Hogy szakítottátok meg a kapcsolatot a szüleitekkel? Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

Amikor anyám megmondta, hogy annál könnyebb velem jóban lenni, minél távolabb vagyok.

Ha ő ilyen nem beszélünk, de jó a viszony jellegű dinamikát akar, ám legyen.

Apám 10 éve nem állt szóba velem, de amúgy is mufurc, antiszoc, megsértődött anno, nála örökre elvágtam magam.(ezt eljátszotta az összes családtaggal, szóval nem csak nálam a hiba..) Próbálkoztam, hiszen egy lakásban éltünk, de hiába. Azóta sincs kapcsolat, anyámmal együtt élnek, fröcsögnek mindenre és mindenkire, számát sem tudom. Pedig gyerekként nagyon apás voltam.

Anyámmal úgy egy éve, az utolsó csepp az volt, hogy a paranoiája, őrülete odáig fajult, hogy mindenféle vad dologgal nekemállt és terjesztette is rólam ismerőseimnek! Home office-otthoni szexmunka (lóf*szt, call center),

nagyon beteg voltam-AIDS-es vagy vagy mi bajod? Ezt csinálta mindig is, halálra riogatott gyerekkorom óta, felnőttként meg ezek az agyszüleményei és nekem esik agresszívan..

Mentálisan már olyan szarul voltam, hogy inkább vele is megszakítottam a kapcsolatot. Tudok róluk, jól vannak-e, stb, de nem beszélünk. Nem sikerült feldolgozni még, de jobb így.

Szüleim elváltak, 2 hét itt, 2 hét ott volt, elegem lett, ráadásul apámnál utáltam lenni. Anyámhoz költöztem, majd most karácsony előtt összevesztem apámmal. Karácsonyra tőlem egy személyesebb bögrét kapott, kedves gesztusnak gondoltam, de undorító módon reagált, tőle meg csekket kaptam egy szappantartóba gyűrve. Nekem ez volt az utolsó csepp, soha többet nem vagyok hajlandó beszélni vele.

18 éves vagyok.

Majdnem 7 évvel ezelőtt, amikor a párommal bejelentettük, hogy összeházasodunk, a szüleim minden utolsó rohadt alaknak elhordtak, hogy hogy tehetem ezt velük, mennyire hülye vagyok, hogy hozzámegyek, menjek is, majd megöl és elrabol, inkább találnék magamnak valakit itt a városban, ahelyett, hogy külföldi palikkal szórakozok.

Valahol megértettem az aggódásukat, a párommal 3 évet töltöttük távkapcsolatban, különböző országban, és a hetedik találkozó után döntöttünk úgy, hogy tényleg együtt szeretnénk, tehát nem volt sok idő, de mindketten biztosak voltunk ebben. Ennek ellenére, lehetett volna szebben is előadni az aggódást, illetve egy ujjukat sem mozdították azért, hogy megismerjék, beszélgessenek vele (persze az én tolmácsolásommal), vagy nyissanak felé, a párom pedig egy idő után feladta azt, hogy bármikor is elfogadják, beszéljenek vele.

Az incidens után 1 héttel, amikor utazott volna vissza az országába, éjszaka én is összepakoltam, még kora reggel elmentünk, kiköltöztem hozzá. Azóta nem beszéltem velük, az elején rengetegszer hívtak, de sosem vettem fel.

Azóta van 2 gyönyörű kisfiunk, 10 éves évfordulónkat ünnepeltük egy hete, 7 éve leszünk házasok a nyáron, és baromi boldogok vagyunk.