Dilemma. Mit helyezzek prioritásba, a karrieremet vagy anya betegségét?
Már 1 éve dolgozom főállásban egy olyan munkahelyen, amit egyébként utálok és unom a munkát is. Most - 1 év szünet után - jutottam el oda, hogy a szakdolgozatomat be kéne fejeznem az egyetemen (már 1 éve abszolvált státuszban vagyok, csak volt egy elakadásom a témám során), illetve februártól szeretnék mesterre is menni, de levelezőn (csak péntekenként kell járni).
Igazából egyrészt a tanulás mellett, másrészt a munkahelyváltás miatt nézegettem már egy ideje munkákat, leginkább gyakornoki munkahelyeket, és most fel is vettek egy helyre, ami nekem kb ilyen álom-meló kategória és ráadásul gyakornoki és a fizu sem lesz rossz. El is fogadtam az ajánlatot. Ők már akarták, hogy szeptember közepén kezdjek, viszont én október elejét mondtam nekik, ugyanis anya rákos. Elvileg olyan típusú rákja van, hogy nem igazán okoz áttétet, és elég egy műtét (semm utókezelés nem szükséges), és ez változó korban gyakori (méhrák). Viszont ez egy nagy hasi műtét lesz, kipakolják a női szerveket, illetve "körbenéznek" azért a hasüregben, hogy biztosra menjenek, nyirokcsomók stb.
Úgy volt, hogy szeptember első felében lesz a műtét és azért gondoltam, hogy szeptember végéig maradnék ezen a régi melóhelyen, hogy tudjak homeofficeolni, itt szerencsére ebben rugalmasak. Nyilván a homeofficet azért gondoltam, hogy anya friss műtéttel hazajön stb, hogy ne legyen egyedül, tudjak neki segíteni. Viszont most a műtét tolódik, mert az MR kiértékelése valamiért késik és lehet az egész csúszik októberre... viszont én az új helyen való kezdést már nem szeretném tovább húzni, mert már az október elejével így is ők tettek nekem szívességet és az ajánlatot elveszíteni semmiképp sem szeretném. Viszont itt a homeofficet nem tudnám megoldani, mert már az interjún is mondták, hogy az első hetekben, hónapokban azért az irodai jelenlétet várják el, amíg betanulok.
Nagy dilemmába kerültem. Nyilván nagy lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem lennék anya mellett, de a munkát sem szeretném kockáztatni, mert több hónapos keresés után jött végül össze ez a munka, ami tényleg tetszik és az időbeosztásomhoz is passzol. Nyilván kérhetném, hogy még később kezdjek, amit vagy méltányolnak vagy nem, viszont nekem közben a szakdolgozatomat is írni kéne, tehát emiatt se szeretnék már annyira belecsúszni az októberbe, mert így 40 óra munka mellett nem tudok túl gyorsan haladni azzal sem és azt is nem olyan soká le kell adnom.
Mit gondoltok, hogy döntsek? Mit tennétek a helyemben? Más nem tudna anyával itthon lenni, szüleim elváltak, bátyámnak meg helyhez kötött a munkája.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez kb olyan mint egy császár. Amivel utána otthon elkell látnod egy babát is.
Nem kell mellé 24 órás felügyelet. Vállald el az álommelót
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!