Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális, hogy anyámat zavarja...

Normális, hogy anyámat zavarja az, hogy home officeban fogok dolgozni a nyáron? Titeket is zavarna?

Figyelt kérdés

Most vagyok elsőéves egyetemista, ősszel töltöm be a 21-et. Eddig még egy nyáriszünetben sem dolgoztam, illetve anyám tudomása szerint még soha nem dolgoztam sehol.(Ami nem fedi a valóságot, ebben a tanévben vállaltam munkát suli mellett, és mivel kolis voltam nem tűnt fel neki)

És hát ja, 16 éves korom óta egyre sűrűbben célozgat arra, hogy dolgozhatnék nyaranta(ehhez képest, amíg kiskorú voltam, semmit nem segített anno elintézni, ami muszáj lett volna hozzá, de szülő nélkül nem intézhettem), meg amúgy az alapvetően rossz családi kapcsolataim romlottak, egyre kevésbé látom, hogy miért jó nekem, ha ezt fenntartom ezen a szinten, ahogy most van, el kellene távolodni, ahhoz meg anyagilag függetlenedni kellene. És hát én találtam melót a nyárra, már egy ideje dolgozom is suli mellett, meg így vizsgaidőszakban, nyártól végezhetem otthonról, viszont anyám most ezen van kiakadva nagyon. Folyamatosan azt hallgatom tőle, hogy megint nem fogok dolgozni, már megint otthon leszek és nem csinálok semmit, lusta vagyok, meg ő bezzeg 17 éves kora óta dolgozik stb. Meg mindig veszekszik velem, hogy jelentkezzek már valami falun belüli munkára, ami egyébként kevesebbet is fizetne.

De érdekes, mert azt nem akarja, hogy elköltözzek, szerinte ráér ha majd csak diploma után tartom el magamat teljesen. Viszont rettentően zavarja, hogy otthonról fogok dolgozni.

Ez normális? Mást is zavarna, ha a gyereked először 20 évesen dolgozna, és akkor is otthonról?


2023. máj. 31. 11:25
1 2 3 4 5
 21/46 anonim ***** válasza:
0%
#19 Hát, van két opció. Vagy jó pofát vágsz hozzá, mert ha már rá vagy szorulva, a pozitív hozzáállás egészségesebb neked, vagy legyen pénzed nem koliban lakni. :D Tudom-tudom, van, akiknek anyu-apu fizeti a több százezret albérletre, én speciel egy félévet jártam egyetemre úgy, hogy nem saját zsebből tartottam el magam, 19 éves korom óta megoldom magamnak a dolgokat, pedig egy szavamba kerülne, hogy segítsenek a szülők.
2023. máj. 31. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/46 anonim ***** válasza:
92%

Oké, te így, más úgy. De senki nem ér azért kevesebbet, mert anyu-apu segíti, és még jól is érzi magát mellette! :)

Kevesebb előítélet, abban a nagyon szuper koliban ezt nem tanultad meg?

2023. máj. 31. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/46 anonim ***** válasza:
0%

#22 Szerintem valakivel amúgy keversz, mert most először nyilatkozom kollégiumról a gyakorin. :D

Meg a szövegértésed sincs a csúcson, ha az jött le neked, hogy kevesebbet érne az, akinek a szülei szerencsére megtehetik, hogy albérletet fizet.

Én annyit mondtam, hogy akinek se pénze, se családi háttere, annak nem sok választása van, és felesleges ráncolnia az orrát a kollégium szó hallatán. De ne aggódj, majd mire odajutsz, hogy érettségizzél magyarból, tuti megtanulsz olvasni. :)

2023. máj. 31. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/46 Med_fet_ati ***** válasza:
94%
Mintha csak a volt csajom nagymamáját hallanám, mikor még otthon laktunk náluk: nyíltan ócsárolt, hogy az irodában, ne adj isten home officeban voltam, mert az bizony nem munka...csak a kapálás meg a jószág :)
2023. máj. 31. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/46 anonim ***** válasza:
100%

Mit jelent az, hogy "normális"? Ha úgy vesszük, Budapesten nem egészen normális, egy fiatalabb családban, főleg, ha a szülő is dolgozott már homeofficeban, és megtapasztalta, hogy az is munka, nem csak naplopás.

De egy alacsony iskolázottságú, falusi embernél, aki irodai munkát még belülről nem látott, de még számítógépezni se tud, kb. soha nem fogja megérteni, hogy mit is csinálsz, és csak azt látja, hogy otthon vagy, és ba-szod a rezet.

Tehát nem az a valódi kérdés, hogy normális-e vagy nem, (Mennyivel leszel előrébb, ha itt egyhangúan azt mondjuk, hogy nem vagy igen?) hanem az, hogy lesz-e ebből konfliktusotok, és ha igen, tudod-e rendezni. Hagynak-e nyugton dolgozni, vagy sem, és hasonlók.


Nem mellesleg ha az anyádnak az a hasfájása, hogy még nem dolgoztál akkor lehet, hogy megnyugtatná egy cseppet a tudat, ha nem titkolóznál, és megmondanád neki, hogy dolgoztál ezt és ezt, és jó lenne, ha támogatna téged, ahogy neki is bizonyára jó volt, vagy jó lett volna a szülei támogatása annak idején.


És ha esetleg beszélnél neki a munkádról úgy, hogy ő is megértse, hogy mennyit keresel vele, érvelsz, hogy mi szól mellette, miért azt választod, miért jobb más munkáknál, akkor lehet, hogy meg tudna érteni, de ha csak elszigetelődsz, akkor nem tud bízni benned, mert nem érti, hogy mi van. Így nehezebben is megy a támogatás.


Érthetően, nem szakszavakkal... ismerek valakit, aki együtt élt a 90 éves anyjával, aki csak magyarul beszélt, és nem volt képes azt mondani neki, hogy most nem szabad bejönni a szobába, meg csendbe kell maradnia, mert látnak, hallanak téged kamerán keresztül számítógépen, mintha tévében lennél, hanem csak azt, hajtogatta, hogy call centerezik, ő meg soha nem értette, hogy mi az, csak az, hogy idegeskedik...


Tehát ha elmondod, hogy ma már olyan világ van, hogy a személyes ügyfélszolgálat helyett sokan a telefonosat választják, mert nincs utazás, nincs sorbanállás, stb. de ez ugyanolyan munka, mintha irodában fogadnád ugyanazt az embert, csak mindenkinek kényelmesebb, de attól még ugyanúgy kell időt, figyelmet és fegyelmet fordítanod rá, akkor talán jobban megértik. Még akkor is, ha neki csak a gyári munka vagy a kapálás a munka.

2023. máj. 31. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/46 anonim ***** válasza:
10%
ajjaj, sajánlom. Az én szüleim is ilyenek voltak, én ezért az összes nyáron szétdolgoztam az agyam, csak hogy ne kelljen itthon lennem. A homeoffice a legjobban TÉGED fog zavarni és korlátozni. Szerintem nem éri meg ez a stressz. A helyedben elgondolkoznék a nyári kolin, azt biztosítanak az egyetemek, és kevesebben is vannak, szóval tuti lenne hely. Hát nyilván azért kevesebbet tudnál félre rakni, de szerintem nagyon megérné..
2023. máj. 31. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/46 anonim ***** válasza:
21%
A nyári koliról még annyit, hogy szerintem azért sokkal olcsóbb, mint amennyit odaírtál. Nekem asszem 25 volt pár éve. A szobatársak meg, hát gondolom ők is dolgoznak, anyádnál meg lehet jobb társaság. De te tudod. Viseld el akkor anyud.
2023. máj. 31. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/46 anonim ***** válasza:
14%
#26 Hú, most beletapostál a darázsfészekbe, 20 válasszal ezelőtt is ezt mondtuk neki. :D
2023. máj. 31. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/46 anonim ***** válasza:
67%
Na, összegyűltek itt a koliperverzek. 😊❤️
2023. máj. 31. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/46 anonim ***** válasza:
100%
Fizut ugyanugy megkapod érte nem értem mi vele a gondja.
2023. máj. 31. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!