Nem bírom feldolgozni, félek a jövőtől, ti mit tennétek a helyemben? Nem szeretném így leélni az életem.
Szóval röviden a probléma, anyám mozgássérült, egy 5 évvel ezelőtti balesetből kifolyólag, leesett a tetőről. Apám már gyerekkoromban meghalt, a nagypapám él már csak, jelenleg Ő gondozza többnyire anyát. Pelenkázni kell, és csak a felső testét érzi.
Igazából amiatt vagyok folyamatosan lehangolt, hogy így kell leélnem az életem, hogy anyámat kell majd gondozni, mert Ő ezt úgymond "elvárja", mert amikor gyerek voltam, akkor jó anya volt ( ez tényleg igaz, nagyon sokat foglalkozott velem, és mindent megadott).
Persze ez azt jelenti, hogy vele kell laknom, és "ápolni". Igazából én nem mertem neki semmit mondani, de külföldön képzeltem el a jövőm, de így én lennék a legnagyobb szívtelen dög, aki itt hagyja, meg persze a rokonok is csak köpködnének rám.
Igazából én ezt az egészet nem szeretném, itt vagyok 22 évesen, még sose volt barátom sem, de nem is merek ismerkedni így...
Szerintetek mi lenne a megoldás? Attól tartok, ha a nagyapám meghal, akkor minden az én nyakamba szakad majd, hiába tanulok, főállásom az otthoni szolgálat lesz, mert 4-5 óránál több időre nem tudom itt hagyni (katéter leengedése miatt), így kb felesleges a diplomám is (végzős villamosmérnök Bsc)...
Ilyen esetekben szerintetek mi a megoldás, ésszerű "eljárás"? Ti mit tennétek a helyemben, a jövőben?
Igazából az a gond, hogy a lelkiismeretem nem bírná azt sem, ha itt hagynám, és sajnos többször gondolkoztam már öngyilkosságon is mint végső opció, mert normális családot szerettem volna, és nagyon nem vagyok az az ápolónő tipus, hogy ebben éljek.
75!
Látom nem zavar hogy eddig is a kérdező mellett álltam és nem találom noormálisnak a helyzetet. Olvasd már el a 71-es válaszomat, ha nem esik ugyan nehezedre!
Nem olvastam el minden hozzászólást, de abban a pár hozzászólásban amit olvastam, senki nem írta le a lényeget!
Mégpedig azt, hogy a kérdező anyukájának sürgősen PSZICHOLÓGUSRA LENNE SZÜKSÉGE!
A kérdező anyukája érthető okok miatt depressziós, amit kivetít a kérdezőre, belé kapaszkodik és így őt is "lehúzza a mélybe".
El kell vinni minél előbb pszichológushoz az anyukát. A pszichológus elmagyarázza, hogy nincs joga a saját gyerekének a jövőjét tönkretenni, elvenni a lehetőségeit. A pszichológus segít feldolgozni a traumát és segít megértetni, hogy szakemberekre van szüksége akik tanulták a szakszerű ápolást, tudják kezelni a katétert, tudják mi az a felfekvés stb, stb. Tudják napi szinten emelgetni a beteget.
Folyamatosan kellene járnia pszichológushoz a kérdező anyukájának, hogy megértse, nem láncolhatja magához a gyerekét. Ezt az egészséges pszichével rendelkező emberek megértik, azért is írták le ezt itt a válaszokban is.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy a jog bünteti a személyi szabadság korlátozását. Tehát jog szerint oda megy a kérdező ahová akar. Ennek a korlátozása büntetendő.
Az erkölcsi része pedig az, hogy szakápolókra kell bízni az anyukát, NEM KELL magára hagyni, de ezt vele is meg kell értetni, erre kell a pszichológus.
A kérdezőnek pedig azért kellene pszichológus, mert belenevelték hogy érzelmileg hagyja magát zsarolni, megfelelési kényszere van, bár már kezdi érteni, hogy milyen élet vár rá ha ez hosszabb távon így marad.
Jó munkát kell szereznie a kérdezőnek, a képességei megvannak hozzá, és úgy tudja majd fizetni a szakápolást (otthont). Ha első körben csak házi betegápoló jönne, már az is egy "elszakadási folyamat" lenne, ahol az anyuka hozzászokik egy szakemberhez.
Nem KELL gondoznod! NEKED semmiképpen, ugyanis nem vagy ápoló és nem adhatod fel az életedet.
Fizetsz gondozót vagy beadod egy otthonba, ahol gondokodnak róla - ennyit tehetsz - vagy tönkremész 3 éven belül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!