Miért érzek bűntudatot a költözés miatt?

Már nyáron megfogalmazódott bennem az, hogy szeretnék külön élni, találtam is egy jó helyet, viszont amikor ezt elmondtam itthon, a szüleim teljesen kiakadtak, és nagyon csúnyán beszéltek velem. Semmirekellő, hálátlan embernek neveztek, elhordtak mindennek, amit csak el lehet képzelni, hogy egy szégyen vagyok, mit fog szólni a rokonság, hogy én elkoltozom tőlük, majd azt hiszi mindenki, hogy itt olyan rossz, és ők rossz szülők, ha egyedül akarok kuksolni majd a szobámban, azt itt is lehet csinálni, itt is lehet főzni, takarítani. Anyám 1 hétig nem beszélt velem utána.

Gondolom nem kell mondanom, hogy baromira megbántottak, mert azt hittem, hogy büszkék lesznek rám, amiért én meghozom ezt a lépést és függetlenedek tőlük, és elkezdem a saját életem.

Sajnos szeptemberben az albi végül nem jött össze, mert a tulaj kiadta valaki másnak, hiába volt már lebeszélve. Azóta a szüleim szörnyen kedvesek velem, kincsem, drága lányom vagyok, hozzak neked valamit inni/enni? Stb. Azt hittem tovább tudok ezen lépni, de ez a tüske nagyon megmaradt bennem miattuk. Most találtam újból egy albit, de konkrétan a görcs fog el, ha arra gondolok, hogy újból ezt az egészet át kell élnem, és baromi bűntudatom van, hogy el akarok költözni. Nem akarok szó nélkül lelépni, mert tisztelem őket annyira, de nem tudom mégegyszer ezt végighallgatni. Sirógörcsöm van, ha csak erre gondolok, de közben meg hanynom kell, hogy itt lakok, és képmutató módon úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.