Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szüleimnek megalázó, hogy...

Szüleimnek megalázó, hogy dolgozni fogok? Mit csinálnátok a helyemben?

Figyelt kérdés

Miattuk jöttem arra a szakra, amire (jogász). Mert hogy ez mennyire jó, család mellett is lehet csinálni könnyen, kevés munkával is jól kereshetek stb. Viszont velük ellentétben engem ez a szakma egyáltalán nem érdekelt, ezt már éreztem az első évben is. De várjak még, majd a hatályos jog már sokkal "izgalmasabb" lesz, az majd tetszeni fog. Nem így lett, a római jog és a poj. miatt is csúsztam. Azt érzem, hogy semmi értelme ennek, mert már az elején sem szerettem, most meg már annyira utálom, hogy ha valami csoda folytán diplomát is szereznék itt, biztos nem ebben helyezkednék el. De akkor meg feleslegesen szívatom magam 5+X évig.

Olyat szeretnék tanulni, ami érdekel, amiben látom a jövőmet. Ők viszont a pénzzel tartanak sakkban, hogy ha kiiratkozom, passziváltatok, többet egy forintra ne számítsak tőlük, nem fognak rezsit, tandíjat és egyebeket sem fizetni, oldjam meg. Itthon érettségivel nem nagyon találnék szerintem olyan munkát, amivel keresnék annyit, hogy megéljek, fenntartsam magam, plusz még legyen erőm és időm egy levelező képzéshez is.


Jött most egy lehetőségem, Ausztriában dolgoznék egy szállodában, mint recepciós. A fizetés sem rossz, még kinti viszonylatban sem, valamint szállást biztosítanának, így azon is spórolnék. Ez azért lenne jó, mert egy ideje már gondolkozom azon, hogy esetleg Bécsben tanuljak tovább... Viszont, hogy az ottani egyetemre jelentkezzek, C1 nyelvvizsga kell, nekem a B2 van, voltam kétszer felsőfokún is, de nem sikerült, utána pedig elkezdtem az egyetemet és a nyelvtanulás háttérbe szorult. De így könnyebben tornáznám fel a németemet is, valamint nem az lenne, hogy állandó stresszben vagyok az egyetem, vizsgáim miatt, mellé a szüleim nyomásával is küzdök. Hanem picit a magam ura lehetnék, önálló lennék, nem az lenne, hogy a boltban írom az üzit, hogy utaljanak már zsebpénzt, mert üres a hűtőm, de a számlám is... És tényleg unom már, hogy heti 10-20 ezer forintokért könyörgök, mert szerintük az egy hétre bőven elég, osszam be, oldjam meg.


Elmondtam nekik is, kiakadtak, hogy gyönyörű leszek, jogi karról megyek vendégmunkásnak és hogy nem azért taníttattak, fizették a különóráimat, hogy másokat szolgáljak ki, meg én álljak a ranglétra alján. És hogy ők ezt nem is hallgatják tovább, nem is akarnak tudni erről, így legalább a családnak, barátainknak őszintén mondhatják, hogy nem tudják, mi ütött belém. Aztán jött az, hogy ne is számítsak rájuk, ha hazajönnék majd.

Viszont én itthon, Magyarországon nem látom a jövőmet, nem érzem, hogy érdemes lenne maradnom. 23 éves vagyok, a legtöbb barátnőm, barátom már külföldön van, vagy tudatosan úgy tervez, hogy belátható időn belül elmehessenek. Akár ösztöndíjjal, akár már diplomával a zsebükben, akár munkát keresve. És egyáltalán nem a tanulatlan rétegről van szó.

Közben bánt a szüleim hozzáállása, meg tényleg mi van akkor, ha mégsem boldogulok egyedül, nem úgy jön ki a lépés, ahogy számítok rá? Tanácstalan vagyok, mert mennék, nagyon szívesen, de nem úgy, hogy minden hidat felégetek magam mögött.


2023. jún. 4. 15:58
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
90%
A saját életedet éld.🙂
2023. jún. 4. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
68%

csinald. aztan megbanod 15 ev mulva ugyis :)


nalam is ez volt egyebkent. fizettek mindent, egyetemet, lakast, zsebpenzt kaptam de el kellett vegeznem a mernökit. el is vegeztem gyorsan es utanna mentem meg egy egyetemre azt tanulni ami erdekel.

erre nincs lehetoseged?

2023. jún. 4. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 A kérdező kommentje:

Még van 2 évem legjobb esetben is, ha most minden vizsgám megvan, és nem csúszom a zv-ken sem. Amire én pl. kevés esélyt látok, tekintve, hogy volt olyan polgári jog vizsgám, ami dékáni engedélyes volt már... Itt pedig zv-n is buktatnak elég nagy számban.

Én is szeretnék majd családot, gyerekeket, de nem 45 évesen.

2023. jún. 4. 19:49
 24/39 anonim ***** válasza:
23%
Ha utálod ne csináld! Viszont nem helyezkedsz el könnyebben más szakmában is ha már van diplomád?
2023. jún. 4. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 A kérdező kommentje:
Magyarországon szerzett jogi diplomával külföldön nem nagyon lenne mozgásterem.
2023. jún. 4. 19:57
 26/39 anonim ***** válasza:
100%
Saját életed, dolgozz ha úgy van, magadnak felelj meg ne masnak.
2023. jún. 4. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:
29%

Mindenképp arra hallgass aki azt írta menyj!!!!! Biztos sokat látott ember. Véletlen se a szüleidre, akik ismernek.

De szerintem annak van igaza aki az elején leírta, hogy alkalmatlan vagy az egyetemre csak a szüleid nem látják be. Végül is már az első félévben de legkésőbb az első év végén tudhattad volna, hogy nem fekszik a szak. De te elpocsékoltál 3 évet az életedből, a szüleid pénzéből. Jogos, hogy ki vannak akadva. Most jött egy új hóbort a megfutamodás. Könnyebb mint összeszedni magad és elvégezni. Menyj, pont úgy ahogy írták ny- el leírva.

2023. jún. 4. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
100%

Menj ki. B2 némettel is jó vagy kint. Vendégmunkás? És? Recepciós mióta csicska?

Én lehetnék az mert én meg szobalány vagyok...

2023. jún. 4. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
100%

"Mert hogy ez mennyire jó, család mellett is lehet csinálni könnyen, kevés munkával is jól kereshetek stb"


Ezt én nem vettem észre, pedig jogot végeztem.


Sokat dolgozol, kevés pénzert. Auaztriaban egy egyszerű munkával többet fogsz kaszálni, mint itthon, jogi diplomával...

2023. jún. 4. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
87%

Felsőfokú angol nyelvvizsgával, főleg ha jól is beszélem és szerintem biztosan jól beszéled a világon mindenhol lehet boldogulni. Ha jó vagy egy szállodában hamarosan feljebb is léphetsz, mint recepciós.


Amit az őseid csinálnak azzal már legendásan sok szülő-gyermek kapcsolatot b...ak szét. Ez nekik ego, meg egy dinasztiális kérdés is, hogy ugyanazt csinálod, mint ők. Az orvosok is azt akarják, hogy a gyerekük orvos legyen. Nyilvánvalóan ez anyagilag nagyon megéri az biztos, de ha valami miatt szenvdsz és nem érdekel, nem fogod örömöd lelni benne. A pénzzel aljas dolog zsarolni az embert és mivel te már ezt tudod milyen érzés sosem fogod megtenni a tiéddel és erre tényleg nagyon ügyelj.


Nem világos számomra mennyire vagy közel a diplomához BSC-hez mondjuk, ha nagyon közel azt azért én megcsinálnám. Ha nem akkor marad az amit alapból gondolsz. Ez eredményezhet egy rossz szülő-gyermek kapcsolatot rövidtávon mindenképpen, akár hosszabb távon is, de ez nem biztos. A szüleid sajnos az amolyan "kutagyereket" szeretik, aki mindig buzgón csaholva engedelmeskedik nekik. Ha már ellent mondasz még akkor is, ha az nem hülyeség nem tetszik nekik, mert nem azt csinálod, amit ők akarnak.


Szóval állítsd kész tények elé, nem akarod ezt, mert neked ez kínlódás. És értsék meg azt, hogy ez neked nagyon rosszul esik és zsarolás, amit veled szemben csinálnak. Mondd nekik, hogy okos emberek - nyilván - és ezt be kell látniuk, hogy ez nem neked való. Esetleg dobj fel alternatív iskolát, ami neked is tetszik. Talán van olyan, ahol még a tárgyakat is elfogadják. Ha ez téged nem érdekel és azt látod, hogy nem állnak kötlélnek akkor indulj el a saját utadon. Ha emiatt rosszabbodik a viszony akkor is te azért keresd őket, állj hozzájuk pozítivan. Nagyon nehéz lesz, de tedd meg! Ha évekik ugyanazt csinálják és nem becsülnek téged semmire, úgymond lenéznek, mert nem lettél jogász, ügyvéd akkor a kapcsolat automatikusan elhal, vagy annak a szélén fog egyensúlyozni. A saját életed és vágyaid éld, ne az övékét!

2023. jún. 4. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!