Hogy kezeljem jól a helyzetet a szüleim és a férjem között ragadva?
Építkezünk.
Szüleimtől ajándékba kapjuk a telket és szeretnének nagyobb összeggel is támogatni, emellett aktívan részt is vesznek az építkezésben.
Telket elfogadjuk, de a pénzt csak végső esetben szeretnénk.
A probléma a szüleim és a férjem közötti kapcsolat.
Szüleim nem érzik a férjem háláját és ebben igazuk is van, tényleg nem érezhető rajt.
Viszont szüleim is -persze jó szándékból- de mindenbe is bele akarnak szólni
Milyen támogatást vegyünk fel, mit hogyan csináljunk, ha vmit magunk megcsinálunk az úgy nem jó, nem úgy kell, miért nem megy férjem munka előtt/után minden nap az építkezésre (több műszakos munkarendben dolgozik). Ő nincs hozzászokva, hogy ilyen szinten irányítsák, így inkább kivonja magát a szüleimmel történő kommunikációból. Ez vmilyen érthető, azonban úgy gondolom kicsit megalázkodhatna ilyen téren, hiszen rengeteg támogatást kapunk.
2 oldal között pedig ott vagyok én és nem igazán tudom, hogyan kezelhetném a helyzetet
Tanácsokat szívesen fogadnék!
Minek hálálkodna, ha csak azért segítenek, hogy mindenbe belepofázhassanak? Én sem tenném a helyében.
Neked annyit kellene csak tenned, hogy leállítod őket határozottan. Ha megsértődnek, akkor így jártak.Ajándékot nem azért adunk, hogy utána mi irányítsunk. Foglalkozzanak a saját életükkel. Ha ez nem megy akkor tartsák meg a pénzüket. Nektek meg ideje lenne önállóan élni.
Nem kellene elfogadni az "ingyen" telket, mert erre rámegy a házasságotok, minden, amit ott csináltok, lényegében az övék lesz, mindenbe beleszólnak, így semmi értelme.
Esetleg ha megvennétek valamivel kedvezöbb áron, még szóva jöhetne, de így semmi esetre sem.
A férjednek 100 %-ig igaza van, hogy nem teszik neki az egész helyzet, most is, meg késöbb is folyamatosan a fejéhez fogják vágni, hogy ök adtak mindent, neki semmi köze az egészhez.
Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy a szüleid támogassanak ilyen mértékben, akkor garantált, hogy pár év múlva a férjed kilép ebböl a tényleg megalázó helyzetböl és elválik töled.
Ő nincs hozzászokva, hogy ilyen szinten irányítsák, így inkább kivonja magát a szüleimmel történő kommunikációból. Ez vmilyen érthető, azonban úgy gondolom kicsit megalázkodhatna ilyen téren, hiszen rengeteg támogatást kapunk.
Felnőtt ember, nem kisfiú és nem kutya, hogy a csontért cserébe édesanyádék kedve szerint ugráljon műszak után.
Nem kell ajándékot adni, ha cserébe elvárásaik vannak.
Te feleségként a férjed mellé kell állj. Hogy te megszoktad gondolom gyerekkorod óta, hogy becsicskulj a szüleidnek, cserébe bármiért, a te dolgod. A férjedet erre nem kötelezheted.
Milyen hálát várnak tőle amúgy?
Én is visszaadnám a kedves ajándékot és megoldjuk ketten felnőtt emberek mind az anyagi részét, mind azt el tudjuk dönteni, milyen támogatást vegyünk fel. Édesanya-édesapa a saját portáján igazgasson.
A következő férjed biztos örül majd a szép nagy háznak, mert a mostani hamar le fog lécelni, ha anyádék nem állítanak magukon.
Inkább vegyetek egy kisebb házat vagy lakást, de az igazán a tietek lesz, mint hogy anyádéknak kelljen életetek végéig nyalni. Kb 1 perc telt el a "nagylelkű" ajándékozás óta, de már megy a sértődés, hogy nem érzik a "hálát". Ez örök adu lesz náluk, hogy bezzeg ők ajándékba adták nektek a telket, ha nem pattantok majd minden szavukra.
Ebben igazatok van, köszönöm szépen, hogy helyre raktatok
A telket mindenképp el szeretnénk fogadni, mert anélkül nem tudunk hitelt felvenni az építkezésre, ami már tart. Ezt férjemmel is megbeszéltük
De beszélek a szüleimmel, hogy innentől kezdve más anyagi támogatást nem fogunk elfogadni
Annyit még tudni kell, hogy szüleim kapcsolata révén jóvan kedvezőbb áron tudtunk eddig haladni, ami nyilvánvalóan nekünk jól jött, ill. sok mindent saját kézzel oldottak meg nekünk ingyen és mivel mi kvázi laikusok vagyunk a témában, az ő segítségükkel kaptunk szakembereket, alapanyagokat stb. Nélkülük el sem tudtuk volna kezdeni
Férjem nem is szól szüleimhez mikor egy időben dolgoznak az építkezésen, ezt sérelmezik ők igazán, úgy érzik nem ezt érdemlik
Én ebben értek velük egyet vmilyen szinten, hiszen segítségként jönnek oda nekünk
Amiben viszont férjemnek van igaza, hogy ha segíteni jönnek, azért cserébe nem várhatják el, hogy úgy ugráljunk, hogy ők gondolják
Viszont a normális tiszteletet nem érzik, h megkapják
Nem fekete-fehér a dolog, itt mindenkinek félre kellene tenni néhány dolgot, de egyik fél sem fog
A szüleid nagyon unják a saját életüket, ha így viselkednek. A férjed helyében már ultimátumot adtam volna neked. Vagy velem élsz, vagy a szüleiddel a seggüket nyalva. Döntsd el, de kva gyorsan.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!