Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szüleimnek megalázó, hogy...

Szüleimnek megalázó, hogy dolgozni fogok? Mit csinálnátok a helyemben?

Figyelt kérdés

Miattuk jöttem arra a szakra, amire (jogász). Mert hogy ez mennyire jó, család mellett is lehet csinálni könnyen, kevés munkával is jól kereshetek stb. Viszont velük ellentétben engem ez a szakma egyáltalán nem érdekelt, ezt már éreztem az első évben is. De várjak még, majd a hatályos jog már sokkal "izgalmasabb" lesz, az majd tetszeni fog. Nem így lett, a római jog és a poj. miatt is csúsztam. Azt érzem, hogy semmi értelme ennek, mert már az elején sem szerettem, most meg már annyira utálom, hogy ha valami csoda folytán diplomát is szereznék itt, biztos nem ebben helyezkednék el. De akkor meg feleslegesen szívatom magam 5+X évig.

Olyat szeretnék tanulni, ami érdekel, amiben látom a jövőmet. Ők viszont a pénzzel tartanak sakkban, hogy ha kiiratkozom, passziváltatok, többet egy forintra ne számítsak tőlük, nem fognak rezsit, tandíjat és egyebeket sem fizetni, oldjam meg. Itthon érettségivel nem nagyon találnék szerintem olyan munkát, amivel keresnék annyit, hogy megéljek, fenntartsam magam, plusz még legyen erőm és időm egy levelező képzéshez is.


Jött most egy lehetőségem, Ausztriában dolgoznék egy szállodában, mint recepciós. A fizetés sem rossz, még kinti viszonylatban sem, valamint szállást biztosítanának, így azon is spórolnék. Ez azért lenne jó, mert egy ideje már gondolkozom azon, hogy esetleg Bécsben tanuljak tovább... Viszont, hogy az ottani egyetemre jelentkezzek, C1 nyelvvizsga kell, nekem a B2 van, voltam kétszer felsőfokún is, de nem sikerült, utána pedig elkezdtem az egyetemet és a nyelvtanulás háttérbe szorult. De így könnyebben tornáznám fel a németemet is, valamint nem az lenne, hogy állandó stresszben vagyok az egyetem, vizsgáim miatt, mellé a szüleim nyomásával is küzdök. Hanem picit a magam ura lehetnék, önálló lennék, nem az lenne, hogy a boltban írom az üzit, hogy utaljanak már zsebpénzt, mert üres a hűtőm, de a számlám is... És tényleg unom már, hogy heti 10-20 ezer forintokért könyörgök, mert szerintük az egy hétre bőven elég, osszam be, oldjam meg.


Elmondtam nekik is, kiakadtak, hogy gyönyörű leszek, jogi karról megyek vendégmunkásnak és hogy nem azért taníttattak, fizették a különóráimat, hogy másokat szolgáljak ki, meg én álljak a ranglétra alján. És hogy ők ezt nem is hallgatják tovább, nem is akarnak tudni erről, így legalább a családnak, barátainknak őszintén mondhatják, hogy nem tudják, mi ütött belém. Aztán jött az, hogy ne is számítsak rájuk, ha hazajönnék majd.

Viszont én itthon, Magyarországon nem látom a jövőmet, nem érzem, hogy érdemes lenne maradnom. 23 éves vagyok, a legtöbb barátnőm, barátom már külföldön van, vagy tudatosan úgy tervez, hogy belátható időn belül elmehessenek. Akár ösztöndíjjal, akár már diplomával a zsebükben, akár munkát keresve. És egyáltalán nem a tanulatlan rétegről van szó.

Közben bánt a szüleim hozzáállása, meg tényleg mi van akkor, ha mégsem boldogulok egyedül, nem úgy jön ki a lépés, ahogy számítok rá? Tanácstalan vagyok, mert mennék, nagyon szívesen, de nem úgy, hogy minden hidat felégetek magam mögött.


2023. jún. 4. 15:58
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
13%

Szerintem nem lesz belőled soha semmi. Most félbehagyod az egyetemet amit ugye te vállaltál.

Gondolod nem fogsz beleunni a sok gyökér vendégbe?

Ezt is majd ott hagyod mert nem te vagy. Követjük a csordaszellemet mert minden barinő kint van.

Sajnos valószínű a szüleidnek lesz igaza. De ne aggódj vissza fognak fogadni, aztán 26-27 évesen lesz gáz ha eltartanak. Azért biztos tudtál volna kiegészítő pénzt keresni, hogy elég legyen amit adnak. Pl nyáron vagy évközben korrepetálni valakit. Nálunk a 4. évesek ezt csinálták.

Szóval veled is van gond. De ugorj bele, ne hallgass a szüleidre akik jót akarnak. Menj.

2023. jún. 4. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
94%

Az ioyen "pipa" nélküliek, mint a 2. is mit keresnek itt? Az ostoba válaszaikkal.

Nem értem a hájpot a jogi végzettség körül. Mire önállóan tud dolgozni 30 körül lesz.

Ha közel van a húsosfazékhoz, akkor esetleg államiba kaphat egy jobb osztályvezetői popsimelegítős irodát, kevés melóval.

Kérdező! Menj!!! Ebben az országban nincs jövő.

2023. jún. 4. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 A kérdező kommentje:

Az lenne a "jóakarás", hogy végezzek el egy szakot, amit nem szeretek, nem élvezek, egyáltalán nem érdekel? Azért, hogy később ugyanígy dolgozzak életem végéig?

Ez nem a csordaszellemről szól, de ha itt kapsz X fizetést, máshol meg, teszem azt, 3X-et, akkor gondolom te is oda mennél, ahol többet fizetnek, nem? Mellé, mint írtam, jól jön az is, hogy gyakorolhatom a németet és nem csak magántanárral beszélgetek majd.


Én vállaltam ezt a szakot, igen. Mert minden mást, amit mondtam végzősként, lesz..roztak, mondván, hogy az nem igazi szakma, ezzel nem tudok majd elhelyezkedni, vagy szimplán közölték, hogy az hülyeség. Ők a szüleim, világlátott, tanult emberek, így nekik hittem, hogy ez majd nekem jó lesz és "csak tanulni kell".


Hiába dolgoztam én nyáron, azért egyik diákmunka sem fizet 8 hét alatt annyit, amiből utána 10 hónapig eléldegélek.

2023. jún. 4. 17:52
 14/39 anonim ***** válasza:
89%
Hányadik évet végzed?
2023. jún. 4. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 A kérdező kommentje:

Harmadéves vagyok, szóval már bőven volt rálátásom a dolgokra.

Nem érdekel, nem tetszik, nem szeretem.

2023. jún. 4. 17:59
 16/39 anonim ***** válasza:
19%

" tényleg mi van akkor, ha mégsem boldogulok egyedül, nem úgy jön ki a lépés, ahogy számítok rá?"


Semmi. Mi lenne? Majd akkor megint feltalálod magad.

Mennyit végeztél el az egyetemből kb.?

Átmehetnél más egyetemi, főiskolai szakra, ahol elfogadnak a tárgyakból, vagy megcsinálhatnád legalább a közigazgatási szakvizsgát. Az 1 év talán vagy ilyesmi.

Vagy egy OKJ-t jogi témában.

Én sose mennék azért egy szakra, mert TALÁN jó az életmód UTÁNA. Az alapján választottam, melyik tárgyakat élvezem. 3-10 évig meghatározza a napjaimat.

2023. jún. 4. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
97%
Passziváltass egy vagy két félévet és próbáld meg Bécset.
2023. jún. 4. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
89%

Azt írod, hogy a szüleid tanult, világlátott emberek.

Mi a végzettségük, hol utaztak a világban?

Jogot végeztek a múlt rendszerben és az öreg gimis töritanárhoz van valami kötődésük?

Vagy tudnának a kapcsolataik által, valami zsíros semmittevő jogi állást?

Mert ahogy bánnak veled, sehogy nem jön ki a matek az iskolázottság és a széles látókör tekintetében.

2023. jún. 4. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
85%
Menyj ki! Éld a saját életed. :)
2023. jún. 4. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
100%
Én is elkezdtem egy szakot, aztan abbahagytam mert rajottem nem szeretem. Dolgoztam utama , majd elkezdtem egy masikat, nem kértem a szüleimtől. Szerintem menj ki, próbáld meg. Tapasztalat nélkül nem mindig tudja az ember hogy mivel foglalkozzon, majd ha világot látsz rajössz. Sok sikert.
2023. jún. 4. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!