Fizetnétek gyerektartás ha kiderülne, hogy nem a tiétek a gyerek?
Sziasztok!
Párommal 5 évig éltünk együtt 1.5éve külön vagyunk amikor megismerkedtünk akkor én pont egy kapcsolatból voltam kilépőben, mert az illető bántalmozott, kiderült, hogy terhes vagyok és nem lehetett tudni, hogy ő vagy az exem-e a gyerek apja. 1.5 éve külön élünk, az akkori páromtól akivel 5 évig voltunk együtt és úgy gondoltuk közös megegyezés alapján, hogy végre kiderüljön az igazság, hogy megcsináltatjuk a tesztet. A teszt alapján kiderült, hogy nem ő a biológia apuka azonban a fiam úgy tekint rá és ő is fiaként a kisfiamra. Találkoznak is minden második hétvégén, szóval minden olyan mint azelőtt amikor még nem lehetett tudni, hogy ő-e az apa. A változás csak annyi, hogy kitalálta nem hajlandó gyerektartást fizetni. Amit én nem teljesen értek, mivel ha a fiaként tekint rá akkor egyértelmű, hogy vállaja a ezzel járó kötelezettségeket. Azt még hozzátenném, hogy a 1.5év alatt soha egyetlen egyszer se vett a gyereknek se egy cipőt se egy nadrágot vagy bármit, játékot azt néha igen. Havi 500e keres jól el van belőle és a gyerektartás díja 30eFt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"akkor egyértelmű, hogy vállaja a ezzel járó kötelezettségeket"
Az ég világon semmilyen kötelezettséggel nem tartozik, nem az ő gyereke! Örülj neki, hogy 5 éven át a sajátjaként nevelte és a mai napig tartja/tartani akarja vele a kapcsolatot.
"de ha látni akarja és a fiaként tekint rá és ez így is fog maradni, mert a gyerek mindig őt fogja apának hívni akkor azt gondolom a költségekből is ki kellene valamennyire vennie a részét."
Aham, szóval ahhoz, hogy továbbra is láthassa a gyereket, akit 5 éve nevel, (sőt azt írod 1,5 éve külön vagytok és azóta is tartja vele a kapcsolatot) feltételeket állítasz fel, miszerint ki kell vegye a részét a költségekből?? Milyen részét, miről beszélsz? NEM az ő gyereke, jogilag egyetlen fillérrel sem tartozik, semmilyen része nincs. Miért nem túrkálsz a saját pénztárcádban más helyett? Mi közöd egyáltalán ahhoz, hogy mennyit keres? A saját fizetéseddel gazdálkodj, ugyanis kizárólag a te és a biológiai apa dolga nevelni és fizetni a gyerek dolgait.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szóval te a gyerek szeretetét akarod aprópénzre cserélni, szánalom egy ember vagy. Pereld a biológiai apát gyerektartásért. A gyerektartás meg eleve arra van, hogy TE vegyél belőle cipőt meg ruhát a gyereknek, mert ezen kívül nem köteles neki még egy vattacukrot sem venni.
Örülj, hogy eddig fizette a gyerektartást, úgy, hogy nem is az övé a gyerek, mit akarsz még? Inkább azon kéne elgondolkodni, hogy miért nem volt évekig fogalmad arról, hogy ki a gyereked apja. És még szaporodik az ilyen...

Összevissza dugsz a régivel meg az újjal párhuzamosan, magad sem tudod, melyik az apa, és még te akarod megszabni, melyik fizessen?
Hát azért a pofátlanságnak is legyen határa! Aki nem vér szerinti apa, az nem fizet. Hajtsd be azon, aki a vér szerinti apja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!