Akik rossz vagy semmilyen kapcsolatot ápolnak a saját édesanyjukkal, mi volt az utolsó csepp a pohárban?

Utolsó, azért ez nagyon kemény, ha téged nem is érdekel, sajnálom.

Nekem még nem volt utolsó csepp, és apámmal lesz nem anyámmal, de szinte biztos, hogy a párom miatt. Már amikor annyira önálló leszek, hogy úgy elmondhatom itthon, hogy azzal a lendülettel be is vágom az ajtót magam mögött. Sosem fog elfogadni minket.

Én tartom vele a kapcsolatot, de ritkán és több ezer kilométerről. ..

Soha nem lehetett vele beszélni, bármit mondok, teszek, az úgy nem jó, bezzeg x (szomszéd, a kollégája, ismerőse, fodrásza, stb gyereke ), soha oda se figyelt ránk, nem bátorított, nem támogatott, nem védett meg a mostohaapától, s a mai napig őt védi, legyint rá, holott terrorban, örökös cirkuszban nőttünk fel. Úgy csinál, mintha normális gyerekkorunk, meg családunk lett volna.

Anyàmnàl èltem 24èves koromig többször megpróbàltàm elköltözni több kevesebb sikerrel. De mindíg közbehjött valami ami miatt vissza kellett költöznöm. Munka anyagi stb gondok.(fiatal voltam) Sokat segítettem otthon tataroztam a hàzat rendeztem az udvart intèztem az ügyeket meg hasonlók. Anyam javarèszt a facebook előtt volt.. Egyszer összeszólalkoztunk azon hogy a macskàjàt ne engedje màr be a szobàmba mert teliszarik meg teliszőröz mindent. Nem figyelt ràm le se szarta hogy allergiàs vagyok a macskaszőrre hiabà magyaraztam neki màr 100x.

Kihúztam az internet csatlakozót a falból erre ,ràmhívta egymàs utan 2x a rendőrsèget 2óra leforgasa alatt ,megvàdolt csalàdon belüli erőszak vàdjàval.

A rendőrök kijöttek de nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel ,mert làttàk hogy elborult az agya ès összefüggèstelen dolgokat magyarazott a rendőröknek. Ezen a ponton belàttam èn is hogy jobb ha mihamarabb elhagyom a szülői hàzat.

De inkàbb a vàrost is. Mivel pekhemre az a rendőrkisasszony jött ki kèt rendőrtisztel akinek 2 èvig próbàltam előtte udvarolni. Ègett az arcom mint a rongy.

Úgyhogy egèsz külföldig mentem dolgozni mint sofőr. Ennek mar 10 ève ,Úton èjjel úton nappal mint egy bőrönd.Úr vagyok. A semmi ura!

De nem kell idegelnem magam nap mint nap a hülyesègen. Nem hepiend de ez is valami.

Azóta a szülöi hàz úgy nèz ki mint egy csövestanya az udvart a gaz felveri tiszta pusztulat az egèsz.

Nekem anyámmal nem volt valami fényes a kapcsolatunk. Nagyon eltért a habitusunk. Neki nagyon nehéz élete volt, saját anyja-öccses lelkileg-anyagilag terrorizálták. Aztán finoman szólva apámmal sem nyere meg a lotto ötöst (alkohol, megcsalások, verések mindennaposan). Kb 36 éves koromig én voltam a család fekete báránya. Igy utolag visszanézve az volt a baj, amit én már egészen kicsi gyerekként is éreztem, hogy nem jó családba születtem. Emlékszem, mennyit gondolkoztam azon gyerekként, hogy hogy a francba kerültem én ide, ezek közé az emberek közé. Ők voltak egy világ, egy rendszer, gondolkodásmód és én egy teljesen más.

Érdekes, de nem ismerték fel, h átlagnál tehetségesebb vagyok. Picit más hozzáállással, családi strukturával, támogatással többet is ki tudtam volna magamból hozni. De mondom, hiába éltunk fizikailag egy fedél alatt, külön univerzum voltunk. Nem értettek. Pedig kevesebb lelki terroral akár (még) sikeres(ebb) is lehettem volna. Mert azért ha az anyagi oldalát nézzük, közvetlen családból én jutottam (anyagilag) legmesszebb. Mert mindennek ki voltam én kiáltva: őrültnek, függőnek. Érdekes, amugy meg eltartottam 3 gyermeket. Saját ingatlanom volt, saját autom. Mindent 90%-ban önerőből, megkeresve a megoldásokat (hitel). Laminált padlot raktam, festettem a lakást.

Csak egy kiragadott példa, hogyan bánt velem a család: 50nm-es panelt festettem. Uganabban a városban volt egy házrészünk, ahol nem lakott senki. Elvárták, h 3 gyermekkel lakjak benne a festés alatt álló panelban. Mert anyámnak kellett a ház, ha egy picit egyedül akar lenni. Aztán a második festéskor, amikor láttam, h tojik midnenki a fejemre, átcuccoltam a gyerekekkel pár hétre az üres házba kérdés nélkül.

Anyámnak teher volt az unokáivel foglalkozni. Tudom, most divatos ez, h öregek nyugdij alatt éljék második ifju korukat. Pihenjenek, utazzanak. Én személy szerint ezt baromságnak tartom. Az idős kornak is megvan a szépsége és ez nem az, h habzsoljuk az ifjukori élvezeteket, mert a család miatt lemaradtunk róluk. Idős korban feladat lenne az élet értelmének mélyebb átlátása, sok tapasztalat összegzése, család összetartása. Unokák felkarolása. Neki ez mindig teher volt. Számára az a kolleganő volt a példakép, akinek a lánya 4 gyereket szült, de a nagyi 70+-osan akart önbeteljesíteni és megmondta, h nyáron 1 hetet hajlandó egész évben az unokáival lenni.

Aztána végén anyám öngyilkos lett egy családi tragédia folyományaként. Én és apám találtuk meg egy augusztusi napon több nap után. Egész életében árulo volt velem szemben, de aztán ez megkoronázott mindent. Megoldani semmit nem oldott, de legalább jó sok további problémát és traumat okozott. Magának és nekünk is.

Már most nem (annyira) haragszom rá. De ha létezik reinkarnáció, remélem hozzá hasonlo mnetalitású emberrel nem hoz össze a sors soha.