Aki soha nem kapott ölelést a szüleitől, annak hogyan hatott az életére?

Másképp egyszerűen nem lehet, csak úgy, hogy mindenért problémázna a leendő párom, ha nincs elég penz azért, ha nem elég nagy a lakás azért, úgyis mindenből csak a probléma lenne, pont úgy ahogy eddig.

Én teljesen ebben nőttem fel, mást sem láttam soha.

Ált. sulis koromban is az volt, hogy ha elmentünk osztálykirándulasra pl. majd rosszjegyet kaptam, akkor is én voltam a szemét, hogy nekem minden meg van adva, megsem tanulok.

Következő évben egyszerűen nem mentem el az osztákykirandulasra, problem letudva...

Én ezt szoktam meg, nem gondolom magam rossz szándékúnak, nem is vagyok az, de soha nem akartam már barátnőt sem, nehogy újrakezdődjön ez.

Leginkább anyámtól nem kaptam, mert beteg ember lelkileg és furcsa. De nagyon apámtól se kaptam de ő nyitott lett volna rá.

Úgy hatott hogy kb. bűnnek érzem az ölelést és nem ölelkezem én sem. A páromat sem ölelgetem, úgy szól rám néha hogy hiányolja ezt. Mondjuk őt szívesen ölelem de a szüleimet soha .. brrr... hideg is kirázna.

27/n

Szilvi

En sem kaptam ölelést.

Apamtol soha, sőt anyamra rászólt mindig hogy jajj ne kényeztessen. Mivel nem akartam hogy ránk szóljon igy inkabb elhuzodtam hogy engem "ne kenyeztessen".

Amúgy olelgetős vagyok, csak a szuleimet nem szeretem olelni mert belémnevelték hogy az mekkora nagy érzelgősség . Pedig nem az.

Amúgy sehogy nem hatott , annak örültem hogy nem olelgetnek és főleg hogy nem "b.sznak le érte".

Lehet lepontozni de ez nem az en hibám.

Én is anya vagyok de mindennap olelkezunk szeretjuk nagyon a kis picurt

#11

Aki állandó veszekedésben nőtt fel, az nem akar semennyit.

Nekem sem volt, nem is hiányzik.

Már kb 12 évesen se értettem minek akarnak párkapcsolatot az emberek.

35/f

Nem emlékszem hogy valaha is megöleltek volna a szüleim 🤔

Igazából semmi extrát nem fedezek fel magamon 🤷

Anyummal napi szinten beszélek telefonon, nagyon jó a kapcsolatunk.

A férjemmel is minden ok.

A gyerekeimet én nagyon sokszor megölelem, dajkálom (8 és 3 évesek)

Sokszor mondom nekik hogy szeretlek.

Nekem ez sem rémlik hogy mondták volna.

A ,,szüleim" miatt kerültem intézetbe. Onnan a nagyszüleim vették magukhoz. Ha valaki meg is akart ölelni, visitva kapaloztam. Aztán már nem is próbálkoztak. Érzelmileg egész gyerekkoromban egyedül voltam.

Felnőtt koromra képtelen voltam elhinni, hogy valaki tényleg szeret és nemcsak pup vagyok a hátán. Így 30 éves koromra eljutottam odáig, hogy én ölelek meg valakit és nem ráz ki a hideg, ha valaki hozzám ér.