Miért csak a rossz dolgokra reagál apám (de azokra nagyon hevesen)?

Soha nem mondja hogy büszke rám, ügyes vagyok, akármi... Ha jó jegyet kapok, mindegy hogy miből, akkor semmit nem mond rá. Ellenben ha rossz jegyet kapok akkor rögtön ír nekem vagy becsörtet a szobámba hogy mi ez már megint, mit képzelek magamról, a gyárban a szalag mellett fogok meghalni, lusta élettelen dög vagyok, stb. De ugyanez a házimunkával is. Ha az egész házat patentul kitakarítom, csillog minden mint a tücsök p*csája, semmit nem reagál. De ha mondjuk sokáig alszok és nincs elmosogatva mire felkel, akkor már ott kiabál hogy nem igaz hogy ezt csak ő tudja megcsinálni, mit képzelek magamról. Olyan is volt hogy eljöttek elém anyával, és nem láttam meg rögtön a kocsinkat úgyhogy mentem egy kört feleslegesen, és mikor végre beszálltam rám förmedt hogy nem igaz hogy ennyire hülye vagyok. Szóval a pozitív dolgokra abszolút semmi reakció, viszont a legapróbb negatívra is már megy az ordítozás meg a szidás.