Van itt olyan akinek szintén gondot okoz a szülőktől való függetlenedés? Többi lent

Egy csomó ilyen ember van az életben. Csak nehéz elfogadni, amikor a saját szüleink is ilyenek...

Képzeld azt, hogy recepciós vagy, ők meg valami elégedetlen vendégek, akikkel nem lehetsz tiszteletlen, mert kirúg a főnököd: hallgasd végig őket, de ne húzd fel magad: ha ugyanazt mondják már huszadszor, az egyik füleden be, a másikon ki. ;-)

Vagy amikor ők nem hallgatnak végig téged, te se hallgasd végig őket. Fordulj sarkon és hagyd őket faképnél, menj át a másik szobába és csukd magadra az ajtót vagy ilyesmi. És közben (de nyugodt hangon, nem kiabálva) közöld velük, hogy majd ha hajlandóak lesznek téged is végighallgatni, akkor folytathatjátok a csevelyt. Ne menj bele olyan helyzetekbe (illetve lépj ki belőlük), amikor kisgyerekként próbálnak kezelni.

Tudom, hogy rém nehéz kibírni, tényleg. Ha első gyerek vagy, vagy egyke, akkor még nehezebb, mert még csak most tanulják ők is, hogy milyen az, amikor felnőtt gyerekük van, még sose voltak ilyen helyzetben. Az sem olyan könnyű azért. Ráadásul annak kapcsán, hogy felnőttél, azzal is szembesülniük kell, hogy rohamosan öregszenek...

Az a lényeg, hogy ne menekülés legyen majd az elköltözésed, hanem valóban megfontolt döntés.

"hiába tennék meg mindent amit elvárnak, nem lennék felnőttebb a szemükben, sőt, talán még jobban azt éreznék hogy na végre, azt csinálja amit mi elvárunk, akkor támasszunk még több elvárást. Így pont hgoy nem az önállóság, hanem a függés felé sodornám, immár saját magamat. Vagy nem?"

De igen. Ezért ne is tegyél meg mindent, csak azt, amit akkor is fontosnak vagy hasznosnak tartanál megtenni, ha ők nem mondanák, hogy csináld, meg amit szívesen megtennél tőlük teljesen függetlenül is.

Ne nekik akarj megfelelni, hanem saját magadnak: ha te saját magadtól elvárod, hogy pl. rendet tarts magad körül, akkor tartsd rendben a szobádat (úgy, ahogy te rendesnek érzed, ne feltétlenül úgy, ahogy ők definiálják a rendet); ha te magad elvárod saját magadtól, mint felnőtt embertől, hogy beszállj a rezsibe, akkor szállj be (de ne egyoldalúan ők határozzák meg, hogy mennyivel, hanem közösen beszéljétek meg); adj nekik is a szabadidődből (pl. ha megkérnek rá, menj el bevásárolni), de ne úgy ugrálj, ahogy ők fütyülnek (hanem pl. te döntsd el, hogy melyik napon mész bevásárolni, ne hagyd, hogy azt is ők találják ki, beosztva a te saját szabadidődet), stb.

"olyat várnak el, hogy ne legyek ennyire magamba forduló. De ezt nemcsak mondják hanem szidnak érte nagyon. Nem értik hogy pont ezért vagyok ilyen, de ha nem így lenne, akkor sem tudok ezen egyik napról a másikra változtatni. Miért nem fogadnak el úgyahogy vagyok és inkább miért nem támogatnak ebben, miért akarnak folyton, mindenben megváltoztatni? Ez is fáj"

Tudják ezt? Legalább néha sikerül beszélni velük ilyesmikről? Ha igen, akkor lassan azért majd csak átmegy az üzenet... És úgy egyáltalán: beszélgessetek sokat (de csak amíg nem kezdenek bántani megint, mert olyankor lépj ki a helyzetből, ne hagyd magad bántani).

Ha alapjában véve szeretitek egymást, akkor azért nincs olyan nagy baj - csak folytatódik a kamaszkorod még egy ideig, függetlenül attól, hogy hány éves vagy...