Fizetnétek gyerektartás ha kiderülne, hogy nem a tiétek a gyerek?
Sziasztok!
Párommal 5 évig éltünk együtt 1.5éve külön vagyunk amikor megismerkedtünk akkor én pont egy kapcsolatból voltam kilépőben, mert az illető bántalmozott, kiderült, hogy terhes vagyok és nem lehetett tudni, hogy ő vagy az exem-e a gyerek apja. 1.5 éve külön élünk, az akkori páromtól akivel 5 évig voltunk együtt és úgy gondoltuk közös megegyezés alapján, hogy végre kiderüljön az igazság, hogy megcsináltatjuk a tesztet. A teszt alapján kiderült, hogy nem ő a biológia apuka azonban a fiam úgy tekint rá és ő is fiaként a kisfiamra. Találkoznak is minden második hétvégén, szóval minden olyan mint azelőtt amikor még nem lehetett tudni, hogy ő-e az apa. A változás csak annyi, hogy kitalálta nem hajlandó gyerektartást fizetni. Amit én nem teljesen értek, mivel ha a fiaként tekint rá akkor egyértelmű, hogy vállaja a ezzel járó kötelezettségeket. Azt még hozzátenném, hogy a 1.5év alatt soha egyetlen egyszer se vett a gyereknek se egy cipőt se egy nadrágot vagy bármit, játékot azt néha igen. Havi 500e keres jól el van belőle és a gyerektartás díja 30eFt.
101!
Aha. Na és ki az a ferfi? Mar aki a gyerekkel törődik. Hiszen ugye nem ő az apja. Milyen jogon akar vele törődni? Az apjának tartja magát, nem? Akkor most az vagy sem? Hja, hogy csak jogokat akar, kotelessegeket nem. Mint a valódi apák többsége, ugye, ha anyucival megromlik a kapcsolat. Hiszen onnantól a nonugye a tartásdijbol akar élni. Hát tudod, ha nem kell a nehézség, ne kelljen a buli se.
#102 tök mindegy, egy két év, jön egy új nő, saját gyerek és úgy is elfelejti hogy jótékonykodjon a szeretetével más gyerekének.
Kérdező, tisztában vagy azzal hogy a pasi akár teljes joggal azt is mondhatná hogy mivel nem az ő gyereke így innentől kezdve abszolút nem érdekeli és nem is akar vele találkozni?
Igen, te megszívtad, igen a gyerek is megszívta. Hát talán nem kellett volna párhuzamosan két pasival csinálni. Erről már nem a mostani ex tehet.
Ha az igazi apát meg nem keresed fel a tartasdijert az a te dolgod. De nem ennek a pasinak kell eltartania, örülj hogy egyáltalán foglalkozik vele.
Nő vagyok, de a helyében biztos hogy fokozatosan leépíteném a kapcsolatot is a gyerekkel.
Nevelés ide vagy oda, pár évig volt hozzá valami köze de innentől kezdve nem lesz hisz se a vér se te nem kötöd össze őket. Idegen gyereket meg a mai drága és rohanó világban senki nem akar eltartani és pesztralni.
103!
Nem, nem a nő a hülye. A pasi az, aki anno elvallálta q gyereket. De téma részemről lezarva.
"...Kefél össze-vissza (holott elvileg bántalmazó kapcsolatból próbált kilépni, de azért dugni védekezés nélkül jó volt...:
Agyilag picit zokni vagy, kedves. Ugyan olvasd már át, mit írtál. Segitek: olyan hogy kényszer és erőszak mond valamit?
Pá.
Hát nem én vagyok, aki sokadik nekifutásra sem képes felfogni a kérdés lényegét, szóval vicces hogy te agyilag zoknizol itt másokat, miközben láthatóan rád illik a legjobban.
Azt meg honnan tudod, hogy kényszer vagy erőszak alatt történt a szex? Aki bántalmaz attól minél előbb lelépek és nem szexelek vele, pláne nem védekezés nélkül és pláne nem többször, annak a esélye ugyanis elég kicsi, hogy egyetlen egy aktusból terhesség legyen.
Pá.
Ne találjuk már itt ki hogy szegény kérdezőt megeroszakolta a gonosz exe, simán van csomó olyan idióta nő aki alafekszik annak aki pár nappal előtte szrra verte. Mondom ezt nőként.
Kérdező, max egy két év és a látogatás, törödés is el fog maradni úgyhogy ne aggódj, az apa szerepben se fog tetszelegni sokáig. Inkább arra legyen eszed hogy a gyereket tamogatod ebben a helyzetben.
Mert ő az egyetlen ártatlan a sztoriban aki most 3 agyatlan felnőtt miatt szív.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!