Megbuktam egy tárgyból. Mit mondjak, ha anyám kérdezősködik?
Egyetemről beszélünk. Igazából anyu nem érti, hogy mi hogy működik itt, és nem is igazán akarja érteni, csak hogy röviden összefoglaljam a helyzetet. Viszont tudni akar a jegyeimről, mert részben tőle is függök anyagilag, de legalább a neptunt nem akarja látni. És nem is tudja név szerint, hogy milyen óráim vannak
És hát van egy tárgyam, ami nem lett meg. (A többi megvan, és valószínűleg meg is lesz, amiket már most tudok, azokból a legtöbb négyes ötös) Ha ezt megtudná nagyon kiborulna, pláne, hogy nem is akarja érteni, hogy ennek amúgy mik a következményei. Ráépülős, de ha többet nem bukom belőle és a ráépülőkből, akkor még simán végezhetek csúszás nélkül.
Mi legyen ha kérdez a jegyeimről? Halgassak erről a tárgyról? Vagy ha véletlenül konkrétan rákérdez, akkor kamuzzak? Vagy mondjam el neki kérdés nélkül, max ha nagyon kiakad, és mindennap csesztet, akkor hetekig nem megyek haza(szobát bérlek az egyetem városában)? Mit javasoltok?
(Támadást, kioktatást, köszönöm, de nem kérek:3)
Én sem számoltam be soha a szüleimnek a jegyeimrol. Ha évet kell ismételni, mondd azt, hogy csinálsz még két félévet valamilyen extra végzettségért onszandatbol.
Én is az őszinteséggel értek egyet alapból, de vannak olyan emberek, akikkel teljesen felesleges és hiábavaló az őszinteség, mert csak ront a helyzeten.
Igazából az a baj, hogy nem is éri meg nekem, hogy kettessel átmenjek. Az előző félévem kicsit el lett tolva(26 teljesített kreditre 2,94 a súlyozott átlagom), most az okokat nem részletezném, amiatt rezeg a léc, hogy átkerüljek önköltségesre. Ha most én ezt a csodálatos hat kredites tárgyat megcsinálom, és abból a gyakorlati jegyem matematikailag nem lehet jobb kettesnél, akkor a súlyozott tanulmányi átlag(ami csak a teljesített tárgyak alapján van számolva) szinte biztos, hogy nem lesz meg a két félévre.
Anyámmal meg az a baj, hogy nem lehet neki semmit megmagyarázni. Kiakad, hogy kifogások, mentegetőzés az egész, meg tagadja, hogy úgy működne az adott dolog, ahogy le van írva, hogy működik. Előző félévben majdnem nem lett meg nekem egy tárgyam (első vizsga nem sikerült, időpontok meg be voltak telve, ha nem hirdettek volna új időpontot, akkor az bukó maradt volna, de így négyes lett), aminek nulla ráépülője van, és elkezdtem szépen adagolni, hogy nem tragédia, ha nem lesz meg, nem épül rá semmi, nem csúszok miatta, a súlyozott tanulmányi átlagba nem számít bele, ergo nem amiatt kerülnék át önköltségesre. Ő meg teljesen kiakadt, hogy ez nem igaz, meg márpedig igenis rettenetes tragédia, meg mint valami dacos ovis kijelentette, hogy de, igenis számít az átlagba... Holott le van írva abba a szerencsétlen tvsz-be, hogy nem az van, ahogy ő gondolja.
Imádom, amikor a bukdácsoló egyetemisták azzal jönnek, hogy a szülő a h*lye hisztérika, ők meg aztán helikopterek.
Ha én rájönnék, hogy a gyerekem hazudik, tuti, hogy kitenném a szűrét, és nem az eredeti baj, hanem a hazudozás miatt.
Elcseszted, megesik ez sokakkal, vállald fel!
Ha rezeg a léc, hogy átkerülj fizetősre, abban te nyakig benne vagy, anyás joggal "hisztizik". Miért, mit kellene csinálnia? Simogassa a buksid, és mondja, hogy "ügyes vagy"?
Amellett, hogy őszinte vagy másokkal, magaddal is annak kellene lenned, magadba nézni, és számot vetni vele, miért sikerült ilyen gyengén ez az év. Akkor jövőre okulhatsz a hibáidból is jelentősen jobb eredményeket érhetsz el!
Én egyetértek a 26-al leszámítva a szűrének kitevését. :)
Szerintem beszéljétek meg!
És már csak azért is, mivel a fizetősre átkerülés anyádat is érinteni fogja anyagilag....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!