Gonoszság, ha nem akarok egy fedél alá kerülni anyámmal?

Rövidre próbálom.

A kapcsolatunk rengeteg stresszel jár nekem. Nincs férje, több gyereke, csak én. Egyébként a férjem jobban kijön vele, a gyerekeim imádják, mert tud ő normális lenni, ha akar, de kettőnk kapcsolata olyan rossz, hogy már többször gondoltam, hogy miatta fogok pszichológushoz menni.

Ha nem venném el a gyerekektől a nagymamájukat evvel, már rég örökre megszakítottam volna a kapcsolatot. Észre sem veszi, mennyire mérgező rám nézve, mindig mindenért én vagyok hibás, már gyerekkoromban így volt ez. Ő meg a fantasztikus anya, aki egyedül felnevelt, akit mindenki csodál. Ha jön, az unokáihoz jön, én ilyenkor van hogy hagyom őket játszani, és inkább elmegyek, mert tudom, ha maradok, vita lesz, olyat meg ne halljanak a kicsik. De ez nem állapot, hogy menekülnöm kell otthonról, ő meg azt hiszi, hát milyen nagy segítség, ő vigyáz rájuk. Szeretem nagyon, de elviselni nem bírom. Állandóan van valami baja, olyanokat megenged velem szemben, amit sok szülő nem tenne meg.

Egyre többször gondolok arra, hogy külföldre költöznénk, minél messzebb tőle. A gyerekek miatt nehéz döntés ez, mert tényleg szeretik, velük nem ilyen, nagymamaként nagyon jó. Az ismerősök, rokonok nem tudnak róla, hogy mit művel, mert totál mást ad elő. Egyszer tök normális, aztán mindig bekattan, gyártja az ostoba elméleteit, szerinte a hold is azért kel fel, hogy őt bántsa.

Tudom, ha szükséges lenne, hogy együtt lakjunk, egy hét után felakasztanám magam.

Általában nyugodtabb vagyok vele kapcsolatban, de ma már megint én voltam a rossz valami piszlicsáré dolog miatt.

Mit tehetnék? Úgy érzem, nincs megoldás, ami számomra jó, és a gyerekeim se sínylik meg.