Ha a 16 éves lányotok teherbe esne, mit tennétek?
Örökbeadás, abortusz szóba sem jöhet neki. Fiúja egy nap otthagyta, illetve ugye nem lehetséges a terhesség megszakítás. Így nem szól a szüleinek, mivel ők nem játszanak szerepet ebben, mármint nem akarnák a picit. Max akkor tudatná a srác szüleivel ha ők is benne lennének. Megér egy baba ennyi anyagi áldozatot szerinte, annak ellenére hogy kevés a munkalehetőség, falun élünk és a srácnak munkája nincs. Továbbá kiderült az is, hogy eltitkolta a dolgot 3 hétig előlünk.
Szülőként örülnétek ilyen körülmények közt az unokának? Büszkék lennétek a lányotokra hogy kitart a gondolkodása mellett?
14-es, szó nincs élő emberről.
Egy embrióról beszélünk, aki az anya teste nélkül életképtelen.
Aretha Franklin 14 évesen szülte második gyermekét. Sajnálom, hogy nem volt mellette egy két itteni okostojás és nem világositotta fel időben : "Aretha, tonkreteszed a saját és családod életét!Azonnal menj el abortuszra blablabla!"
Biztosan örült volna a "jó tanácsoknak".
114!
"Míg Franklin karrierjével volt elfoglalva, a gyermeknevelésben nagymamája, Rachel és testvére, Erma segítettek."
Szégyellném, hogy ide jutott, pedig én nem ilyennek neveltem, kutatnék magamban is, hol rontottam el amiért ilyen felelőtlen ember lett belőle.
Ha tönkre akarja vágni az életét, azt sajnálom, de nyilván kényszeríteni nem lehet az abortuszra. Abban támogatnám, kifizetném stb.
Ha nem hajlandó elvetetni, akkor felőlem tartsa meg, de biztos, hogy nem az én házamban az én kontómra, az én nyakamba varrva a gyereket, annak összes költségével együtt. Akkor menjen ahova akar, tartsa el, ahogy tudja/akarja, ha ennyire nagylánynak képzeli magát. Én biztos nem fogom se a megszületett gyereket pesztrálni, se eltartani, sem támogatni azt, hogy elcseszi a fiatalságát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!