Ha a 16 éves lányotok teherbe esne, mit tennétek?
Örökbeadás, abortusz szóba sem jöhet neki. Fiúja egy nap otthagyta, illetve ugye nem lehetséges a terhesség megszakítás. Így nem szól a szüleinek, mivel ők nem játszanak szerepet ebben, mármint nem akarnák a picit. Max akkor tudatná a srác szüleivel ha ők is benne lennének. Megér egy baba ennyi anyagi áldozatot szerinte, annak ellenére hogy kevés a munkalehetőség, falun élünk és a srácnak munkája nincs. Továbbá kiderült az is, hogy eltitkolta a dolgot 3 hétig előlünk.
Szülőként örülnétek ilyen körülmények közt az unokának? Büszkék lennétek a lányotokra hogy kitart a gondolkodása mellett?
"92es ez a tartási probléma könnyen orvosolható, szépen lemondok a lánykáról és voiláá..már se kell fizetnem neki, ő meg éldegélhet a lakásotthonban míg 18nem lesz és nem röptetik onnan is. Probléma megoldva. Szerinted az intézetben élő gyerekek után fizetnek a szülők bármit is?:-D"
Sajnálattal közlöm veled, nem tudsz a lánykáról lemondani. Ha lehetne, szerinted hány apuci tenné meg, hogy ne kelljen fizetni? A szülői felügyeleti jogodrol tudsz lemondani, a tartási kötelezettség ezt viszont nem érinti . Lemondani a gyerekről akkor lehet, ha egyúttal örökbe is adod, onnantól nincs se szülői felügyeleti jogod, se tartási kötelezettséged. Egy 16 evest viszont nem fognak örökbe fogadni.
Igen, hivatalosan az intézetben elő gyerekek után is fizetnek a szülők, ha azok ismertek és van hivatalos jövedelmük.
Komolyan, szívből remélem hoyg nincs gyereked.
Érdekes, dolgoztam nevelőotthonban és ott senki után nem fizettek:-D Az állam állta a dolgaikat.
És el kell keserítselek, simán beadhatom állami gondozásba, onnantól meg oldja meg a dolgait aki akarja.
Egy szülőt se lehet kényszeríteni hogy akarata ellenére neveljen egy ilyen felelőtlen buta embert.
És de, van gyerekem csak nem olyan hülye hogy 16 évesen felcsináltassa magát. ha meg mégis megtörténne akkor elvetetnénk, neki céljai vannak, és van annyira érett hogy nem mással neveltetné/tartatná el a hibáját.
"Elmegy bukikázni, gyerek összepakol gyámügyre elvisz, hazamegy a lány cuccait összepakol ajtó elé kirak egy cetlivel hol keresse a pujáját. Persze zárcsere után"
Az a baj, hogy ez így nagyon következetesen hangzik, csak amikor ott lesz az az ártatlan, pici újszülött, te 99%, hogy akaratlanul is kötődni fogsz hozzá és nem fogod ilyen lazán beadni semmilyen otthonba. Nem fogsz "pulyaként" tekinteni rá, ember, az a saját unokád lesz, függetlenül attól, hogy örültél-e neki vagy sem.
Mondom ezt úgy, hogy én k*rvára kiakadnék és megpróbálnám rávenni a gyerekem az abortuszra, meg lehet elsütném azt is, hogy mehet, ahova akar, de ha már meglenne a kisbaba, nehéz nem szeretni. Ô nem tehet arról, hogy hülye az anyja.
105ös, én se tehetek róla hogy hülye a lányom, és ha már elvárja hogy eltartsam őt és a gyereket is, akkor az a minimum hogy nem megy el bulizni hanem igen is gyereket nevel és tanul.
Az első eljárkálás után borul az egyezség és mehetnek ahova akarnak. Így is hatalmas áldozat tőlem hogy kb hagyom hogy tönkretegye az életemet.
#108
ezt komolyan kérdezed?
Mert nem akart gyerekként gyereket nevelni?!
Mert rájött hogy a barátnője teljesen álomvilágban él/ tök hüle !?
Nem volnék boldog. Szomoruság és elkeseredettség volna bennem.
Mi voltunk olyan felelőségteljesek,hogy csak akkor válaltuk amikor már biztosan a saját lábunkon álltunk. Neki most konkrétan semmilye sincs.
Erre semmire beválal egy gyereket! Ne már!
Ráadásul falun,szajára veszi a nép.
Munka nincs.
Ha Bp-közeli akkor talán még kezdhet magával valamit. Estin vagy fene tudja, de totál vidéken lenullázta magát.
Ezt a tudtára adnám.
A srác szüleit megkereseném és a srácot is ha kell kiverek belőlle/belöllük nemi gyerek nevelesi hozzájarulást. Ha teherbe tudta ejteni a lányom akkor a kölyökkel is tudjon valamit kezdeni.
És továbbra is nagyon szomorú lennék,hogy hol rontottam el? Miért titkolózik elöttünk?
Es mi a fenéért költöztünk pont ide?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!