egy fél pillanat amikor irigység fog el és keserűség ha egy gyereket látok odaadó apukával, de ez is elillan fel perc alatt.

Nagyon fontos hogy el kell engedni, meg kell tudni bocsátani! ( ha nem él konyebb ) Csak így lehet feldolgozni. Meg kell érteni hogy miért lett alkoholista és ha él és tényleg nem akar meggyógyulni akkor a megbocsátás után el kell felejteni. Máshogy nem megy.

Egy pillanatig nem éreztem soha bűntudatot.

Csak megvetést, lenézést.

Apám 40 éve, anyám 30 éve alkesz. Most már ott tart apám, hogy emlékezetkiesés, totalra issza magát, étvágy a nincs már, mert az alkohol elég kalória neki, agyilag zokni, szellemileg hanyatlik pedig professzori agya volt régen.

Fejben derivalt, integrált matekból..

Most pedig bepisil részegen az ágyba, hol zúg ivó, hol nyíltan bebax 8 tüskét 10 sörtbes beájul. Egyébként nagyon agresszív, kötekedő ember, senki és semmi nem érdekli csak az alkohol. Csakis azért dolgozik, hogy a piára megkeresse a pénzt, de munka után jön a gepszij szakadás. Ha nem dolgozik akkor hajnaltól estig iszik, közbe 3x beájul alszik, beájul alszik. Mindenkit terrorizal, ocsmány egy alak. Anyám is iszik vele talán nem ennyi tomenyet viszont anyamon már 2 sör is meglátszik, olyankor fátyolos lesz a szeme. Anyám egy nárcisztikus pszichopata jellemvonásokkal tarkított, erőszakos, szeretetre empatiara képtelen, többszörös öngyilkos van a családjában a testvére megölte magát az ital miatt, az anyja testvére is öngyilkos stb. Az anyám nagyanyja egy gyerek gyilkos valaki volt, nulla szeretet, pszichopata állat volt. Szóval szép a családom, fantasztikus. Az összes tesomat egymás ellen uszították, az egyik halott, a másik kettő nem áll szóba velem. A testvérem halálát anyám rezzenéstelen arccal el se gyászolta, sőt vihogott rajta. Ez diszfunkcionális család így már? Szerintem az. Sokat vertek minket, éjszaka kiszoktem apám elől télen egy szál haloingben, mert agyon akart verni, a nenikemhez futottam át 2 km, és apám az utcán kergetett míg én a bokrok közé bújtam el előle. Tini voltam, mentem iskolába kértem 100 ftot anyámtol kajara és nem adott. Hajnal 5kor már be volt csűrve, 1 liter Napóleon konyaktol. Sose felejtem el, 2190 Ft volt a konyak. Próbáltam ellenkezni, számon kérni hogy hány napi kajam jönne ki abból a kva italbol és anyám nekem esett összevissza vért, szetszaggatta a diakmunkaval megkeresett gyönyörű pulcsimat, a hajamat kitépte többször is, csomostul. Tudnék mit mesélni. Hogy vagyok? Próbálok leválni róluk 40 évesen, de mindig visszaédesgetnek magukhoz, én mindig elhiszem hogy meg fognak javulni. Aztán orditas a vége. Most volt az utolsó amit elviseltem. Elitták a hatalmas családi házat, nincs örökségünk, nincs megbecsültségünk a környéken. Miután elmenekultem tőlük egy pasihoz vergődtem, 16 évesen aki mint később kiderült skizofrén maniákus férfi, a második komoly kapcsolatom nárcisztikus alkesz bántalmazó. Sokat ittam én is de nem szoktam rá, drogoztam amíg csak tudtam. Még mindig nem tudom hogy a viselkedésemet mennyire befolyásolták ezek a beteg emberek a pszichológus pedig drága.