Mit csináljak, ha rengeteg a vita a férjem lánya miatt itthon?
Elég nagy anyagi különbségek vannak köztünk és az exfeleség között. Másodjára jól házasodott, a férjének nemhogy millió, valószínűleg milliárdjai vannak. Így ott a lány amit kiejt a száján, azonnal megkapja. Ugyanezt várná el az apjától is, de nekünk nagyon be kell osztani azt a kevéske pénzt, amink van.
Karácsonyra nem fér bele a többszázezres ajándék, ahogy az sem, hogy ő péntek reggel felhívja az apját, hogy hétfőn utazik nyaralni és kér 800 ezer forintot "költekezni".
Ilyenkor az apja elmondja, hogy nem, nincs pénz, majd a gyerek felcsattan, hogy mennyire nem igazságos, hogy mindent az anyja vagy neki a férje fizet és hogy az apja egy szerencsétlen, aki nemhogy sz--r férj, de még sz--r apa is. Majd a férjem feszült napokig, hozzá sem lehet szólni, itthon a gyerekekkel is elviselhetetlen.
Karácsonyunk is hasonlóan telt, akkor a lánya valami 160 ezres karkötőt akart ajándéknak. Nálunk a gyerekek 10-10 ezer forint értékben választhattak valamit, szóval nem tartottam volna fairnek, ha a lánya közel 200 ezerért vásároltat be magának. Lement a karácsony nagy sértődötten, ide nem is jött a lány. Majd januárban hallom anyósomtól vissza, hogy a férjem csak elment a lányával megvenni a karkötőt, sunyiban...
Régen is ment a szapulás, csak akkor a volt feleségétől. Hogy ők a gyereket magániskolába járatják és fizessük a felét, meg hogy minden rájuk van hagyva, ha ők nem lennének, a lány 16 évesen mehetett volna a gyártósorra dolgozni, mert hogy a férjem semmit nem fizet.
39: köszi, igen! :-DDD
Még arra sem képes, hogy új storyline-okat találjon ki....
Nevetséges!
És akkor jöhetnek a téglák, hogy miért kiáltunk azonnal kamukérdést, trollkodást... Hát EZÉRT!
az élet ír olyan sztorikat ennel cifrabbakat is
amikor en kiirtam a teljesen valos torteneteim toroltek vagy kamunak mondtak, ha nehany dolgot atirtam a valosaghoz kepest, akkor csak ritkan mondtak kamunak
viszint ugy nehezebb is kesobb kiegesziteni vagy reagalni a valaszadoknak
hat ha ilyen sok a vita a lany miatt, akkor kettesben ulj le a terjeddel es beszeljezek meg. Leginkabb azt kellene tisztazni, hogy a ti 2 kozos gyereketekre, a haztartasra es pl evi egy nyaralasra mennyi penzre van szuksegetek es azt ki milyen aranyban fedezi. Kozos e a kassza, egyforman kerestek e stb.
Mert ha peldaul a ferjednek a kozos eletetekbe beladott havi forintjain felul marad biven es abbol hat na kolt a lanyara 160.000es karkotore akkor hagyd. A lenyeg, hogy te a kozos gyerekeid bebiztositasara megnyerd a ferjed. Tehataz a karkoto ne annak a rovasaramenjen, hogy az egyik gyereked orvosi kezeleset nem tudjatok fizetnivagy nem sportolhat,mert akkor az edzeseire nem futja a penzetek.
A ferjednek nehez lehet, de ha oszinte vagy vele es higgadt talan megerti mi a gondod. Atitkolozast hatad mogotti sunyizast sokkal nagyobb bajnak erzem es latom mint azt hogy 3 naoig feszko van ha az elkenyeztetett kis p...lanya penztkuncsorog.
Nalunk meg.ondtam a ferjemnek, hogy ahany gyereke van annyiszor x osszeget rakjon felre nekik, es ha akarmelyik ygerek eseteben felmerul egy hirtelen plusz koltseg, akkor csak addig adjon amig az a penz kitart. Ertsd ha jon az elozo alombol vicuska, hogy apuci kellene az a 160.000es karkoto szulcsinapra, akkor ferjem nezze meg, hogy az elmult idoben pl 7 honapban mennyit is rwkott felre arra a gyerekre es ha van 160.000 adja oda, ha nincs csak 80.000 akkor adjon annyit, de ne tobbet, ne magat es engem is lenullazva csak mert neki buntudata van, hogy vicuska nem vele eldegel es milliardos az ex uj pasija. Mert itt pont ugyanez a helyzet. vagyis volt mert szerencsere felnottek
persze ha a ferjed gyenge es manipulalhato, akkor mindegy...mindegy mit csinalsz csak rosszul fogod erezni magad ebben a kapcsolatban akarhanyszor feltunik majd a lanya es mindig fel fog tunni mindig. Bergyilkost meg ugye nem illik fogadnixd XD, tehat koncenttalj a sajat gyerekeidre, sajat joletedre.
Egyszer mernél úgy beszélni az édesgyerekemről, hogy “az előző alom”, takarodhatnál is el, ahova akarsz.
Mit képzelsz te magadról?
Nem kell gyerekes férfival összeállni, ha képtelen vagy normálisan viszonyulni a gyerekéhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!