Fiatalként, mit tennél ha le rokkanna az egyik szülőd?

Nagyon sajnalom ami veled tortent! De mindig VAN mas megoldas hogy a szeretted ne maradjon magara de neked ne kelljen ott elned eleted legvegeig.. es igen igy csak a jobb kezed marad..minden teren a tarsad.

Ettol meg nem vagy onzo! Mindig van mas megoldas.

Mit szolnal ha a no akivel randizok ugyanezt mondana neked?? Hogy egyik rokonat szulojet apolja es emiatt se elkoltozni se fog csak szepen elsorvadni mellette tars es gyerekek nelkul.

Az onzo tudod ki.. aki hagyja hogy a gyermeke/rokona mellette hervadjon el mint egy virag.

Mindig van megoldas.

Nekünk két generációs házunk van. Bár a szüleim nem rokkantak még le, de sajnos megvan rá az esély mert nem fiatalok, késői gyerek vagyok és én gondolok arra hogy ez rám fog várni. Az otthonokban én nem bízok meg, ha nagyon nagyon kell akkor inkább fizetek egy ápolót aki házhoz jön szükség esetén még az is jobb egy fokkal. Mivel olyan házunk van így külön vagyok szinte külön lakrészem van, ellátom magam, rezsi eloszlik ami főleg a fűtésnél baromi előnyös anyagilag mindannyiunknak.

Az tény hogy ismerkedésnél nehezebb dolgod lesz olyan partnert találni aki ezt elfogadja, nekem 5 év után sikerült, de az is teljesen véletlen jött hogy megismerhettük egymást, és összeteszem a két kezemet hogy ennyire megérti a helyzetet annak ellenére hogy Ő közel sem látott ilyet mert a nagyszüleivel sem volt iylen gond, se a szomszédaival, rokonokkal semmi. Én nagyszüleimmel ez így volt, akkor apámék laktak ott ahol én és alsó szinten a nagyszülők. Mivel ők már sajnso nem élnek így amikor felnőtt lettem meg lett már valamennyi spórolt pénzem akkor döntöttük el hogy alsó szint fel lesz újítva és oda lecuccolunk majd a felső szintet megcsináljuk úgy ahogy én szeretném és ha kész akkor mehetek oda fel és az egész ház az enyém lesz mert testvérem nincs, így mindent én öröklök alapból.

Meg akkor mondták már a szüleim hogy jobb előre felkészülni erre, mert egyikük sem egészséges sajnos, bár nem durva a helyzet de ez jobb nem lesz sajnos. Meg inkább legyünk erre felkészülve előre és legyen meg minden és ne akkor kelljen idegeskedni, meg kapkodni amikor már megvan a baj.

Engem meg nem érdekel mit gondolnak mások hogy még 30 felett is otthon lakok hiába külön részen. Meg belegondolva saját házam ilyen fizetések mellett nem lesz soha hitel mentesen az is biztos, lakásom se nagyon. Albérlet meg szerintem egy hatalmas nagy pénzkidobás főleg egyedül. Akkor így gondolkodtam.

A jelenlegi barátnőm meg megérti ezt a helyzetet, mivel szerencsére a szüleimmel jól kijönnek meg jól is érzi itt magát, neki tetszik a nagy udvar, saját virágoskertje van ami egy nagy álma és ennek nagyon örül, meg meglepően élvezi a fűnyírást is mivel ezeket neki soha nem engedték meg a szülei kitudja miért.

Meg a környék is egy nyugis kertvárosi rész alig van forgalom és szerencsére hétvégén egyik szomszéd sem üvölteti a zenét, meg a flexet és egyéb más hangos gépeket sem. Itt mindenki tiszteletben tartja azt hogy hétvégén max szombat délelött fér bele a zajongás, utána meg már csend.

Én voltam ilyen helyzetben, 19-32 éves koromig éltem a nagymamámmal az utóbbi időben volt a legdurvább amikor fizikailag is 0-24 kellett ápolni és ha kimentem akkor is kb. görcsben volt a gyomrom mikor kell futni újra haza hogy gond van. Fel kell adnod az álmaid, az életed, millió dologról lemondani legyen az karrier/tanulás/ külföldi munka/spórolás/utazás/magánélet. Mindenki szemében egy nulla leszel mert nincs szép nagy kertes házad, gazdag barátod (nő vagyok),jól fizető munkád és karriered, gyereked, kiskutyád meg “anyámkínyád” amit elvárná a társadalom 30 éves korodra. Kaptam olyan megjegyzést egy 58 körüli agyonplasztikázott jól kereső de végtelen buta wannabe nőszemélytől hogy “meddig akarok anyám pénzéből élni”. Közben 0-24 elláttam a 95 éves nagymamám és anyám nem is támogatott, miután 19 éves korom óta nem élek vele.

Az otthonápolásnak is vannak határai, én amikor már kritikus volt a helyzet azt mondtam hogy nem lehet otthon ápolni mert nincs ehhez felszerelés (ágy felfekvés elkerülésére) és hiányzik a szakmai tudás. Mindezek melettt lelkileg végtelenül kimerít az hogy mindennap azt látod hogy leépül a családtagod és nem tudsz mit tenni, hogy segíts. Közben a te életed is megy a “levesbe”.

Ha egyszer az életbe politikai körökbe kerülnék, első dolgom lenne az otthonápolást rendes munkaviszonyá nyílvánitani mert embert próbáló a családtagod ápolni otthon egy lakásban speciális szaktudás es körülmények híján. Mellé normális szociális juttatást is adnék, mert sajnos a mai világban jobban becsülnek egy eladót a plázába mint azt aki 0-24 a saját életéről lemondva ápolja a másikat. Azt sokan munkának se tartják.

32N

Na az szép, nagy szerencse kell ilyen asszony kifogásához. Minden esetre van egy pár, én sok sikert kívánok!

És egyet értek, a miatt a “kényelem” miatt, hogy leszarhatom mi van velük nekem sem érné meg, de hát van akinek fontosabb, hogy “önállónak” és “függetlennek” érezze magát.

De válaszolok a kérdésedre:

Nem hinném hogy könnyű lenne találni ilyen FIATAL nőt, mert aki még eleinte rábólint erre valószínű hogy nincsenek meg ezek a gondok és később amikor mindennapokba szembesül mindezzel lehet hogy nem fog tudni megbirkózni ezzel a teherrel.

Az otthonápolás azt jelenti hogy 0-24 ott vagy vagy bizonyos időre tudsz kiszakadni ha van segítséged. Ezáltal nincs egy randi, egy vacsora, egy nyaralás, egy színház, egy kirándulás, nem tudsz gyereket nevelni csak úgy ha a másik fél 150% teljesít mert neked el kell látni egy magatehetetlen személyt. Erről szól az életed és te és a kapcsolatod második szerepbe kerül.

Lassan de fokozatosan a másiknál be fog telni a pohár, hidd el, még akkor is ha a Rózsadomb legdrágább utcájában laktok a legnagyobb házban és csodás örökség vár rád. Mástól elvárni hogy a másik szülőjét ápolja szerintem önzőség és ennél bármelyik lakáshitel vagy albérlet jobb lehet. Bocsánat hogy nem azt írom amit hallani akarnál, de saját tapasztalatom írtam le. Lelkileg és testileg is majdnem belerokkantam, de ismerek nálam idősebb személyt (50 körüli) aki valóban belerokkant ebbe egészségügyileg.

Lehet hogy én értek valamit rosszul, de miért kellesz ehhez te? Nyilván próbálsz gondoskodni a szüleidrő, ez természetes (bár a mai világban egyre kevésbé az, szóval becsülendő hogy így állsz hozzá) de feltétlenül szükség van rád olyan szinten, hogy ott élj velük?

Ott van anyukád, ő biztosan tud róla gondoskodni valamilyen szinten. Te írtad hogy apukád is félig önellátó, és "csak" rokkant, tehát napi 24 órában nem igényel folyamatos felügyeletet, nem egy demens emberről van szó akit 5 percre sem lehet magára hagyni mert önveszélyes tudna lenni vagy ilyesmi.

Nyilván nem ismerem pontosan a helyzeteteket, de ez nem tűnik úgy hogy feltétlenül ott kéne lenned életvitelszerűen. Persze, nem azt mondom hogy ne segíts, de ha el is költözöl (nyilván nem 200 km-re gondolok, hanem ugyanozon a városon/kerületen belül különköltözésre) akkor is heti 1-2 alkalommal be tudsz vásárolni nekik, minden második hétvégén ott tudsz lenni a ház körüli nagyobb dolgokat megcsinálni, esetleg anyagilag támogathatod őket ha van rá lehetőséged stb. Szóval azért nem csak az a két opció van hogy ott élsz velük hosszú évekig sok lemondás áran vagy pedig magukra hagyod őket, bőven van a kettő között kompromisszumos megoldás.

Az utolsó részre kitérve a dédim jutott eszembe, akit itthon gondoztunk addig, amíg a demencia teljesen el nem uralkodott rajta. Azóta egy otthonban van, már menni sem tud, helyünk sincs arra, hogy tolókocsiban tologassuk és persze időnk sincs rá így van amikor már muszáj valami döntésre jutni, ami ilyen. Most apukám van lerobbanva, csipő műtétre vár, én 20 vagyok de ha rosszul alakulnak a dolgok itt van anyukám, aki segít. Alapból őt sem adnánk otthonba csak ha rosszul alakulnak a dolgok, de remélem sor kerül a műtétjére.

Ha anyuval vagy apuval történne a késöbbiekben bármi akkor velük laknák és házi gondozó segítségét kérném, de szerencsére segítőkész rokonaim vannak akik besegítenének nekem, hogy elbírjak a dolgokkal.

Én alapból sem akartam soha családot, de a tesóm miatt lemondtam róla,mert egy önző dög, minden figyelmet a gyerekére és magára akar meg a férjére. A gyereke egy tündér aki semmiről nem tehet,de a tesóm versenynek venné ha én is szülnék egyet. Na ő rá pl nem számíthatok tuti ha bármi történik de úgy érzem meg tudnák bírkózni a feladattal.