Nem bírom feldolgozni, félek a jövőtől, ti mit tennétek a helyemben? Nem szeretném így leélni az életem.

Így valóban nem lehet élni, hogy állandóan attól rettegsz, hogy neked mekkora teher lesz majd valamikor a saját Édesanyád. Eleve nagyon rosszul állsz hozzá a dolgokhoz.

Azért mert anyukád mozgássérült, nem jelenti azt, hogy neked nem lehet saját életed! Ha akartad volna, már eddig is létesíthettél volna párkapcsolatot. Egyszerűen csak Édesanyád állapotát használod ürügyként arra, hogy ne kelljen csinálnod semmit, hogy más téren se kelljen semmilyen felelősséget vállalni, mert hogy ANYUKÁD MIATT ÚGYSE MEGY MAJD SEMMI. Édesanyád mondta azt, hogy elvárja majd tőled, hogy áldozd fel az életedet az ápolására? Gyanítom, hogy nem mondott ilyet. Ha ilyen önző lenne, akkor már most is azt követelné, hogy ne a nagypapád gondozza őt, hanem te!

Nem hülye, tisztán látja hogy te alkalmatlan vagy a feladatra, különben te ápolnád!

Miért nem mozdultál már korábban és mentél ki külföldre tanulni, dolgozni? Most is nyugodtan elmehetnél, hiszen van, aki gondozza anyukádat, a nagypapa még nem halt meg és reméljük, hogy jó egészségnek örvend és úgy is marad még nagyon sokáig.

Miért azon sírsz, hogy mi lesz később, közben meg semmit se teszel, amíg még lehet?

Azt se mondta senki, hogy köteles vagy te/egyedül ápolni majd az anyukádat. Ha olyan nagy karriert látsz magad előtt a szakmáddal, akkor csak lesz annyi kereseted hogy felveszel egy szakembert az anyukád mellé! De ha mégsem, az önkormányzattól lehet igényelni ápolót szociális alapon ingyen, akár napi 24 órában is, ha indokolt!

Ha annyira lelkifurdalásod lenne, amikor külföldön dolgozol, bármikor hazajöhetsz meglátogatni őt, hogy lássa, tényleg törődsz vele. De azt is megmondhatod neki őszintén, hogy te képtelennek érzed magad az ápolására (mintha nem tudná), viszont mindent tőled telhetőt meg fogsz tenni azért, hogy megkapja a megfelelő ellátást és nem fogod magára hagyni, elhanyagolni. Attól még nyugodtan alapíthatsz családot és építheted a jövődet és közben vele is tudsz foglalkozni.

Arról nem is beszélve, hogy sajnos bármikor megtörténhet, hogy Édesanyád távozik az élők sorából, vagy akár te is meghalhatsz már holnap.

Ha már az öngyilkosságon gondolkozol, akkor a probléma veled van, nem az anyukáddal. Az ő állapotát használod ürügyként, őt hibáztatod a múltbéli/jelenlegi/jövőbeni sikertelenségeidért.

Gondolj bele, hogy mennyi boldog percet elszalasztottál azzal, hogy állandóan a jövő miatt vagy kikészülve! Lehetne boldog kapcsolatod, szeretettel és szerelemmel töltött óráid, remek állásod, de neked ezek inkább nem kellenek, csak mert akárhány év múlva neked kell gondozni az anyukádat...

Ha 20 évig ápolja még a nagypapa anyukádat, akkor 20 évig fogsz sírni, hogy mi lesz a jövőben? Vagy hány évet fogsz még elpazarolni az életedből semmittevéssel?

Én így ismeretlenül is biztos vagyok abban, hogy az Édesanyád soha nem akarná azt, hogy te semmit se csinálj az ő, vagy a te életed végéig, csak őt ápold.

És azért azt se felejtsd el, hogy csak egy Édesanyád van (és bármelyik pillanatban elveszítheted őt), neki pedig csak te maradsz, ha a nagypapád elmegy. Arra gondoltál egy percig is, hogy neki milyen szörnyű lehet megbékülni a saját állapotával?

Persze ezek továbbra sem jelentik azt, hogy áldozd fel érte az életed, de jó volna többször emlékeztetni magad erre, mert ha hirtelen elveszíted őt úgy, hogy ilyen gondolataid vannak, piszkosul nagy lelkifuralásod lesz életed végéig. NEM megkönnyebbülést fogsz érezni...

Mert csak akkor becsüljük meg a szeretteinket, amikor elveszítettük őket.

Tapasztalatból mondom.