Nem bírom feldolgozni, félek a jövőtől, ti mit tennétek a helyemben? Nem szeretném így leélni az életem.

Szóval röviden a probléma, anyám mozgássérült, egy 5 évvel ezelőtti balesetből kifolyólag, leesett a tetőről. Apám már gyerekkoromban meghalt, a nagypapám él már csak, jelenleg Ő gondozza többnyire anyát. Pelenkázni kell, és csak a felső testét érzi.

Igazából amiatt vagyok folyamatosan lehangolt, hogy így kell leélnem az életem, hogy anyámat kell majd gondozni, mert Ő ezt úgymond "elvárja", mert amikor gyerek voltam, akkor jó anya volt ( ez tényleg igaz, nagyon sokat foglalkozott velem, és mindent megadott).

Persze ez azt jelenti, hogy vele kell laknom, és "ápolni". Igazából én nem mertem neki semmit mondani, de külföldön képzeltem el a jövőm, de így én lennék a legnagyobb szívtelen dög, aki itt hagyja, meg persze a rokonok is csak köpködnének rám.

Igazából én ezt az egészet nem szeretném, itt vagyok 22 évesen, még sose volt barátom sem, de nem is merek ismerkedni így...

Szerintetek mi lenne a megoldás? Attól tartok, ha a nagyapám meghal, akkor minden az én nyakamba szakad majd, hiába tanulok, főállásom az otthoni szolgálat lesz, mert 4-5 óránál több időre nem tudom itt hagyni (katéter leengedése miatt), így kb felesleges a diplomám is (végzős villamosmérnök Bsc)...

Ilyen esetekben szerintetek mi a megoldás, ésszerű "eljárás"? Ti mit tennétek a helyemben, a jövőben?

Igazából az a gond, hogy a lelkiismeretem nem bírná azt sem, ha itt hagynám, és sajnos többször gondolkoztam már öngyilkosságon is mint végső opció, mert normális családot szerettem volna, és nagyon nem vagyok az az ápolónő tipus, hogy ebben éljek.