Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Dolgozó nagylányom megszakítot...

Dolgozó nagylányom megszakította velem a kapcsolatot, mivel nem fizettem ki számára egy felesleges, OKJ-s tanfolyam félmilliós díját. Miként lehetne helyreállítani a békét? Megkereséseimre ugyanis azóta nem reagál, hiába vált okafogyottá a kérés.

Figyelt kérdés

Lányom anyjától 2007-ben elváltam. Ex nejem és lányom igényes lakáshelyzetének megteremtéséhez, a közös ingatlan engem illető eladási árából kifizettem az előírt gyerektartást bőven meghaladó összeget egyben és előre (beleszámítva az egyetemi éveket is). Sőt exem kérésére még úgynevezett "zsebpénzt" is biztosítottam, ami a mai áron ~ 2,5 millió Ft.

Mindezek ellenére volt nejem folyamatosan hozzám irányította a gyereket, ha valami jelentősebb kiadás volt várható. Természetesen, amíg tanult a lányom, ezeket a költségeket rendszeresen át is vállaltam. (Még a jogosítvány tanfolyami díját is kifizettem, amit soha nem végzett el.)


Amikor felvették az egyetemre, örömömben azt vettem, neki, amit csak kívánt, többek közt egy akkor legerősebbnek számító laptopot, mert azt mondta, az szükséges a tanulmányokhoz.

Január végén tudtam meg véletlenül, hogy félévkor otthagyta az egyetemet és munkába állt.

Ezután anyja tanácsára színész szeretett volna lenni, de nem vették fel. Az utolsó rostán kérdezte tőle valamelyik főszínész, hogy "miért nem akar vágó lenni?".

Vágó... egy olyan akaratos, önfejű gyerek (bak), mint az én lányom? Ebből is látszik, hogy a felvételin azt sem tudják kikövetkeztetni, hogy milyen valakinek a személyisége, nemhogy hasznos tanácsokkal tudnák ellátni. (A vágó munka egyébként 90 %-ban irányított, csupán 10 %-ban ad önállóságra némi lehetőséget.)

De, hogy még bonyolítsák a helyzetet, nem tanácsolták közvetlenül azt, hogy jelentkezzen egyetemi vágó képzésre, hanem inkább végezzen el mindenféle OKJ-s, semmirevaló tanfolyamokat és majd ezután meglátják. Szóval magyarán bolondját járatták a felvételizővel.

A szerencsétlen, összekavart gyerek pedig elment egy kis színházba is "szakmát" tanulni, hátha úgy előbb-utóbb sikerül a felvételi, de ott leginkább csak átneveléssel, ráhatással foglalkoztak.Szerepet azonban csupán egyetlen előadásban kapott. A ráhatás eredményeként viszont akkoriban megtagadott engem, még a Facebookon is letiltott, hogy ne láthassa senki, hogy van egy másként gondolkodó apja.


A 60. születésnapomra ettől függetlenül természetesen meghívtam. Leírtam, hogy az örökösödésről szeretnék beszélni vele. Erre váratlanul pozitívan reagált (valószínűleg anyja utasítására), és két évig ismét ápoltuk a jó viszonyt.

A 62. születésnapom után azonban, amikor hazafelé vittem, az OKJ-s vágó tanfolyam kifizetését erőltette, és amikor én azt elvetettem, a lámpánál kiugrott az autóból és beszaladt egy vasúti területre. Azóta hiába keresem, hiába hívom ünnepeken, hiába köszöntöm névnapján, születésnapján, nem válaszol. Még a vírus legerősebb időszakában sem gondolt rám.

Lányom 30 éves lesz hamarosan. Több éve dolgozik normális, fővárosi bérért. Nyáron a barátaival rendszerint külföldre (tengerpartra) jár nyaralni, de év közben is sokat utazik úgy belföldön, mint külföldön. Divatosan öltözködik, mindig a legújabb iPhone-ja van.

Jómagam viszont már nyugdíjas lettem és egy vidéki községben lakom. A havi nyugdíjam télen a gázszámla kifizetésére (szó szerint) elég. 30 éve nem voltam külföldön, sosem nyaraltam tengernél. Utoljára 2019-ben voltam 4 napos gyógyfürdőkúrán Tiszakécskén. Egész életemben módjával költekeztem, hogy ne kelljen öregségemre másra támaszkodnom. Megelégszem egy Nokia 6700-as, kőkori telóval, amit igen ritkán használok. Mindemellett sokat olvasok, nem iszom alkoholos italokat, nem kávézom, nem dohányzom, nem eszem feldolgozott húskészítményeket stb. (Szóval megpróbálok egészséges és értelmes maradni.)


A leírtak alapján (elnézést a részletességért) felvetődik a kérdés:


- Jogos, hogy az anyja megpróbált a gyereken keresztül a végletekig pumpolni?

- Jogos, hogy a lányom több éve "kitagadással" büntet?



2022. okt. 6. 05:06
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
 111/122 anonim ***** válasza:
17%

Semmi nem jogos a lányod részéről

Az ex nejedről meg nem nyilatkozom mert az nyomda festéket nem tűrne

Ha fáj is felejtds el.Úgy sem magadért csak az anyagi javakért "szeretett téged te meg nem vagy egy fejős tehén sem a lányodnak az exednek meg főleg nem

Ne te szenvedj őt egyáltalán nem érdekli mi van veled csak a bankszámlád.

Neked jobb ez így!

2022. okt. 9. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 112/122 anonim ***** válasza:
69%
111-ben előkerült a kérdező másik fiókja, amivel megtámogatja a saját véleményét.
2022. okt. 9. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 113/122 anonim ***** válasza:
68%

#107 vagyok. Látom hogy a kérdező nem válaszol, de ha még esetleg olvassa: nem azt mondom én sem hogy neked kellett volna finansziroznod a lányod tanulmányait.

De azzal hogy lefitymáltad sok mindent elrontottal.

Azt kellett volna mondanod hogy "kislányom, ne haragudj de nem telik rá" nem pedig azt hogy hulyesegnek, feleslegesnek tartod.

2022. okt. 9. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 114/122 anonim ***** válasza:
87%

Hogy mi a tök felesleges, meg mi nem... nos, hadd meséljek!

Én már jópárszor voltam olyan helyzetben, hogy akár iskolarendszerben/tanfolyamon, akár autodidakta módon tanultam valamit, ami mások szerint "felesleges időpazarlás". Most túl azon, hogy semmi közük hozzá, hogy én mivel ütöm el a szabadidőmet, és még mindig nagyságrendekkel értelmesebb elfoglaltság, mint zülleni (őket persze jóval kevesebben szólják meg), azért csak-csak bebizonyosodott, hogy nagyon jól jött később az a tudás.

Egyszer elkezdett érdekelni a nyelvészet. Konkrétan a türk nyelvek érdekeltek nagyon. Többektől megkaptam, hogy mennyire hülye vagyok, minek foglalkozok én ilyenekkel? Ebből semmi hasznom nem lesz, csak az időmet szúrom el. Csináljak inkább valami hasznosat. Aztán később egyik ismerősömmel neveztünk egy informatikai versenyen. Láss csodát, annak segítségével sikerült megoldanunk, hogy tudtam: bizonyos nyelvekben két fajta "i" betű van (pontos, és pont nélküli). Szóval csak-csak használtam azt a tudást, ami mindenki szerint tök felesleges volt. Nekem is jól mutat az a versenyeredmény az önéletrajzomban, és neki is származott már belőle komoly előnye.

Másik példa. Egyszer munkanélküli voltam hosszabb ideig. Ha már így alakult, elkezdtem egy gazdasági OKJ-t. Persze, sokak szemében én voltam a semmirekellő hulladék, aki inkább tanul ahelyett, hogy a gyárba elmenne robotolni. Főleg, miután végül el sem végeztem, mert képzés vége előtt pár hónappal kaptam munkát, és nem akartam, hogy a tanulás a munka kárára menjen. Most már másképp döntenék, de így sem bántam meg. Ami pénzügyi-gazdasági tudást az a képzés adott, annak nagyon nagy hasznát veszem mind a mai napig. Lehet, hogy nem azon a területen helyezkedtem el (és nem is szeretnék), de a mai kapitalista, válságokkal sújtott világban nagy hasznát veszem a gazdasági ismereteimnek. Bőven több anyagi hasznot hozott már az a tudás, mint amennyit másfél év alatt a gyárban megkerestem volna.

A tudás mindig érték. Soha nem tudhatjuk, hogy mikor jön jól valaminek az ismerete.

2022. okt. 11. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 115/122 anonim ***** válasza:
55%

Végigolvastam.

A szép új világ képe látható, haszonelvű utódok követelik az őseiktől a feltétel nélküli kiszolgálásukat.


Szerintem nincs értelme kapcsolatot keresni. Mintha "visszállítani" se lenne mit, bár biztos vannak még említetlen kis konkrét szép emlékek. Ami egy apának szép emlék, aztán ki tudja, hogy a lány akkor miért adott szép emléket, mi volt a háttere.


Szomorú, hogy mennyire keresi a szülő a mentséget a gyerekének. De ezen nem lehet segíteni.


A füvet nem kell nyírni, ha nincs. Fű helyett lehet vadvirágokat ültetni, az még szép is.

Lehet eltartási vagy akármilyen szerződést kötni hasonló értékrendű fiatal párral, akiknek nincsenek szüleik, árvák. Idegenek talán megbecsülnék, ami a saját gyereknek nem kell.

2022. okt. 18. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 116/122 anonim ***** válasza:
81%

Ja, idegenek tuti megbecsülik ha valaki belepofázik az életükbe és ilyen modoros okoskodó öregúr akarja rendezgetni őket.

Jézus...

2022. okt. 18. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 117/122 anonim ***** válasza:
79%
115. Kérdező másik ál- accountja, most már kettő is van, megy ez. :)
2022. okt. 18. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 118/122 anonim ***** válasza:
28%

A 115-öst én írtam, és nem a kérdező vagyok.


Az idegeneknek új lesz a "modoros öregúr" meg az életükbe "belepofázás", és ez egy ideig kitolhatja a problémákat. Azért írtam, hogy jó, ha árvák lennének, mert akkor pont hogy hiányzott az eddigi életükből a tanácsadás, az iránytű.


Sikerült elüldözni a válaszadóknak a kérdezőt.

2022. okt. 18. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 119/122 anonim ***** válasza:
72%
Hát akár a kérdező vagy, akár nem, te sem vagy normális
2022. okt. 19. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 120/122 anonim ***** válasza:
50%

Gratulálok a lány anyjának, jól elszúrta gyerekét. Szépen elidegenítette a saját apjától, de a pénz az jól jönne. Idősebb korban sajnos hajlamosak úgy fogalmazni, hogy mi úgy értelmezzük beleszólnak az életünkbe, pedig csak jót akarnak. Az ő korosztálya (édesapámnál pár évvvel fiatalabb) hajlamos azt hinni, hogy amit ő gondol, az a jó. Nehezen fogadják el, hogy más is jó lehet.


Mindenki lesz 60+, meglátjuk, akkor ki hogy fog gondolkodni.


Reméljük lánya előbb áll szóba vele, mint amikor már késő.

2023. ápr. 10. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!