Ha a 16 éves lányotok teherbe esne, mit tennétek?
Örökbeadás, abortusz szóba sem jöhet neki. Fiúja egy nap otthagyta, illetve ugye nem lehetséges a terhesség megszakítás. Így nem szól a szüleinek, mivel ők nem játszanak szerepet ebben, mármint nem akarnák a picit. Max akkor tudatná a srác szüleivel ha ők is benne lennének. Megér egy baba ennyi anyagi áldozatot szerinte, annak ellenére hogy kevés a munkalehetőség, falun élünk és a srácnak munkája nincs. Továbbá kiderült az is, hogy eltitkolta a dolgot 3 hétig előlünk.
Szülőként örülnétek ilyen körülmények közt az unokának? Büszkék lennétek a lányotokra hogy kitart a gondolkodása mellett?
"Csupán a fiatal anya személyiségén múlik, hogy bele tud e helyezkedni az anyaszerepbe,“
Ha 16 évesen annyira buta volt hogy teherbe essen és még csak otthon nem is szólt róla, csak kész tények elé állítja a szüleit, szerinted az milyen személyiség?
GYEREK!
Egy gyerek pedig alkalmatlan arra hogy gyereket neveljen.
El nem tudom képzelni hogy a lányom ne szóljon h baj van.
Azt pláne nem h megakarná tartani. De ha mégis, akkor birkózzon meg vele!
Ha nem akarja örökbe adni, akkor 18 éves koráig maradhatnak. Aztán mehetnek!
Én nem vigyázok a kicsire (emiatt nem fogom az állásomat, felépített életemet feláldozni)
Nálunk a következők lennének.
Szigorú szabályok.
-Nappal tanulás,és gyereknevelés,a gyerek körüli alap házimunka.
-délután 4 órás diákmunka,minimum 20 nap,és a pénz fele lakáskasszába menne,minimális része önálló zsebpénznek(max 10%),a többi meg a mindenféle kiadásokba pótolódna bele(suli,baba,ruhák,bérlet,stb)
-fél-1 évig tuti nem lenne sem bulikázás, sem semmi(mondjuk örülni fog annak is,ha tudja,hogy merre lesz arccal).
-a gyerekfelügyelet kizárólag a suli és munkaidő alatt, illetve hétvégén napi max 1-2 óra,amikor otthon filmezhet vagy aludhat vagy tanulhat.
Lazítás akkor lenne, ha látom, hogy tényleg csinálja, és komolyan beleáll a feladatba.De ezek csak minimális dolgok,pl elmehet havi1x moziba.
1,5 évesen a gyerek bölcsibe menne,a lányom meg érettségi után, teljes állásba.
20 évesen,meg szépen költözhet el,és megkezdheti az egyedülálló anyák életét.Addigra leérettségizik,a gyerek is ovis lesz, és a lakáskassza is elég lesz egy albérlet kauciójára.
Egy 16 évesnek gőze sincs,hogy mekkora meló,és milyen sok pénz gyereket nevelni.
Én nem értem, hogy aki itt családi támogatásról ír, az hol él, 1990-ben?
Ma a kutya nem fog felvenni dolgozni egy maximum érettségivel rendelkező, 18 éves kisgyerekes, munkatapasztalat nélküli anyukát. Vagy ha fel is veszik, mert pl. nem írja bele a gyerekét az önéletrajzába, akkor is esetleg valami 3 műszakos gyári munkára - a gyerekkel ki lesz akkor, mikor anyuka dolgozik délután, éjszaka, hétvégén? És ha a gyerek bekerül közösségbe és havonta 1 hetet beteg lesz, ki lesz vele otthon? Anyukát meddig fogjàk alkalmazni, ha mindig táppénzen van a gyerekkel?
Pont emiatt írtam azt hogy egyáltalán nem jöhetne haza ide a gyerekkel.
Tudom hogy gonoszul hangzik, de azt is hogy ha azt mondom h 28 évesen kiteszem őket, úgy sem hinné el.
Mi meg szép lassan beleszoknánk a 2 év alatt h itt maradtak a nyakunkon.
Szóval zéró tolerancia!
Így nem szól a szüleinek, mivel ők nem játszanak szerepet ebben, mármint nem akarnák a picit.
Hm..akkor gondolom a te és a gyerek eltarásában se játszanak majd szerepet
"20 évesen,meg szépen költözhet el,és megkezdheti az egyedülálló anyák életét."
Hát biztosan nem fogja magukat tudni eltartani egy érettségis munkával albérletben. Te meg úgyse fogod őket kidobni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!