Csak szülés után, Karácsonykor akarom majd elmondani a szüleimnek, hogy megszületett az 3. unokájuk, ez rossz ötlet?
Sose volt felhőtlen a viszonyom a szüleimmel, 20 évesen jobbnak láttam elmenni otthonról. Időközben külföldön is vállaltam munkát 22 évesen, és mikor el akartam köszönni apámtól, csak annyit reagált, hogy “és akkor most hova sz*rjak?”
Rá egy évre hazajöttem, szakítottam az exemmel, amiért engem hibáztattak, pedig közös döntés volt, mivel a srác 3. országból jött, ahova visszaköltözött. Nagyon fájt, hogy a szüleim ennyire letojták akkor is az érzéseimet.
Utána megismerkedtem a későbbi férjemmel, apám a nászutunk előtt még fojtogatott, mert neki nem tetszett az esküvő, azt mondta, gyerekként is olyan rossz voltam, hogy el kellett volna taposni.
Nem drogozok, nem vagyok alkesz, cigizni néha cigiztem régen. Két állást tartottam fent, hogy önerőből le tudjak diplomázni.
Jelenleg 37 éves vagyok, nagyjából rendeződtek a dolgok, de tudom, hogy kb olaj lenne a tűzre, ha csak szülés után jelenteném be, hogy amúgy van még egy unokájuk.
Anyám velem nem igazán foglalkozik, van már 2 unokája, és csak velük van elfoglalva.
A terhességem titokban tartása nem lenne nehéz, mert bár 3 km-re lakunk egymástól, mi szószerint csak karácsonykor ülünk össze.
Ami mellettük szól viszont, hogy apám anno örökölt egy csomó pénzt, amiből vett nekem egy új autót, és az egyik lakását eladta nekem 10 millióért, amit ő anno 3-ért vett, szóval lakáshoz segített. Nővérem ugyanezt megkapta tudtommal.
Elvileg december 2-án fogok szülni (gyakorlatilag meg majd persze odafent eldöntik), szóval kb 3 héttel karácsony előtt.
Nagyon gáz lenne, ha csak karácsonykor jelenteném be?
Nem akarok haragot, se veszekedést, meg kéretlen tanácsokat se. Egyszerűen csak örülni szeretnék, hogy végre babát várok, és jó volna, ha mások is tudnának velem együtt örülni. Szerintetek ez lehetséges lesz karácsonykor?
Ki hogyan tudta meg, vagy jelentettétek be, hogy nagyszülő lett belőletek, vagy nagyszülő lett édesanyátokból-anyósotokból?
Úgy érzem már jó ideje, hogy csak magamra számíthatok, nővérem se foglalkozik velem, vele már karácsonykor se találkozok, pedig ők is 5 perc kocsiútra vannak tőlünk. Jogosak az érzéseim? Attól félek a legjobban, hogy ha bármi probléma lépne fel a terhesség során, egyből engem hibáztatnának.
A szülőknek nem kell hálásnak lenni, mert ők vállaltak el. Ők választották ezt az utat. Nem te kérted hogy szüless meg. Persze egy bizonyos tiszteletet megérdemelnek (akik tisztességesen nevelnek fel, de nem a te szüleid érdemlik).
Oké megbocsátottál, de most a gyerekednek akarsz ártani? Mert ő most is érzi, amit te. A szomorúságot , a stresszt, az aggodalmat.
Tutyimutyi vagy a szüleiddel szemben. Saját magadnak és most már a gyerekednek ártasz azzal, hogy megfelelési kényszered van és azokat hajtod akik le se szarnak. Akik rosszul bánnak veled. Tudod a gyerekeknél is úgy van hogy a bántalmazó szülőhöz húznak. Neked el kéne járnod terápiára. Még most terhesen, mert nem tudhatod hogy a baba milyen lesz, mennyi időd lesz mellette. Azért még nem vagy hozzájuk láncolva mert adott áron alul egy házat. Ha nem tehette volna meg, akkor nem is adta volna oda ebben biztos vagyok.
Az O döntése volt, odaadta, ennyi.
Köszönöm a hozzászólásokat.
Megfontolom a terápia dolgot.
A pszichológus nem adhat neked választ arra, hogy mit kellett volna tegyél, ha eleve nem te tehetsz róla, hogy a szüleid mocskok...amúgy sem az a pszichológus dolga, hogy válaszokat adjon, hanem hogy téged rávezessen, hogy tudod magadban helyén kezelni a dolgokat. Nonszensz elvárásod van a pszichológussal, kvázi ellehetetlenítetted a vele való közös munkát. Amúgy van olyan, hogy nem sikerül megtalálni a közös hangot a szakemberrel, akkor nyugodtan lehet váltani, máshoz fordulni.
És tégy is így, mert isten a tanúm, ritka módon rászorulsz!
Szomorú, hogy nincs annyi önbecslésed, hogy hátat fordíts ennek a "családnak". Ami még rosszabb, hogy ebbe a közegbe akarod bevinni a gyerekedet. Kvázi tudod, hogy téged megnyomorítottak lelkileg, erre te ezt egy az egyben átadod a saját gyerekednek :( nagy "szeretet" ez
Könyörgöm még meg se született ti meg máris lesz*r anyáztok ?!
Nem fogom rájuk bízni a gyereket, azt már rég megfogadtam!!
Csak egy k*rva BEJELENTÉS IDŐZÍTÉSE témában indítottam fórumot!
Remélem, tudtok különbséget tenni a bejelentés és a rábízás között anélkül, hogy olyan bántásokat írnátok, hogy “hülye vagy”, “nem érzek empátiát irántad”, “tutyi mutyi”, megvetlek és társai. Hiteltelenek vagytok a szememben.
Ugyanis ha ezeket valóban komolyan gondolnátok, hogy pl hülye vagyok, akkor miért reagáltok?! Van egy csomó másik fórum, pl nem rég olvastam, hogy van egy srác, akinek az apja állítja, hogy a műholdak valójában UFO-k, na én ott valóban azt gondoltam, hogy a kérdező apja valóban nem 100-as, nem is reagáltam semmit a fórumra, hanem haladtam szépen tovább anélkül, hogy bántottam volna bárkit is. Ti miért nem tudtok így tenni, ha csak bántani tudtok?? Terhes vagyok. Tombolnak a hormonjaim. Ne merjen engem senki se általános érzékenységgel megvádolni!
Megkaptam azt a vádat is, hogy én mindenhol azt írom, hogy engem bármilyen tanáccsal látnak is el, én akkor is védem a szüleim - ez egy hazugság. Nem védtem őket, sőt. Leírtam, hogy mi a tényállás velem kapcsolatban azért, hogy ha valaki valóban veszi a hajlandóságot és leírja az ÉPÍTŐ JELLEGŰ gondolatait, akkor ahhoz kell, hogy egy tiszta képet kapjon rólam. Egyébként a felét nem írtam még le a dolgoknak. Informatív jelleggel írtam, amit írtam, kéretik ezzel a hangsúllyal olvasni a reagálásaimat.
Én azt látom, hogy itt vannak emberek, akik már zsigerből besoroltak engem egy kategóriába, egy olyanba, akit mindig is megvetettek, szerencsétlennek tartottak, elítéltek. Valójában ezek az emberek már a felénél összecsinálták volna magukat, ha ugyanazon az úton kellett volna végig menniük, mint nekem.
Ezért tisztelettel kérném ezeket az embereket, hogy távozzanak a fórumomról.
Köszönöm előre is!
Azért vagy sz*ranya - vagyis leszel -, mert nagyfokú mentális sérültként vállalsz gyereket, aki azt a például fogja látni, hogy puncsolni kell azoknak, akik tönkre*sszák az életed, met csak. Mert nem vagy leválva, mert rettegsz, mert olyan buta vagy, hogy szerinted normális dolog olyannak a társaságát keresni, aki fojtogat(!)
Az ilyen emberek az életben nem láthatnák a gyerekem, nemhogy még én vigyem oda őket.
Tartom a véleményem, az ilyeneknek mint te, nem is szabadna gyereket vállalnia, mert erősen lelki sérült vagy, és ez a nevelésedre is hatással lesz.
Ezt el se tudom hinni, hogy leírod, hogy apád gyomorszájon vágott még fojtogatott, meg téged hibáztatna, ha farfekvéses lenne a gyerek, és akkor ezek után leírod, hogy csak szereted őket, meg mész hozzájuk.
Most, hogy ezt a kommentet leírtam, rájöttem, hogy amúgy tutira kamu, mert ennyire hülye senki nincs
"Leírtam, hogy mi a tényállás velem kapcsolatban azért, hogy ha valaki valóban veszi a hajlandóságot és leírja az ÉPÍTŐ JELLEGŰ gondolatait"
Kb. mindenki azt írta, hogy veled van a baj, ha ezek után tartod a kapcsolatot a szüleiddel, milyen más kommentet akarsz, ha ez az igazság? Milyen építő kritika felelne meg neked, ha mindenkinek ugyanaz a véleménye?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!