Dolgozó nagylányom megszakította velem a kapcsolatot, mivel nem fizettem ki számára egy felesleges, OKJ-s tanfolyam félmilliós díját. Miként lehetne helyreállítani a békét? Megkereséseimre ugyanis azóta nem reagál, hiába vált okafogyottá a kérés.

Panna3-nak írom:

Sajnos én még mindig úgy hiszem, hogy az anyja rosszindulata van a történések mögött. Amíg a volt nejem úgy vélte, hogy egyszer majd visszasírom magam, addig rendszeresen járt hozzám a lányom. Amióta viszont összeházasodtunk és szépen élünk az a második nejemmel, bosszúállóvá vált és megpróbál a gyerekemen keresztül frusztrálni.

Nem volt számító a gyerek, nem volt kapzsi és követelődző. Ez csak azóta van, hogy az első egyetemi felvétel után nagyon megjutalmaztam. Ekkor történt valami változás, ami mögött az exem "ide nekem az oroszlánt is" (saját mondása)jelleme dereng.

Sajnos nem volt semmi beleszólásom a gyerek iskoláztatásába. A volt nejem kénye-kedve szerint hozta-vitte egyik iskolából a másikba. Mindig volt valami okossága és összeköttetése pedagógus révén. Így alakult végül, hogy már azt is eltagadta, hogy hányadikos a gyerek középiskolában. Végül 20 évesen érettségizett, ám matekból nem, mert felmentette diszkalkulia miatt. Aztán ezt a tényt valahogy feledve, végül olyan szakra jelentkezett, ahol statisztikát kellett tanulni. A pedagógus volt nejem nem tudta, hogy a statisztika tömény matematika. Így aztán a gyerek nem véletlenül hagyta ott a szociológiát félévkor.

Nos, hát én is tudtam volna nyaralni, ám nem tücsök módjára éltem/élek, spóroltam mindig, mert tudtam, hogy nekem nem lesz komoly nyugdíjam. Szívesen fizettem volna minden tanulmányát a gyereknek, ha arrafelé tendál, hogy átvegye tőlünk a vállalkozást.

Az anyjának 3 X annyi lesz a nyugdíja, mint nekem, mivel én fiatalon - hogy többet tudjak adni a családnak - egyéni vállalkozóként minimálbéres voltam. Ő utána viszont pedagógusként mindig szép járulékokat fizettek.

Most viszont hogy 10 évig keményen dolgoztunk az új nejemmel, gyűlt tartalékunk öregségünkre, úgy tűnik ezt szeretné a volt asszonypajtás a lányomon keresztül elszipkázgatni. Persze én is hibás vagyok, mert beszéltem a gyereknek róla, hogy mibe szeretném fektetni. Ha nem mondom el, hogy jól ment az üzlet, hanem csak panaszkodom, akkor semmi gond nem lenne. No, de én mindig igazat mondtam a lányomnak, nem akartam soha megvezetni. És ez így volt jól úgy vélem, akárhogy is alakult.

Feleségem 3,5 évvel korosabb nálam, úgyhogy arra sem számíthatok, hogy ő fog majd idővel támogatni. Szeretném viszont, ha valaki felvállalná az időskori segítséget, amikor már nem megy a kertgondozás vagy a fűnyírás.

Feleségem lányára sem számíthatunk, mert ő is inkább saját vállalkozást kezdett, minthogy a miénket folytatta volna. Egy évben egyszer-kétszer teszik tiszteletüket a férjével nálunk, pedig 45 km van köztünk. Hívtuk őket 65. szülinapomra, de nem volt érkezésük. Viszont kiszaladtak egy hónapra Amerikába a nővéréhez...

Nos, hát igen... mások a mai fiatalok, mint mi voltunk (ezt korábban sosem gondoltam, hogy kimondom). Én minden hónapban egy hétvégét a szüleimnél töltöttem, majd a családdal is ugyanúgy ütemeztük, pedig az oda-vissza 310 km-es út volt. Amikor ajánlottam a lányomnak, hogy dolgozzon nálunk, csak kikerekedett a szeme és azt mondta: "Apa, Vecsésig esetleg kimennék".

Ja... és amikor még megvolt a pesti házunk, mondtam neki, hogy lakjanak ott a barátjával és akkor nem adjuk el. Azt kérdezte: "és mennyi itt a rezsi? Azt feleltem: úgy 50 ezer.

- Akkor inkább maradunk anyánál - felelte, mert neki csak egy 20-ast adunk havonta.

A lényeg az: nem szeretném a békülés próbája nélkül az örökségemből kitagadni a lányom, és másra hagyni az életem munkája által megszerzett vagyonkát.

Hátha érkezik valami nagy ötlet, ami eddig még nekem nem jutott eszembe.

Néhány kommentelőnek: Amíg engedte az anyja és Pesten laktam, annyi időt töltöttem a lányommal, amennyit csak lehetett. Elvált emberként viszont nem mehettem fel az anyja lakására, csak ha hívtak.

Az első időben még javítottam a tetőszigetelést náluk a padláson, cseréltem a csapokat, szereltem a hangfal vezetékeket, pedig akkoriban mozgásszervi panaszaim voltak és végül kórházba is kerültem.

A lányomat a Hűvösvölgyi útra (a város másik végébe) hordtam az első OKJ-s tanfolyamára (utómunka koordinátor) ami végül semmit sem ért, mert munkát nem adott, és a vágó felvételihez sem segítette hozzá. Amikor hétvégén éjszaka szórakozott a barátaival, rám telefonált és mentem érte, vittem haza.

Nagyon sokat beszélgettünk, mivel én hajlamos vagyok a bőbeszédűségre. Sajnos az anyja ezt a tulajdonságot is irigyelte tőlem. Félt, hogy a lányomat magamhoz édesgetem, így egy idő után hamis emlékeket táplált belé és azt állította, hogy én leégettem gyerekkorában az ismerősei előtt, meg hogy a barátnőivel durván beszéltem. Ez természetesen nem igaz, de hát az egyedüllét, a sok szabadidő és a mértéktelen gonoszság nagy furfangokat képes utólag létrehozni.

Egy-egy alkalomkor néha 18-20 gyerek is megfordult nálunk, még akkor is, amikor az anyja a tanári karral üdülni volt. Ilyenkor én sütöttem-főztem és teljesen oda voltak az ízekért a gyerekek.

Emlékszem 13 évesen kimondottan támogattam, hogy jobban tanulhassa a németet, egy Hamburgi TH fan lánnyal barátkozzon az interneten, akihez ennyi idősen egyedül kiutazhatott reptéri, segítő személyzettel. Mindemellett persze én is hatalmas Tokio Hotel fan voltam, és leginkább azért vettem egy super házimozi rendszert, hogy a TH effektusok és a Harry Potter filmek zenéje és extra zörejei tökéletesen érvényesüljenek a hatalmas nappaliban.

Nos, hát mindezt persze nem lehetett fillérekből megtenni, ezért voltam akkoriban minimálbérre bejelentve, hogy a családra többet tudjak költeni.

Sajnos most még nem tudom elengedni a történetet, mivel úgy érzem, hogy a lányomban sok hozzám hasonló vonás van. Az elutasító magatartás nem az ő jelleme. Valószínűleg a volt feleségem irányítja a háttérből.

Ez ellen viszont nem tudok semmit sem tenni, mivel nem velem lakik és nem azt hallja nap mint nap, ami az én memóriámban van tárolva.

Én úgy vélem és azt is képviselem, hogy a szülőt nem lehet "mérlegelni", nem lehet annak megfelelően magára hagyni, hogy lelkileg mit nyújtott. Ezeket a gyerekkori képeket egyébként sajnos egy gonosz, betartó taktikával utólag ki lehet lúgozni.

Állíthatom ezt azután, hogy a lányom nagymamája (az én anyám) a lakásuktól 500 méterre nyugszik és évek óta még egy gyertyát sem lehet a lányomnak a sírra tenni. Pedig a mama... ő aztán csak jó emlékkel szolgálhat.

A másik pedig az, hogy egy gyereket sem lehet örökre leírni, ha van remény a változásra.

Lehet, hogy az én rendszeremben van a hiba, de én sokat horgásztam fiatalon és olyan helyen is kitartóan vártam a kapást, ahol mások meg sem álltak. Aztán néha volt nagy meglepetés...