Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyukám látogatóba jönne...

Anyukám látogatóba jönne hozzánk, hogy mondjam meg, hogy mi ezt nem szeretnénk?

Figyelt kérdés

Külföldön élek a párommal már évek óta. Évente 2-3 alkalommal látogatok haza, 2 hétre (drága a repjegy, hosszú az utazási idő).

A nyári látogatás inkább családi jellegű, mert barátok, barátnők nyáron szanaszét vannak, velük olyankor nem mindig jön össze a találkozás (ettől még szoros a kapcsolatom az otthoni barátnőimmel, általában Európán belül szoktunk találkozni, közös utazás keretében).


Július végén voltam otthon, most először jött a párom is velem.


Anyukám tavasszal vált el a férjétől, gondoltam, hogy majd hármasban csinálunk programokat, esetleg a nagyszüleimmel. Tervben volt pár nap Horvátország is.

Viszont anyukámnak új kapcsolata van azóta, most találkoztam a pasival én is először és hiába kedves, meg szereti anyukámat, nekem kicsit kellemetlen. Állandóan jófejkedne, viccelődne, ami inkább kínos, mint vicces. Ráadásul anyukám, amíg ott voltunk, egy napot nem volt velünk. Mert hogy ő megy a pasihoz (úgy, hogy ő 4-ig dolgozott, anyukám szabin volt, de ment neki ebédet főzni, a kutyájával foglalkozni).


Mi meg ott voltunk ketten a párommal, igazából totál feleslegesen, mert anyukám reggel 10-kor elment otthonról, este 9-kor ment vissza. Vidék, tehát azt sem mondhatjuk, hogy tele lettünk volna programlehetőségekkel, látnivalókkal. Kicsit feleslegesnek éreztem az ottlétünket, azt, hogy emiatt ennyit utaztunk, szerveztünk át mindent. Mert semmi mást nem csináltunk, csak amit itthon is szoktunk.

Párom is mondta, hogy érdekes neki az, hogy egész évben halljuk, hogy mennyire hiányzom, miért nem jövök haza gyakrabban, aztán most, hogy ott voltam, anyám kis túlzással hozzám sem szólt.


Viszont most mondta anya, hogy ősszel kijönnének a párjával 2-3 hétre hozzánk. Én ebben azt érzem, hogy a pasi jönnek világot látni, de mivel a szállás, éttermezés nagyon drága, nálunk lennének. Nekem ehhez nincs kedvem, nem akarom itt hetekig kerülgetni. És gondolom ugyanaz lenne, mint mikor hazamentünk most, hogy anya le sem szakad róla, mindent ketten csinálnak, de azért arra jó vagyok, hogy itt aludjanak.


2023. aug. 31. 13:03
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
32%

Igen 18, 19..ő (a kerdezo.tudja, erzi, en csak felvetettem dolgokat nagy hirtelen, hogy azert gondolja vegig).

Nekem ezekben teljesen mas a felfogasom, imadok utazni, imadok vendegeket fogadni es nekik megmutogatni a varosunk, orszagunk nevezetessegeit. Persze ha 3 hetet nalam laknanak, akkor igen szabalyokat vezetnek be jo elore (meg ha a rokonomrol is van szo), meg hat ha nincs vendegszoba, nincs eleg mosdo, hely es penz akkor meg senkit nem.hivok es nem is vallalok fogadni, minden de imadom ellenere.


En ezekben a kulfoldre kikoltozunk es rokonokat.idehaza latogatjukrol is egy a kerdezo leirasahoz kepest egy teljesen mas allasponton, felfogason vagyok. Sokat voltam, jartam es valamennyit laktam is kulfoldon es fogadtunk cserediakokat stb.Csaladban van unokatestver aki jo messze elpalyazott es ott is ragadt. Nalam alap (csaladunkban is): ha en kint elek es hazajovok nem kell semmifele zsallodaba mennem,akkor se ha hozom a teljes pereputtyomat. Viszont odafigyelek ra, hogy felajanljam beszalljak-e a rezsibe ha nem par napot, hanem legalabb egy hetet toltok mar valahol. Alap hogy nem eszem ki a vendeglato hutojet, akkor se ha felajanlja, hanem megfihyelem mit esznek, mit szeretnek es en is elmegyek bevasarolni. Ha nem.engedhetem ezt meg magamnak mert mondjuk tul nagy a megelhetesi kulonbseg es en orulok, hogy az utta tellett es ott kapok teljes ellatast vendegkent, akkor meg nagyon figyelek, hogy miattam ok se verjek extra koltsegekbe magukat pl nem fogadom el, hogy menjunk etterembe stb. beszallok a takaritasba, segitek fozni stb. Ha meg hozzam jonne a szegeny magyar rokon (felteve nem evente 3x2 hetre amikor en is epp csak nem szegeny vagyok odakont), akkor igenis odatennem magam.

A kerdezo kulfoldi anyagi helyzete nem.ismert, de tegyuk fel ha nekem lenne penzem evente 2x megvenni repulojegyet oda-vissza Magyarorszagra es ennyi suabadsagot is megengedhetek amgamnak, akkor bizonyara nem a let.inimumom tengetem magam odakint se. Tehat ebben az esetben edesanyamat (mondom, ha nem jar evente rendszeresen hetekre hozzam), akkor x ev utan tart karokkal.fogadnam az un pasijaval akivel remelhetoleg elete vegeig fog elni. ha nem akkor is.legalabb lenne egy szep kis kulfoldi kozos elmenyuk vagy ami meg jobb egy iylen stresszes kulfoldi uton hamar tisztazodik pazaroljon-e a fickora tobb idot. Tehat anyamat neznem, hogy o jol erezze magat, neki jo legyen es leizelnem kit hoz magaval. Ugy fognam fel, ha nem is szimpi az uj elettars jelolt, hogy ha o lenne a kamasz lanyom annak is azt mondanam a baratod hagyd otthon csak te gyere? szulokent az ilyet biztos minden ifatal itt a gyakorin lefikazna:-). Vagy masik felfogas anyam johetne a tesojaval, vagy a tesommal vagy az apjaval...es valljuk mar be a nagynenik, nagybacsik, nagyszulok es sajat tesvereink is rohadt idegesitoek tuenak lenni, nekem senki ne mondja mindenki minden csaladban imadja oket. Sokszor nekem is egy vadisegent konnyebb elviselnem, mint egy rokont, akit hosszu ideje ismerek.

Vannak helyek es lehetosegek, amik nem ternek vissza vagy amiket erdemes megadnunk a sajat anyanknak is, megha megbantott azzal, hogy legutobb vendeglatokent inkabb csak a lakast hagyta rank, nem pedig a szemelyes jelenletet. Es arra gondolok, hogy johet barmikor ujabb jarvany, lehet baleset, betegseg, anyagi csőd, es masreszt senki se fiatalodik. Ha en 20in evesen nehezen latom vendegul anyam az uj pasijaval...mi lenne ha mar 40 lennek es akkor jonnenek? Nem leszunk rugalmasabbak. A kerdezo meg felreteve minden ki hogy gondolkodikot, nagyon ugy nez ki igenis megsertodott, hogy legutobb az anyja nem ot es az vegre bemutatott pasijat ajnarozta, hanem a sajat eletevel foglalkozott. De emiatt most beinteni? Persze hagsulyozom: nem tudjuk az anyja hanyszor jart ugyanugy a gyerekenel kulfoldon es akkor ott milyen figyekmet akpott a kerdezotol?

2023. szept. 1. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
95%

Ez a kérdés már majdnem a "küld el neki ezt a kérdést" kategória.

90%ban így ahogy van.

Megmondod, hogy hiányol majd eltűnt minden nap, rátok, nehézségeitekkel nem foglalkozva.

Megmondod, hogy így nem szeretnéd, és 2-3 hét amúgy is nagyon sok ahhoz, hogy egy figyelmetlen ember, aki csak ő vele foglalkozik és tőletek is elveszi őt ott legyen.


Normális családoknál ez úgy megy, hogy a közös ember, nálatok anyud, összeboronálja az egészet. Szóval amikor kimentetek hozzá, akkor a pasinak folyamatosan ott kellett volna lennie munka után, ha anyuddal szeretne lenni, és közben titeket is megismerni.


Erre már csak ráadás a kellemetlen személyisége.

2023. szept. 1. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
22%
ugy varom a kerdezőt
2023. szept. 1. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 A kérdező kommentje:

Keleti part, USA. Szóval tényleg nem az a távolság, ahonnan csak úgy hazaugrom Magyarországra, ha éppen kedvem tartja.


"ilyenkor kizarolag anyuddal vagy? csak vele programozol?"

Mint írtam, nyáron inkább családos programok vannak, igen. Eddig vele/velük voltam. Két hét nem túl sok idő, főleg, ha van egy 6-8 napos nyaralás is tervben.

"Ha jon a pasid anyudnal sose sze.eltetek."

Most volt velem először, és nem, nem állunk neki szexelni. Nem állatok vagyunk, hogy ne tudjunk magunkon uralkodni, úgy gondolom.

"A rezsibe mindig beszalltal? Mindig te hivtad meg mindenre ot es az akkor meg vele elo apukadat is?"

Tessék?:D

Nem nagyon értem ezt, hogy miért kéne beszálljak a rezsibe. Ennyi erővel az is szálljon be, aki az egyetemről megy haza minden hétvégén...?

Anyám 52 éves, aktívan dolgozó nő, nem egy 80 éves néni, aki a 140 ezres nyugdíját próbálja beosztani... Havi szinten milliós bevétele van.

"inden percet veluk toltottel es nem hagytad ott oket, mert mentel a baraznoidhez vagy mashova?"

Van átmenet aközött, hogy éppen minden percedet együtt töltöd valakivel, vagy reggel elhúzol és estig haza sem mész...

"(uj kapcsolat elejen biztos apukaddal is uyganez volt csak akkor te még petesejt voltal:-)"

Fura, valahogy a korábbi két házasságában sosem volt ez, hogy 24/7 csak a pasival és senki más nem létezik mellette. :)

"Szerinted te sose voltal utba a lakasukban?"

Egy 270 négyzetméteres családi házunk van (fele az enyém ráadásul). Hidd el, nem voltam útban!

2023. szept. 2. 12:25
 25/28 A kérdező kommentje:

"A kerdezo meg felreteve minden ki hogy gondolkodikot, nagyon ugy nez ki igenis megsertodott, hogy legutobb az anyja nem ot es az vegre bemutatott pasijat ajnarozta, hanem a sajat eletevel foglalkozott."


Mivel miatta mentünk haza...

Egész évben ezt hallgatom, hogy mikor leszek már otthon, mennyire hiányzom neki, sosem lát, nem ugyanolyan online beszélni. Mondta, mikor nem fog dolgozni, menjünk akkor és milyen jó lesz, végre otthon leszek. Nagyon jó volt, mondhatom.

A "pasim" pedig a vőlegényem, légyszi, ne úgy utalj rá, mintha pár hete ismerném.

2023. szept. 2. 12:28
 26/28 anonim ***** válasza:
41%

szia. Köszi, akkor sokmindent tisztáztál.

Szerintem légyszí fogadd el, hogy anyud most nagyon szerelmes. Biztos a szamodra idegesítő jópofiskodása mellett valamit tud, ami anyudnak nagyon bejön (és hát ízlések és pofonok), valószínű a nagy rózsaszín ködben nem érzékelte, hogy veletek szemben túllőtt kicsit a jól ellesznek a gyerekem es a volegenye dolgon.


Viszont továbbra is fenntartom, hogy eddig évekig te hazajártál anyudhoz, ok akkor te voltal aakozpontban vagy legalábbis jobban mint most, és szépen úgy vetted elférek a nagy házban, anyunak van pénze biztos nem vagyok neki teher stb. Csak akkor fordítsd meg, ő miért ne go dolkodhatna ugyanígy? es azt nem írtad (bár kérdezték), hogy anyud is jár e hozzád? Mert ha nem, akkor simán belefér 3 hét, de 2 tuti, hogy ő és az akármilyen pasija elmenjen hozzád. Én amióta dolgozom egyáltalán nem.veszek evidensnek semmilyen hazalátogatást még orszagon belül sem. Mivel egyszer elköltöztem, attól kezdve én vendegként térek haza. Ha nem is engedik vagy kérik, de hozzájárulok a költségekhez (bevásárolok), házimunkához (elmosogatok, főzök, takarítok) minden rokonnál is.

Kicsit hasonló sztori van nagybátyámmal és apummal. Nagybátyám nyugati parton él, évente 7-8 hetekre hazajárt és olyankor apunál lakott, élt. Apunak sose volt vagy kedve, vagy pénze vagy lehetősége kimenni. Aztán pár éve mondta a testvérének, na akkor most ő is kimenne hozzá, és vinné az aktuális barátnőjét. A nagybátyám (ellentetben veled (es remélem valóban így volt), nem írt ki kérdést, nem gondolkodott kifogáson) mondta gyertek csak es a repjegyen kívül mindent kifizetett nekik és vendégül latta őket, pedig az aktuális barátnőt ott ismerte meg. Egy fiatal cica volt, nekem az idegeimre ment. Vagy egy hónapot kint voltak, nagybátyám kibírta (azóta is beszélnek, jön 😆). Két hetet velük volt utána dolgozni járt el.


Anyud esetében azon is elgondolkodnék, hogy ha majd gyerekeid lesznek már kell-e ingyen bébiszitter? Mert kint eleg drágák és sokan a nagymamát költöztetik ki, ha már nyugdíjas vagy ha a tied pedagógus, akkor hívják meg nyaranta. Tehát a jövőbeni jo kapcsolatért is lenyelném a békát, hogy most nem vette észre magát. És mondanam gyertek. (és neked még mindig ott a menekülőútvonal, hogy reggel te is elhúzol a dolgodra es csak este térsz haza ők meg oldják majd meg a napközbeni programjaikat.

2023. szept. 5. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
89%

Azért valakit hazarángatni azzal kecsegtetve, hogy mi mindent fognak csinálni, majd amikor már arra készült, akkor otthagyni a francba mindne nap, mert időközben fontosabbá vált a kandúr, nem épp az az eset, amit "szerelmes a drága" szinten tolerálni kellene. Marha drága hazajutni, kevés a szabi, és ha az ember előre tudja, hogy semmi nem várja, máshogy szervezett volna nyilván, mondjuk legalább egy autóbérlést elintézett volna magának, meg fixált volna nyaralós programot ide-oda, és nem azt, hogy otthon malmoznak a házban, hátha anyu valamelyik nap velük is programozna :S Hangsúlyozom: ha előre közölte volna, nyilván nem lett volna belőle probléma.

Ezek után elvárni a vőlegénytől is, hogy kerülgesse és tartsa a - nem tudjuk, mekkora - kinti lakásában a kérdező anyját, meg párját hetekig, amíg kinyaralják magukat...nekem nem lenne pofám, de gyerekeként se. Nem értem, mit kell itt finomkodni, nem.

Azt meg eléggé nevetségesnek gondolom, hogy abból induljon ki a kérdező, hogy most kell beetetni anyukát és magához édesgetni, mert majd anyuka jó lesz bentlakós babysitternek. Anyukának is van élete, ahogy látjuk, nem biztos, hogy az ő álma is az, hogy feladja, azért, hogy kiköltözzön ingyen csicskának, izé babysitternek, akárcsak a nyarak idejére :D Azért, mert valaki x éves lesz, közel se biztos, hogy a családját akarja szolgálni haláláig...

2023. szept. 5. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
91%
Már tudom, hogy elmúlt, de mondhattad vna azt neki, hogy oké, segítesz nekik szállást keresni. :D És megkérdezhetted vna, hogy milyen árkategórára gondolt? :D 2-3 hét az tényleg durva. 2, max 3 nap. De ha utálod a pasit, akkor max 2-3 óra. Ezt muterodnak is meg kellene értenie.
2024. jan. 8. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!