Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Édesanyám kényszeres hazudozó?

Édesanyám kényszeres hazudozó?

Figyelt kérdés

Mióta felnőttem és nem otthon élek (15 éve kb) feltűnt, hogy édesanyám gyakran hazudik nekem, egészen pitiáner ügyekben (pl. hogy megvásárolt egy cipőt, pedig nem is) és komolyakban egyaránt. Eddig nem vettem komolyan, igyekeztem legyinteni rá, mondván, hogy nem súlyos, mivel többnyire ártalmatlan dolgokról volt szó. Most viszont szükségem volt bizonyos iratokra tőle és kiderült, hogy nem vált el apámtól, pedig nekem határozottan többször is állította, hogy kimondta a bíróság a válást és papírja van róla. Márciusban "adta be" a keresetet az én tanácsomra, mivel már 8 éve külön élnek, hogy váljanak el. Apám passzív az ügyben, őt nem érdekli, vele nem különösebben tartom a kapcsolatot, de többször mondta, hogy nincsenek elválva én meg letámadtam, hogy ne hazudjon már nekem.


Elsősorban rettenetesen haragszom rá, hogy így átvágott és fogalmam sincs hogyan reagáljak rá, anélkül, hogy borzasztóan leordítanám a fejét, amit nem akarok. Így utólag még rengeteg olyan téma áll össze a fejemben, amiben valószínűleg szintén hazudhatott, mert nem tudta alátámasztani a mondandóját bizonyítékokkal (pl. a lakás, amiben lakik elvileg az övé, mert megvette de bizonyíték erre sincs). Nem tudom hogyan tudnám megértetni vele szépen, hogy ne hazudjon a gyerekeinek, főleg, hogy csak mi vagyunk már neki...


2022. nov. 3. 16:24
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
89%
Sajnálom, de szerintem ő ilyen marad. Neki ez "természetes", nem tud már másként viselkedni. Sok minden fog kiderülni, és nem irigyellek érte.
2022. nov. 3. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
26%

"kiderült, hogy nem vált el apámtól, pedig nekem határozottan többször is állította, hogy kimondta a bíróság a válást"


:-O

Te jó ég!!!!

Ez nagyon súlyos!

Orvossal beszéljél mindenképp!

2022. nov. 3. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
At, de nem hiszem, hogy tudsz vele mit kezdeni. Vannak ilyen típusú emberek, akik minden ok és tét nélkül értelmetlenül hazudnak. Nem fogja megérteni, hogy semmi érelme, zsigerből csinálja!
2022. nov. 3. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
89%
Valóban kényszeres hazudozó. Tét nélkül, ok nélkül hazudik. Orvosi eset.
2022. nov. 3. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
Amikor valaki olyan dolgokban is hazudik amiből nem származik előnye vagy nem is áll érdekében, mint például egy cipő vásárlása az orvosi eset. De amíg édesanyád nem látja be, hogy a hazudozása betegség addig nem igazán lehet semmit csinálni.
2022. nov. 3. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
92%

De a te életeden miben változtat az, hogy a szüleid nem váltak el? Ha 15 éve nem élsz otthon, akkor nyilván nem érint már semmilyen gyerekvédelmi támogatás, sem gyerektartás utánad.

Félre ne érts, egyáltalán nem szép dolog édesanyádtól, hogy hazudik neked, csak azt nem értem, miért pont emiatt vagy ennyire kiakadva.

2022. nov. 3. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
5%
Feltunesi viszketegség
2022. nov. 3. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
92%
Én anyám is kényszeres hazudozó. Sajnos ilyenek soha nem fognak változni.
2022. nov. 3. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
76%
Kérdező, de miért ilyen katartikus probléma neked ez a válás megléte vagy nemléte...???
2022. nov. 3. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
55%
Doki tudna javítani a helyzetén.
2022. nov. 3. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!