Mit tegyünk? A fiúnk nem akar testvért.

Ez most komoly, hogy 1. a 15 éves fiad mondja meg, hogy lehet-e még egy gyereketek, 2. tőlünk vársz visszajelzést a gyakorikérdések.hu-ról?

"Mit tegyünk?"

1. Mondd meg a fiadnak, hogy nagyszerű, hogy elmondta a véleményét, tudomásul vettétek, és ez volt rá az utolsó lehetősége, ugyanis qrvára semmi köze hozzá, hogy ti hogy döntötök. Aztán zavard el a szobájába, hogy csinálja meg a leckéjét. Ezután természetesen utálni fog, de kamasz, ez a dolga. Neked meg az lenne a dolgod, hogy a sarkadra állj és kereteket szabd neki és neveld, nem az, hogy partnerként kezeld. Ez a gyerek így a fejedre fog nőni jobb esetben, rosszabb esetben elidegenedik tőled.

2. Menjetek el a pároddal együtt pszichológushoz vagy családterapeutához de úgy, hogy a gyereketek soha ne tudja meg, mert qrvára nincs rendben, hogy a 15 éves gyereked reakciója miatt te képes vagy elbizonytalanodni magadban, lásd az utolsó mondatot. Itt ki nevel kit? Neked egy szaros 15 éves engedélyére van szükséged ahhoz, hogy gyereket vállalj? Te ezt nem érzed, hogy mennyire gáz? Egy ilyen szülő maga is gyerek, te nem vagy képes érzelmi támaszt nyújtani egy ide-oda billegő, érzelmileg instabil kamasznak.

#72

Ha anyám engem 15 évesen nyár közepén még be is zavart volna a szobámba miután közölte, hogy leszarja hogy mit akarok, vagy mi nekem a jó, úgy cseszi el az életemet, ahogy ő akarja, én SOHA többet nem szóltam volna hozzá.

Remelem nagyon okos és sikeres gyerek lesz, mert hogy én egy lyukas garassal se támogatnám az öregotthont s a hasonlókat, az is biztos.

De persze itt a lényeg a szülői önzőségen van meg a pici életen. A meglévő mehet a kukába...

Kedves Kérdező, szeretnétek a második gyereket, vállaljátok. Nem a fiatok kell, hogy uralkodjon életetek felett.

Ezeket a válaszokat olvasva elborzadok, mennyire is elanyagiasodott a világ, mintha attól függne a boldogság, hogy mindenkinek meglegyen a saját szobája, mindenből a legdrágább, a legminőségesebb..., hogy biztosítsuk nekik a lakást, házat ha felnőnek... Sok gyereknek nincsen saját szobája és mégis elégedettek, megvan a testvéri szeretet, együttérzés, ami lehet nem lenne, ha minden gyerek behúzódna a saját kuckójába és csak enni járna ki... haragudni a szülőkre mert mertek még egy gyereket bevállalni az önzés tetőfoka. Persze, mert akkor kevesebb marad az elsőnek.... És a kérdező sem azt várta hogy majd ilyen reakciót vált ki kérdése. Tanácsot várt, de nem hiszem hogy ilyen ellenséges válaszokra számított hogy szinte védekeznie kelljen.

Lehet lepontozni...

Kifejezetten elítélem az erőszakot, főleg mikor az egyik fél ki van szolgáltatva a másiknak. De hogy tinikent elvertem volna azt a kis szarost, amit kifejezetten nem akartam, de mellém erőltették, az is biztos. Ahányszor csak visítozott volna vagy hozzányúlt volna a dolgaimhoz, főleg ha még tönkre is tett volna valamit.

Ezt is kalkuláljátok bele...

Hogy tiniként egy állat szintjén lettél volna egy kisgyerekkel szemben, aki semmiről sem tehet? Hogy tiniként úgy érzed, jogod lett volna hozzá? Vagy eldönteni helyettük?

Ez rólad állít ki bizonyítványt.

"#72 Igen, kikérjük a véleményét és beszélgetünk róla, mivel ő is családtag, ezért neki is lehet véleménye és érvei mellette és ellene."

Lehet, de a döntés a ti kezetekben kell, hogy legyen. Nagyon rosszat tesztek vele, ha hagyjátok, hogy befolyásoljon ebben titeket. A szülő az szülő, a gyerek az meg gyerek, más pozícióban vagytok, más az életfeladatotok. Öntudatlanul rohadt nagy terhet teszel rá azzal, hogy beleszólást engedsz neki ilyen ügyekbe.

"Egy háztartásban élünk és az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát."

Nem, az a lényeg, hogy mindenki egészséges ember legyen, aki meg tudja állni a helyét az életben. Azzal tennéd a legjobbat a fiadnak, ha nevelnéd és kereteket szabnál neki, tehát szülőként viselkednél.

"Miért is ne kezelhetném partnerként?"

MERT NEM AZ. Olvass utána annak, hogy mi az, hogy "parentifikáció". Te most pontosan ezt teszed vele. A gyereked még nem felnőtt, nincs kész, még 10 év múlva is változni fog az agya és a személyisége, egyszerűen nem egészséges, hogy te kvázi harmadik szülői helyzetbe helyezed magad mellé. Engeded neki, hogy hasson az érzelmeidre, meg hogy elbizonytalanítson, ezzel elveszti az anyját, aki a szülője, és aki jobban tud dolgokat nála, és képes neki kereteket szabni és nevelni, és férjszerepbe teszed, amiből vagy az lesz, hogy mindenbe elkezd beleszólni (hiszen te jogosítottad fel rá), vagy az, hogy összeroppan a felelősség alatt. Ha ilyen szinten beengeded a saját életedbe, akkor hatalmat adsz neki magad felett és megfosztod attól, hogy egy stabil hatalom legyen fölötte, akihez igazíthatja magát és aki ellen lázadhat. Hihetetlen, hogy ezt ennyire a szádba kell rágnom, és te ezt nem érzed.

Mi lesz a következő, beavatod a családi költségvetésbe? Megkérdezed tőle, hogy mennyi hitelt vegyetek fel az építkezésre?

"Ez a döntés mindhármunk életét megváltoztatja, ha lesz úgy döntünk, hogy vállalunk egy második gyermeket."

Persze, hogy megváltoztatja. Az is megváltoztatja az életeteket, hogy hova költöztök, meg még egy csomó minden. És? Majd alkalmazkodik ahhoz, amit ti a legjobb belátásotok szerint tesztek. A legrosszabbat teszed vele, ha hagyod, hogy ő diktáljon neked. Márpedig hagyod, ez látszik, az utolsó mondatod ezt világosan elárulja. Hallgass rám, és még most menjetek el a férjeddel egy családi tanácsadóhoz, mert nagyon kib*sztok így a fiatokkal hosszú távon.

"Akkor idegeníteném el a fiamat, ha nem kérném ki a véleményét."

Kérd ki a véleményét, aztán mondd el neki, hogy hogy döntöttetek. Ha tombol, tombol. Rövid távon nehezebb lesz, hosszú távon meg tisztelni fog. Ha nem ezt csinálod, akkor rövid távon kényelmes lesz, mert nem fog hisztizni, középtávon a fejedre nő, hosszú távon meg magával fog konfliktusba kerülni miattad - lásd az egyik előző válaszolót, aki leírta, hogy önmagát vádolta később, mert nem akart kistestvért.

Ne az ő kezében legyen ennek a döntésnek a felelőssége. Állj a sarkadra és vedd fel a szülői szerepet. A férjed hol van ilyenkor egyébként? Az ő dolga is ez lenne.

"Ha anyám engem 15 évesen nyár közepén még be is zavart volna a szobámba miután közölte, hogy leszarja hogy mit akarok, vagy mi nekem a jó, úgy cseszi el az életemet, ahogy ő akarja, én SOHA többet nem szóltam volna hozzá."

De, hozzászóltál volna, max lett volna két hónap mosolyszünet. És ez így van jól. Hülyék az emberek manapság ahhoz, hogy mi a dolguk szülőként. Nem az a dolguk, hogy a gyereküket mindenben kiszolgálják és soha ne legyen vita. Az a dolguk, hogy a gyerekük útját egyengessék, és lemodellezzék neki az életet, megmutatva, hogy hol a határ. Ugyanis, ha ők nem mutatják meg, akkor majd az élet fogja, és az viszont qrva kemény lesz.

És nem azt mondtam, hogy szarja le, mit akar, hanem hogy kérdezze meg, hogy ő hogy viszonyul ehhez, majd beszélje meg a férjével, és aztán közölje a gyerekével, hogy mit döntöttek. A gyerek meg azt csinál, amit akar. Hozzáteszem amúgy, hogy azt a gyereket ne úgy tervezzétek, hogy majd a 15 éves gyerek pelenkázza meg vigyáz rá. Ő nemsokára egyetemista lesz, lesz persze része benne, de felnevelni nektek kell majd.