Ciki, hogy a párját sosem hívjuk hozzánk, nem?

Férjem lánya 25 éves, 10 éve együtt van a párjával, aki már a vőlegénye is. Nincs gond a fiúval, viszont a férjem nem tudja elviselni... Azt mondja, hogy ő nem ilyen férfit szánt a lánya mellé és találhatott volna 'ennél' ezerszer jobbat, ez csak egy tiniszerelem és majd koppan a lánya, mikor válnak és egyedül kell eltartania két gyereket.

Az a baj, hogy esélyt sem adott a fiúnak soha, régebben elhívtam őket egyszer-egyszer ebédre, ismerjük meg kicsit jobban mi is. Ilyenkor a férjem rá sem nézett, hozzá sem szólt, ha a fiú beszélt, simán közbevágott más témával, kérdéssel. Kellemetlen volt az egész, nem is erőltettem utána... Úgy voltam vele, hogy az ő lánya, hívja őket, amikor szeretné. Na hát azóta sem voltak nálunk együtt, pedig már 4 éve együtt élnek, most nyáron volt az eljegyzésük is. Szerintem nyilvánvaló, hogy ők már egy család, a férjem meg az eljegyzés hírére is annyit mondott, hogy legalább csak '24 nyarán lesz majd az esküvő, addig szakíthatnak is.

Jön a karácsony, kérdeztem, hogy a lányáékat szeretné-e meghívni majd. Mondta, hogy hát majd a lányát hívja, igen. Kérdeztem, hogy és a vőlegényét? Visszakérdez, hogy hát őt minek hívja, majd az megy az anyjáékhoz. Nekem ez így nagyon kellemetlen, én sem érezném jól magam, ha karácsonykor anyósomék a férjemet meghívnák ebédre, vacsorára, rólam meg szó sem esne.

Ciki ez így nagyon, nem? Mit tegyek, hogy a férjem kicsit észhez térjen és elfogadja, nem neki kell szeretnie a fiút?