Mire kell figyelni, hogy ne legyen lázadó, drogos, rossz életű a gyerekem?

Az a túlzott engedékenység szerintem inkább azt takarja valójában, hogy a gyerek el van hanyagolva. Nem azért engedik szabadon útjára, mert annyira bíznak benne, hanem annyira nem törődnek vele.

És mivel nem kap otthon figyelmet és törődést, fel akarja hívni magára a figyelmet. Akár azzal, hogy rosszat csinál. Lényeg, hogy ne legyen láthatatlan.

Nem voltam lázadó, drogos, rossz életű stb. Még gondoskodtam is róla halálig. De úgy gondolok rá, mint aki tönkretette az eletem, amit soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Ha te is ezt akarod...

Persze, nem volt ő szigorú, és bármit megtehettem - legalábbis a saját állítása szerint. Valójában csak akkor voltam önmagam, ha több 100 km-re voltam tőle...

Nekem noha nincs gyerekem, mégiscsak felnőttem valahogy, szóval bátorkodok válaszolni.

Én alapból introvertált vagyok, de ez azt hiszem, nem számít drogozás szempontból. Ha akarnám, keresném. Sajnos, nem születnem volt nehéz, lett volna elég lelki fájdalmam belemenekülni, de bármilyen mélyen voltam, az eszem nem homályosult el pillanatnyi látszatérzésért, ami aztán, ha rászokok, sok lapáttal rátesz a *zarra.

Apám sokat dolgozott, sokat voltam egyedül, ő sem így akarta, de kellett. Egyébként is nagy szabadságom volt mindig is, noha ezzel én nem éltem. Csak szólnom kellett volna gyerekként, hova és kivel. Gyerekként jobb munkával és több szabadidővel, apám nevelt, rám szólt, ahogy és amikor kellett. Mivel sokat voltam egyedül, bármikor megtehettem volna, hogy titokban teszek ezt-azt. Olyan ismerősöm is volt, és van mindmáig, akitől pl drogot kérhetnék, mert ő időnként a haverokkal, barátnőkkel így is szórakozik. Mégsem vettem soha cigit a számba, sosem drogoztam, és nem rajongok az alkoholért, magamtól eszembe nem jut inni, de ez ugye változó, kinek mi jön be, néhány pohártól időnként senki nem lesz automatikusan alkoholista.

Vannak erkölcseim, kialakult bennem, mi az amit lehet, és mi az, amit nem lehet - nem bántok állatokat, nem leszek *zarrágó másokkal, hiszen nekem sem esik jól fordítva, és az én lelkemnek lenne rossz, ha ártanék valakinek, azonban ha véletlenül pl kitörne a foga annak, aki cseszegetett engem és mély nyomott hagyott ezzel, igenis kárörvendek magamban, hogy nesze neked. Ember vagyok, nem vagyok tökéletes, de ennyi belefér.

Szerintem, számít a gyerek személyisége, a tulajdonságai. Apám rengeteget hibázott a nevelésemben a lelkibékém kárára, de mikor még gyerek voltam, jól fektette le a szabályokat. Fontos, hogy a szülő a gyerek életében legyen, lehessen vele beszélgetni, de ne telepedjen a gyerek világának minden szegletébe, különben még jó, hogy sem tanács, sem semmi nem kell, hiszen a létező vagy nemlétező töke is kivan. Persze a hegyibeszédek elkerülhetetlen gyönyörei a szülőknek a gyerekhez, ezzel szerintem senki nem száll vitába. :D

Csinálj korlátokat, de hagyd élni a gyereket, és szárnyalni és zuhanni, ha úgy van. Nagyobb korában tűz és víz lehettek, mert ő máshogy akarja, máshogy gondolja, és máshogy csinálja. Egy idő után ki kell alakulnia benne a saját erkölcsének, bizonyos következetességnek, "vészjelzőnek". A szülők mindent megtesznek, de egy idő után nem te fogod őt faragni, hanem saját maga és a környezete.

21/l