Megbuktam egy tárgyból. Mit mondjak, ha anyám kérdezősködik?
Egyetemről beszélünk. Igazából anyu nem érti, hogy mi hogy működik itt, és nem is igazán akarja érteni, csak hogy röviden összefoglaljam a helyzetet. Viszont tudni akar a jegyeimről, mert részben tőle is függök anyagilag, de legalább a neptunt nem akarja látni. És nem is tudja név szerint, hogy milyen óráim vannak
És hát van egy tárgyam, ami nem lett meg. (A többi megvan, és valószínűleg meg is lesz, amiket már most tudok, azokból a legtöbb négyes ötös) Ha ezt megtudná nagyon kiborulna, pláne, hogy nem is akarja érteni, hogy ennek amúgy mik a következményei. Ráépülős, de ha többet nem bukom belőle és a ráépülőkből, akkor még simán végezhetek csúszás nélkül.
Mi legyen ha kérdez a jegyeimről? Halgassak erről a tárgyról? Vagy ha véletlenül konkrétan rákérdez, akkor kamuzzak? Vagy mondjam el neki kérdés nélkül, max ha nagyon kiakad, és mindennap csesztet, akkor hetekig nem megyek haza(szobát bérlek az egyetem városában)? Mit javasoltok?
(Támadást, kioktatást, köszönöm, de nem kérek:3)
29-re (26): engem még őszinteségre neveltek (bocs). Ha szerinted rendben van szűk családi körön belül (meg úgy egyáltalán) hazudozni meg sunnyogni, az engem nem bánt, a te életed, nem az enyém.
Nem értem felnőttként miért akkora dolog, hogy az ember vállalja a tettei következményei. (Nekem is volt pár kellemetlen pillanatom otthon egyetemistaként, de nem jutott eszembe másban keresni a hibát. Döntöttem, ahogy döntöttem, felvállaltam (vele együtt a nézeteltéréseket is), ma is ugyanúgy döntenék.)
#26 Attól még, hogy nem fejtettem ki, tudom, hogy mi volt a gond az előző félévben meg a mostaniban, nem kértem félinformációk alapján kioktatást. Szimplán nem gondolnám, hogy a gyakorira tartozna az, ami nem része a kérdésnek. Előző félévben családi problémák(nagyszülő leépülése), anyagi gondok(szüleim folyamatosan táppénzen, hogy valaki tudjon figyelni arra, hogy mamám ne gyújtsa magára a házat), több munkát vállaltam, mint ami belefért volna tanulás mellett, szimplán mert nem volt más választásom. Nem a lustaság volt a fő gond. Ehhez képest annyira nem förtelmes az a 2,94. Az előző félév nehézségei meg ennek a felében is jelen voltak, aztán meg a gyász... Ez van, nem kell sajnálni. De attól hányni tudnék, hogy itt mindig a kérdező van elhordva lusta szrnak, csak mert pont annyit ír le, amennyi elég lenne a kérdés megválaszolásához.
#31 Igen, ebben a félévben ami előre látható, az jó, nem pedig az előzőben voltam négyes-ötös. Azt, hogy mizu a súlyozott átlagommal, azt meg csak az előzőre mondtam.
Kapd ossze magad Ird meg maxpontosra a.zh-t. Tanulj mint egy gep. Latvanyosan anyad is tudjon rola.
Ha kerdezi mi ez a nagy tanulas mpndd anya van egy rohadt nehez tantargyam ha nem max pintos a zarthelyi dogam, akkor majd jol megszivat a tanar es lehet megbuktat.
Ez lehet szimpatiat kelt es hagy is tanulni, meg ha megse sikerul (mert hat lehet nem.fog), akkor legalabb tudodtt rola, hogy ez egy iylen tantargy volt.
Ha meg megbuktal mar belole (ha jol ertem még nem csak itt nyavalyogsz:-)), akkor meg ha kerdezi elmondod. Elmondod anya emlekszel amikor halalra ta ultam magam, na 1 pinton mulott. Meg reklamaltam is, de nem adtak meg. Sajnos emiatt ez a tantargy csuszik, de tudod az egyetemen ez egy bonyolult rendszer jovore megcsinalom es minden rendben lesz ey mosolyogj megnyugtatolag.
De legfontosabb: ne kamuzz!
Lehet igen nem ertik a szulok, milyen aamostani egyetem meg lehet nem is volt o egyetemista, de azert tiszteljuk mar meg azzal, hogy nem kamuzunk nekik, meg beszelunk melle. Egyebkent meg mint irtad is ez nem egy ev pluszt jelent az egyetemen (ami a szulok anyagi raforditasat valoban nagyon megdobjak), csak azt hogy kesobb jobban kell figyelned nehigy meg egyszer hibazz. Illetve ha meg kiakadna, akkor ugyis max elmondana na de gyerekem ha nem vegzed el x ev alatt akkor nem fizetem...nyilvan az utso plusz evet, de addigra majd szeoen diak.unkazol minden nyaron meg majd hetvehente is evkozben es teszel félre penzt vagy teszel felre abbop amit o ad vagy otthon kisangygal módjára elkezdesz hazimunkat vegezni es segiteni ahol tudsz (a tanulason felul persze).
De kamuzni meg elore kitalalni hogy titkolpd el az olyan gyermeteg. Mar egyetemista vagy nem altalanos iskolas. Ok?
Szerintem nem kellett volna lehordani a kérdezőt, pláne annyi alapján, amit először tudtunk. Dehát ez a gyakori Nyilván, aki hazudni akar, az nem ok nélkül teszi meg. Jó családi kapcsolatban senki nem tenne ilyet. A szobatársaim közül, volt aki felhívta az anyját szomorúan, ha nem volt meg meg egy vizsga, és vígaszt kapott. Én meg ha hármast kaptam se hívtam anyámat, hogy de jó, tök jól sikerült, mert szórótárgy volt, elsőre mindenki bukott, nekem meg hármas elsőre, mert ez neki csak egy rossz hármas, miért nem négyes, sőt, ötös. Milyen jó, hogy én már ezen túlvagyok. Gondolom az van, hogy melózott, ahogy írta, családban zéró megértés, hozza ki a maxot akkor is, ha több rajtad a teher, mint amit elbír. És ez a max nem az, amit teljesíteni tud, hanem az, amit teljesítenie kéne a szülők szerint. Ilyenkor van az, hogy úgy tesznek a szülők, mintha a külső tényezőket ignorálnia kellett volna és szuperül teljesíteni.
Nyilván az anyját is érintette a helyzet, kedves 34-es, de egészen más az, hogy visszatérhetsz a melóba, dolgozol, és anyagilag minden visszaáll szépen lassan, mint az, hogy egyetemista nappali mellett melózik annyit, hogy a tanulás rovására megy, aztán mire vége a helyzetnek romokban az előző féléves átlaga, a következő féléves meg lehet, hogy jobb egy teljes jeggyel (abból kiindulva, amit a ő kérdésben írt legalábbis), de ott egy valószínűleg szórótárgy, ami nehezen menthető, és ha menti se jár jól vele. Neki a tisztalap ott van, hogy majd következő tanév. Ezt meg le kell hoznia úgy, hogy ne rakják fizetősre.
Kérdező, szerintem mond meg neki, esetleg szépíts a helyzeten. Csak mert, ha nem jön be a fizetős mentése, akkor van egy tippem. Kiiratkozol/passziválasz, újrafelvételizel államira, elfogadtatod a tárgyaidat. Igaz, hogy két év csúszás, de ha még ezek után is meg akarod csinálni, ez egy lehetőség.
#37 Amúgy mi lenne, ha te és mások se tennének úgy, mintha csak simán szrtam volna bele? Már bocsánat, de mit kellett volna tennem? Beállni kéregetőnek, esetleg éhenhalni, vagy mi? Anyagilag szorultá vált a helyzet, dolgoztam. Úgy azért elég necces jó eredményt hozni, hogy hétköznap végzek az óráimmal 4-kor, du. 5-re megyek dolgozni, visszaesek az albiba hajnali három és négy között, és ha jobb nap van, akkor nem 8-kor kezdek, hanem 10-kor. Hétvégén meg mentem haza segíteni(=átvenni a felügyeletet), figyelni a nagyira. Konkrétan szeptembertől március közepéig ez volt, lyukas órában írtam a beadandókat. Az első vizsgaidőszak jobb volt, de hát alig volt vizsgám, a legtöbb gyakorlati jegyes tárgy volt, azokat nem nagyon tudta az a 4 vizsga felhúzni, pláne, hogy nem a nagyobb kredites tárgyak voltak azok.
Közben meg szülők úgy tesznek, mintha nekem semmi változást nem okozott volna az elmúlt időszak.
Azt, hogy átkerülhetek, azt úgy számoltam, hogy aminél még nincs meg a jegy, azt a legrosszabb eshetőségnek vettem, és úgy, hogy ezt most megcsinálom kettesre. Viszont ha ez nincs meg, akkor fixen nem sorolnak át, bármi is lesz.
Kérdező! Ne görcsöl az átlagon, meg anyádon se. Mérnöki karon tanultam, sokszor már a kettes is örömünneppel ért fel, főleg egy 5-7 kredites tárgynál. Átsorolni nem fognak fizetősre, nálunk is akadtak gyenge átlagok, de senkit se rakták át, aki államin kezdett ott is fejezte be, max kibuktak páran, de azok is 3/3-as tárgyak miatt.
Anyádnak meg inkább ne mondj semmit, így nem hazudsz, de parttalan vitákban se fogsz kerülni mi hogy megy az egyetemen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!