Igaz lehet az hogy a gyámügy emberkereskedelemmel foglalkozik és szándékkal vesz el gyerekeket hogy nevelőszülőkhöz adja?
Dehogy igaz. nyilvánvalóan kettyós a válaszoló, nem véletlenül vették el tőle a gyereket.
(Nagyon ritkán vesznek el gyereket. Ha igen, ott már tényleg nagy a baj. De igyekeznek a saját eszközeikkel segíteni, hogy inkább a családban maradjon.)
Dehogyis.
Sajnálom szegényt, de nem véletlenül vették el tőle.
Nagyon-nagyon ritka, mikor tényleg elveszik a gyerekeket.
Elég valószínűtlen, hogy ilyen módon vegyenek el gyerekeket, akik emlékeznek a szüleikre, és persze a szülők is tudják, hogy a gyereküket elvették.
Akkor már inkább csecsemők lennének az elsőszámű cél, akiknél azt lehetne hazudni, hogy a születéskor meghalt.
Leírni bármit lehet.
Még akkor sem emelik ki a gyereket, ha valóban indokolt... Sajnos. :(((
Durva helyzetben is sokszor ottmarad a gyerek a bántalmazó környezetben, mert félnek meglépni a kiemelést. Pl. tartanak attól, hogy az úgynevezett jogvédők rájuk uszulnak.
Igen, azzal a linkelt kommentelővel komoly probléma van nyakon felül...
A nevelőszülő nem örökbefogadó szülő. A nevelőszülő egy hivatás, amiért pénzt kap, de ettől még nem lesz sosem a saját gyereke, tehát már itt hibádzik ez az emberkereskedelem elmélet.
A családból kiemelt gyerekek nem lesznek örökbeadhatók, csak akkor, ha a szüleik lemondanak róluk, vagy ha nem élnek a kapcsolattartás lehetőségével (ez az idő lerövidült ugyan, és személyes talákozáshoz kötik. Régen ugyanis sportot űztek abból a szülők, hogy nem is látogatták a gyereket, hanem mielőtt letelt volna az az idő, ami után örökbeadható lett volna, gyorsan küldtek egy képeslapot neki, és akkor ez kapcsolattartásnak minősült. Ezt TEGYESZ-es mesélte nekem.)
Az a ketyós válaszoló nyilvánvalóan hazudik, vagy súlyos beteg.
Méghogy a gyermekvédelem jutalékot kap a gyerekek után... Ez súlyos paranoia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!