Van itt olyan akinek szintén gondot okoz a szülőktől való függetlenedés? Többi lent

Én teljesen meg tudlak érteni kérdező. Hasonló helyzetben voltam én is amíg egyetemista voltam. Azt kellett észrevennem magamon, hogy hiába is akarok nem tudok önállósodni. Túlságosan felnéztem a szüleimre és nem vettem észre, hogy ők sem istenek. Ami a megoldást jelentette nálam az a koliba költözés majd albiba haverokkal és végül saját albi. Ez egy nagyon általános folyamat, de nem kell, hogy mindenkinél ilyen legyen.

Az öcsém pl sokkal jobban járt el. Ő talált egy hobbit amit szeret (edzeni kezdett). És meghúzta a határokat, amíg a háztartás és a család ügyeivel tud foglalkozni és amíg a saját életével. Neki nem kellett elköltöznie. Eleinte a szüleink teljesen ki voltak akadva rá, mondván nem veszi ki a részét a család problémáinak megoldásából. De azt se édesanyám se apám nem tudták elfogadni hogy neki is van saját élete, hiába is próbáltam elmagyarázni.

De kitartó volt és a hobbijának élt, ma ott tart a dolog, hogy még gyűri az egyetemet, ezért gyakran haza jár, de már nem szólnak bele, hogy mit hogyan és mikor csináljon.

Természetesen a családot meg kell becsülni, próbáld megtartani az egészséges konfliktushelyzeteket, de húzd meg a határaidat, észre fogod venni amikor már rájöttek, hogy felnőtt vagy és felnőttként is kezelnek, mert elkezdenek tisztelni téged is.

Remélem segítettem. :)

33as, érdekes öcsikének addig jó a család míg az ő érdekeit szolgálja, máskor meg oldják meg a szülők mert ő nagy komoly mamahoteles felnőtt:-D

Ha olyan felnőtt edzés helyett dolgozhatna is és akkor felnőttként tudna KÜLÖN élni saját pénzből.