Azoktól kérdezem, akik megszakították a szülőkkel a kapcsolatot, mi volt az utolsó csepp? Mennyire volt nehéz véghezvinni? Hogyan reagáltak a szülők?Mennyivel lett jobb az életetek utána?

Apámmal teljesen, anyámmal részlegesen.

Az ő házasságuk csak látszat volt. Apám rendszeres szexet kereset, anyám pedig egy férjet, aki gyereket csinál neki. Mindketten beismerték nem is egyszer a fülem hallatára, hogy nem szerelemből jöttek össze.

Apám ivott, és amikor elkapta az ideg, akkor bántalmazott minket. Egy ideig fogtam anyám pártját, de amikor beismerte, hogy a terhessége előtt is verte, akkor már elkezdtem máshogy nézni rá. Albérletben laktunk, majd ismerősnél bizonyos feltételek teljesítéséért. Apám hol ivott, hol nem. Anyám szexszel próbálta irányítani. Sokszor ki voltam zárva otthonról, s a szobám külön volt tőlük, s más lakrészhez tartozott. Az udvaron keresztül kellett mennem, ha be akartam menni például a konyhába. Sokszor nem ettem, és az utca végén lévő kútnál eresztettem magamnak vizet, mert sokszor kulcsra volt zárva az ajtó, vagy csak hallottam, hogy veszekednek.

Amikor tinédzser lettem a fizikai bántalmazás alább hagyott, mert akkor már megvédtem magam. Anyámmal is többször összekaptam azzal kapcsolatban, hogy nem gondolja, hogy ez az élet nem élet. Nem volt gyerekkorom, tinédzserkorom, távolt tartottam magamtól mindenkit. Nem mentem tovább tanulni, inkább gyorsan kitanultam egy szakmát, és elmentem dolgozni.

Akkor többször felajánlottam dobja ki, majd én eltartom őt. De anyám csak annyit mondott, hogy nem akarja, hogy eltartsam, apám pedig nem engedi dolgozni. Aztán jött egy férfi, és anyám kidobta apámat, aki akkor a zártkertünkben lévő házba költözött. Én próbáltam kimaradni az egészből, s a kapcsolatot akkor szakítottam meg, amikor összejött egy nővel, és azt mondta, hogy amit kint találok a háznál mind az enyém lehet. Amikor kimentünk anyámmal tele volt szeméttel az udvar, s az ablakból ki volt verve az üveg. A fűnyíró bent a házban, kifolyva belőle az olaj, s az egész házban olyan büdös volt,hogy alig lehetett megmaradni. Akkor volt zárcsere, és döntés a kapcsolat megszakításához. Apám állandó rögeszméje volt, hogy szervezkedünk ellene. Akkor felhívott, és elmondott mindennek, én pedig szembeállítottam mindennel amit csinált.

Gyerekként volt, hogy szándékosan ingerelt, és amikor látta, hogy kezdek ideges lenni, akkor tovább csinálta, mert tudta, hogy valamikor vissza fogok szólni. Ha ez megtörtént, akkor jött a verés, hogy szemtelen vagyok, de volt rá alkalom, hogy könyörögtem hagyja abba a csesztetésemet, mert nem vicces, de ő csak csinálta. Az akkor eset az volt, hogy mindig együtt mentem iskolába az egyik osztálytársammal, aki lány volt. Mindennap azzal jött, hogy mikor lesz már gyerekünk, mikor veszem feleségül. Akkor voltam 10 éves. Egyszer felkeltem, és kirohantam a szobából, s ő utánam jött, majd megpofozott, és amikor észrevette, hogy nyoma maradt, akkor még egyszer megvert nadrágszíjjal, hogy lehettem ilyen hülye, hogy nyom maradt az arcomon. Egy hétig nem mehettem ki a szobából, nehogy meglássák. A verést akkor hagyta abba, amikor tinédzserként emelte a kezét, és mondtam neki, ha hozzámér leszúrom. A verbális bántalmazást pedig akkor, amikor elkezdtem dolgozni, és konkrétan leordítottam az udvaron, hogy tanuljon meg viselkedni, mert nem vagyok a kutyája. Gondolom ott esett le neki, hogy nem félek tőle, felnőttem, s meg tudom magam védeni, s mivel van munkám már nem tud sarokba szorítani, mert ő tart el.

Anyámmal részben szakítottam meg a kapcsolatot. Ő az a tipikus energiavámpír, akivel ha épp jó dolog történik akkor is csak a rosszat tudja mondani, vagy azzal párosítani. Például ha jó idő van, akkor azt hozza elő milyen volt, amikor rossz volt, és nem tudott kimenni sétálni. Az élettársa hasonló jellem, mint az apám, csak nem annyira agresszív, ellenben jobban nyomja a piát. Na ő neki már nem engedtem, hogy uralkodjon rajtam, és már az első húzásánál helyretettem.

Anyám kidobni nem akarta, én pedig két éve 200 km-re arrébb a fővárosba költöztem, hogy megszabaduljak ezektől a dolgoktól. Hetente beszélek vele, hazalátogatni ritkán látogatok, mert a pasit kidobni nem akarja.

A kapcsolatuk szintén csak látszat, és látható, hogy nem szeretik egymást, de egyedül megmaradni nem tudnak. Ezért kell a másik. Állandó a veszekedés, s a feszültség. Tavaly nyáron például annyira berúgott, hogy anyám nem mert hazamenni engem meg hívogatott, és nem szólt bele. Na akkor bevadultam, hazautaztam, és odavágtam a földhöz. Verbálisan anyám is kapott egy sorozatot, hogy jó lenne, ha normális embert választana maga mellé, és nem ezekkel kellene foglalkoznom.

Idővel eljutottam arra a szintre, hogy nem kell szégyellnem mit csináltak a szüleim, hogyan bántak velem, mert nem az én dolgom. Sokszor, amikor elmesélem, akkor megdöbbennek az emberek, mert vidám, sokat poénkodó férfivá nőttem ki magam, és meglepődnek honnan van ennyi energiám, és életkedvem.

33/F

#5 ez...nagyon durva! Kivanom h ezentul csak szeressenek teged! Megrokonyodve olvastam!!

❤️❤️

Még nem szakítottam meg a kapcsolatot anyámmal, de amint majd összeköltözünk a barátnômmel az lesz.

Nem sokat beszélek vele szerencsére, mivel elköltözött az ország másik felébe még júliusban. Én nagyszüleimhez kerültem, de semmi se lett elintézve jogilag/családbafogadás pl/még mindig jóanyám a gondviselõ, gyerektartást se ad, csak a családit utalja, nagyritkán ad egy pici zsebpénzt...néha átmegyek apámhoz, ôt nem igazán érdeklem. 20K-t ad gyerektartásnak(mivel 12-13 voltam amikor eljöttünk apámtól anyámmal a pasija miatt, és szóban megállapodtak hogy 20ezer jóvanaz). Számomra nincs már anyám. Amikor nagy szükségem volt segítségre nem jöttek haza, csak Messengeren írkált hogy EDDIG mennyi mindent megtett...hát kösz mondom, most lenne szükségem a segítségre.

Valamint anyámnak fontosabb a férje. Ez azt jelenti, hogy sose tudtam vele kettesben elmenni boltba, beszélgetni, mert csak akkor vitt el boltba ha a pasiját vitte dolgozni/Tescozott a gyerek/. Ha valamit elmondtam anyámnak egybôl elmondta a faszinak is...még azt is hogy megjött...

Továbbá olyan szinten állathalmozó volt hogy az hihetetlen. 2 kutyáját nekem kellett vinnem oltásra(itt vannak nagyszüleimnél), egy forintot nem adott bele, pedig az õ kutyái. De vett tavaly tavasszal egy dobbermant, úgyhogy számára még a kutya is fontosabb, mint hogy én hogy vagyok. A kutyájának minden szart megvesz(Halloweenes nyakörv...mert csak 3 nagyörve meg egy hámja van...), de nekem nem ad pénzt mert "nincsen".

A családban én vagyok a rossz gyerek mert ellenük vagyok. De könyörgöm...milyen szülô az aki csakúgy otthagyja az anyja nyakán a gyereket, és leszarja mi van vele?

Alig várom már hogy elteljen ez a pár év és el tudjak húzni innen.

17/L

Apukám 4éves koromban meghalt. Anya rá fél évre összejött nevelőapámmal, aki kb egyből hozzánk is költözött.

Nevelőapámnak mintha 2enje lenne. Az egyik aki nagyon szeret minket, a másik aki viszont egy idióta.

Alapjáraton a jó énje működött, de ha elindult a hangya az agyába, akkor egyből megőrült, nem kímélve senkit. Ha kidühöngte magát, akkor visszakapcsolt, bánta amit tett, ismét jó volt velünk.

Ezt főleg az alkohol váltotta ki. Olyankor semmi nem volt jó. Akkor kb mindenért is én voltam a hibás. Rengetegszer megvert. Anyám pedig minden alkalommal ezt végignézte. Volt, hogy azért kaptam, mert 10percel késöbb értem haza a suliból. Volt, hogy azért, mert a nagymamámat juttattam eszébe, akit utált. Volt, hogy azért, mert 2szem morzsa volt a szobámba a földön. Volt hogy oka se volt, akkor valamit felhozott, amiért azelött kaptam már.

Így teltek az éveink, olyan kb 15eves koromig. Onnantól a verések mar nem engem illettek, hanem anyámat. Onnantól már ő is hibás volt.

Anyám meg tűrte. Jól meg lett verve, nem beszéltek 2napig, addig nekek panaszkodott, hogy szakítanak, nem bírja, elege van. Aztán jött nevelőapám, jól megdugta (persze mindig úgy, hogy mi halljuk, pont leszarták) azt ment az élet tovább, mintha mi sem történt volna.

Olyan 18körül már nem csak anyám, hanem ujra én is porondon voltam. Akkor fizikailag már nem kaptam, verbálisan annál többet. Hiába csináltam bármit, az csak rossz volt.

20évesen érettségivel a kezemben szakmát tanultam, nyelvvizsgáztam, dolgoztam, otthon is besegítettem nem kicsit. Mégis azt kaptam csak, hogy kevés vagyok, belőlem nem lesz semmi... keressek egy gazdak faszit, baszassam meg magam, essek teherbe, azt úgy van esélyem az életre, mert majd eltart a gyerekkel... hogy lehet ilyet mondani?!

Megszabták hova mikor kivel mehetek. Mit vehetek a saját pénzemből. Nagyon éreztem, hogy ez így nem élet, változtati kellene, kilépnem innen. Csak esélyem nem volt. Barátaim nem nagyon voltak, pasim nem lehetett. Pénzem nem volt, hiába kerestem jól.

Aztán 23 voltam, megismerkedtem egy fiúval. A legelején felvázoltam neki, hogy milyen nevelőapám, hogy mik a szabályok (hogy nem úgy van, hogy akkor talizunk amikor akarunk). Ő ennek ellenére engem akart. Megszerettük egymást. Mindezt úgy, hogy hazudtam otthon, hogy kivel hova megyek. 2honapja voltunk együtt, mikor felvetette, ha gondolom költözzek hozzá. Szivem szerint abban a percben már csomagoltam is volna, csak nem akartam teher lenni a nyakán. Vártam. Nem kellett sokáig. Nyelvvizsgázni mentem, már elötte azt hallgattam, hogy úgyse fog sikerülni, mert szerencsetlen vagyok. Vizsga utan hazamentem, első kérdés: ugye megbuktál? Mondtam hogy nem, nem kaptuk még meg az eredményt, nem javították ki. Na ne hazudjak, ninca olyan, hogy az írasbelit nem mondják meg egyből, hogy sikerült. Mert hazudok, megbuktam, hülye vagyok, stb...

Adsig birtam. 23evem nyomorát visszaordítottam. Anyám szokásához híven csak tátogott, mint hal a szatyorba. Nevelőapám meg közölte takarodjak. Nem kellett 2x mondani.

2szatyor ruhával és 2000ftal kiálltam a ház elé, felhivtam a fiút, aki magahoz költöztetett.

Masnap az első dolgom volt, hogy a saját fizetésem és árvaellátasomat a saját számlámra átkérjem. Addig anyám kapta, mert nekik ez járt...

Pár hétig nem is kerestek. Majd jött a fizetés napja. Másnao anyám felhívott, hogy nem kapták meg. Hát persze hogy nem. Miert kellett volna? Mert kicsesztem velük, nevelőapám örjöng. Hogyne csesztem volna ki. -200ezer így nekik egyből. Anyám még próbált meggyőzni, legalább az árvaságim adjam nekik, akkor az jobb fényben tüntetne fel nevelőapám elött, hátha ki tudnék békülni vele... na azt ott anyámat elhajtottam... mert én se békülni nem akarok, se az én pénzem nem fogják látni többé. 2évig egyáltalán nem beszéltem velük. Azt utana voltak próbalkozasok, de mindig én lettem a hibás... így hanyagolom már őket amennyire lehet.

Most 28vagyok, a fiú azota a férjem. Van egy csodálatos fiunk is. Lett egy jó munkám, autóm, közös házunk. Mindezt önerőből.

Nevelőapám pedig valtig állítja, neki köszönhetek mindent, ha nem így nevel, nem itt tartanék....