Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Dolgozó nagylányom megszakítot...

Dolgozó nagylányom megszakította velem a kapcsolatot, mivel nem fizettem ki számára egy felesleges, OKJ-s tanfolyam félmilliós díját. Miként lehetne helyreállítani a békét? Megkereséseimre ugyanis azóta nem reagál, hiába vált okafogyottá a kérés.

Figyelt kérdés

Lányom anyjától 2007-ben elváltam. Ex nejem és lányom igényes lakáshelyzetének megteremtéséhez, a közös ingatlan engem illető eladási árából kifizettem az előírt gyerektartást bőven meghaladó összeget egyben és előre (beleszámítva az egyetemi éveket is). Sőt exem kérésére még úgynevezett "zsebpénzt" is biztosítottam, ami a mai áron ~ 2,5 millió Ft.

Mindezek ellenére volt nejem folyamatosan hozzám irányította a gyereket, ha valami jelentősebb kiadás volt várható. Természetesen, amíg tanult a lányom, ezeket a költségeket rendszeresen át is vállaltam. (Még a jogosítvány tanfolyami díját is kifizettem, amit soha nem végzett el.)


Amikor felvették az egyetemre, örömömben azt vettem, neki, amit csak kívánt, többek közt egy akkor legerősebbnek számító laptopot, mert azt mondta, az szükséges a tanulmányokhoz.

Január végén tudtam meg véletlenül, hogy félévkor otthagyta az egyetemet és munkába állt.

Ezután anyja tanácsára színész szeretett volna lenni, de nem vették fel. Az utolsó rostán kérdezte tőle valamelyik főszínész, hogy "miért nem akar vágó lenni?".

Vágó... egy olyan akaratos, önfejű gyerek (bak), mint az én lányom? Ebből is látszik, hogy a felvételin azt sem tudják kikövetkeztetni, hogy milyen valakinek a személyisége, nemhogy hasznos tanácsokkal tudnák ellátni. (A vágó munka egyébként 90 %-ban irányított, csupán 10 %-ban ad önállóságra némi lehetőséget.)

De, hogy még bonyolítsák a helyzetet, nem tanácsolták közvetlenül azt, hogy jelentkezzen egyetemi vágó képzésre, hanem inkább végezzen el mindenféle OKJ-s, semmirevaló tanfolyamokat és majd ezután meglátják. Szóval magyarán bolondját járatták a felvételizővel.

A szerencsétlen, összekavart gyerek pedig elment egy kis színházba is "szakmát" tanulni, hátha úgy előbb-utóbb sikerül a felvételi, de ott leginkább csak átneveléssel, ráhatással foglalkoztak.Szerepet azonban csupán egyetlen előadásban kapott. A ráhatás eredményeként viszont akkoriban megtagadott engem, még a Facebookon is letiltott, hogy ne láthassa senki, hogy van egy másként gondolkodó apja.


A 60. születésnapomra ettől függetlenül természetesen meghívtam. Leírtam, hogy az örökösödésről szeretnék beszélni vele. Erre váratlanul pozitívan reagált (valószínűleg anyja utasítására), és két évig ismét ápoltuk a jó viszonyt.

A 62. születésnapom után azonban, amikor hazafelé vittem, az OKJ-s vágó tanfolyam kifizetését erőltette, és amikor én azt elvetettem, a lámpánál kiugrott az autóból és beszaladt egy vasúti területre. Azóta hiába keresem, hiába hívom ünnepeken, hiába köszöntöm névnapján, születésnapján, nem válaszol. Még a vírus legerősebb időszakában sem gondolt rám.

Lányom 30 éves lesz hamarosan. Több éve dolgozik normális, fővárosi bérért. Nyáron a barátaival rendszerint külföldre (tengerpartra) jár nyaralni, de év közben is sokat utazik úgy belföldön, mint külföldön. Divatosan öltözködik, mindig a legújabb iPhone-ja van.

Jómagam viszont már nyugdíjas lettem és egy vidéki községben lakom. A havi nyugdíjam télen a gázszámla kifizetésére (szó szerint) elég. 30 éve nem voltam külföldön, sosem nyaraltam tengernél. Utoljára 2019-ben voltam 4 napos gyógyfürdőkúrán Tiszakécskén. Egész életemben módjával költekeztem, hogy ne kelljen öregségemre másra támaszkodnom. Megelégszem egy Nokia 6700-as, kőkori telóval, amit igen ritkán használok. Mindemellett sokat olvasok, nem iszom alkoholos italokat, nem kávézom, nem dohányzom, nem eszem feldolgozott húskészítményeket stb. (Szóval megpróbálok egészséges és értelmes maradni.)


A leírtak alapján (elnézést a részletességért) felvetődik a kérdés:


- Jogos, hogy az anyja megpróbált a gyereken keresztül a végletekig pumpolni?

- Jogos, hogy a lányom több éve "kitagadással" büntet?



2022. okt. 6. 05:06
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
 101/122 anonim ***** válasza:
70%
Na meglett a 100 komment, lehet nyitni a következő kamusztorit, kérdező! :-D
2022. okt. 7. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/122 anonim ***** válasza:
79%

"Miként lehetne helyreállítani a békét?"

Sehogy.

Ez van.

Amit évtizedek alatt elszúrtál, és amin meg sem próbáltál érdemben javítani, azt nem lehet egy csapásra helyrehozni.

Tiszteletben kellett volna tartani az egyéniségét, a világnézetét, a terveit, az érzéseit, az álmait. Te ehelyett mindenben felül akartad bírálni, irányítgatni, megszabni még azt is, hogy mit gondoljon. Sőt, még a barátját is szíved szerint irányítanád.

Lehetsz nagyon büszke a maradi, begyepesedett, konzervatív-keresztény (vagy minek tartod magad), nacionalista jellemedre. De ennek a kirekesztő jellemnek az a hátránya, hogy ha valaki nem azonosul a nézeteiddel, és emellett nem szeretne a te elképzeléseid szerint élni, akkor előbb-utóbb meg fog utálni. És itt leszel, ahogy most vagy.

Nyitottabbnak kellett volna lenne. Akkor most lenne egy normális családod. Ironikus, nem? Így, hogy vérkonzi vagy, van egy lányod, aki utál, és van egy tönkrement házasságod. Ha liberális(abb) lettél volna, most egy hagyományos családod lenne.

2022. okt. 7. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/122 anonim ***** válasza:
93%

Kérdező, te beteg vagy.


Ezt írta nekem: néha, mint a mai éjszaka is nézelődöm a neten. Keresem az információkat, hátha találok valamit a lányomról. Természetesen megnézem a barátnői oldalait is

2022. okt. 7. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/122 anonim ***** válasza:
93%

# 104: húbakker... Ez tényleg beteges...


Nem csodálom, ha a lánya menekül előle.... Nyomozgat utána a neten és rá akar szállni....

Isten mentsen egy ilyen apától...

2022. okt. 7. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/122 anonim ***** válasza:
92%
Nem csak egy irányításmániás fanatikus, de már átmegy abba a kategóriába, amit az Investigation Discovery csatornán szoktak mutogatni.
2022. okt. 7. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/122 anonim ***** válasza:
89%

#82 "Mondjad, szerinted mi változott? Beszéljünk róla..."

Hogy mást ne említsek, mondjuk ami a Facebookos letiltós dolgot illeti. Egyik pillanatban még letiltott, utána meg mégsem tiltott le.


Mondjuk azután, ahogy leselkedsz utána, teljesen megértem, hogy letiltott. Lehet, hogy te adtad a spermát a fogantatásához. Lehet, hogy adtál neki pénzt. De ez még nem jogosít fel arra, hogy beavatkozz az életébe, és arra meg pláne nem, hogy zaklasd.

2022. okt. 7. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/122 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, annyiszor kihangsulyoztad hogy FELESLEGES okjs képzés.


Mesélek neked valamit:


Elmeseltem anno apámnak hogy a hazamon a következő dolog amit meg akarok csinálni az a kerítés hogy a kutya ne tudjon kiszökni. (egyébként amennyire én imádom azt a kutyát ő annyira gyűlöli)


Természetesen külön élek tőlük.

Erre ő közölte hozzád hasonló kioktato stílusban hogy ne a keritesre koltsek hanem inkább vegyek egy olyan klímát amivel fűteni is lehet mert majd télen jól jön a központi fűtés mellé.


Szó szót követett, mondtam hogy nekem most a kerítés a legfontosabb, inkább legyen hűvösebb, de nem akarom hogy a kutya szökjön és bármi baja legyen, különben is az én házam, az én pénzem, az én életem, felnőtt ember vagyok.

És tudod mit mondott erre?

"mégis engem hívsz ha valamiben segíteni kell"


Na és akkor itt lett elegem abból hogy ő azt gondolja hogy ha segít a favagasban vagy akármiben akkor azt gondolja hogy megmondhatja, beleszolhat hogy hogy éljek.


Amire akarok ezzel utalni: TE feleslegesnek tartottad azt a képzést. A LÁNYOD viszont szerette volna és nem így gondolta.

De ahogy az én apamban sem merült fel hogy nincs igaza úgy benned sem.

Egyikotok sem gondol arra hogy a ti igazotok nem az igazság csak egy VÉLEMÉNY.

2022. okt. 8. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/122 anonim ***** válasza:
100%

A kérdező annyira csökönyösen csak a saját igazát hajtja, a többit pedig elengedi a füle mellett, hogy lehetetlen megértetni vele bármit. Mintha falnak beszélnél.

Ismerem ezt, az ember próbálkozik 20 évig, hogy atmenjen az infó, hogy mi a baj, aztán végül inkább otthagyja, mert esélytelen. És ebből neki az jön le, hogy értehetetlen módon a hálátlan lány ok nélkül megszakította a kapcsolatot pedig eddig nem mondott semmit, hogy baja lenne.

2022. okt. 8. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/122 anonim ***** válasza:
100%
Ez a húsos-csontos rokona
2022. okt. 8. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/122 anonim ***** válasza:
100%
#110: 👍👍👍😂😂😂
2022. okt. 8. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!